Magyar Katolikus Lexikon > K > kevélység


kevélység (lat. superbia): önmagunk mások fölé emelése, az →igazsággal és az →alázattal ellentétes vícium. A →hét főbűn között az első. - Az →önbecsülés túlzása, mellyel az ember bizonyos területeken legalább bizonyos embereknél többnek tartja magát. Az →önismeret hiányából v. téves voltából fakad. - 1. A Szentírásban a „por és hamu” ember ~e nemcsak gyűlöletes az Úr előtt, hanem nevetséges is (Sir 10,7-9; Péld 3,34; vö. Góliát, a bábeli torony tört-e: 2Kir 18,33; Ter 11,4). A ~ a →bűnbeesés és az angyalok bukásának oka (Istennel akar egyenlő lenni: Ter 3,5;. Fil 2,6; Jn 5,18). Az egyiptomi és babiloni szolgaságban Izr. megismerte a pogányok ~ét (Kiv 5,2; Jud 6,2;. Iz 13,19). A ~ nem engedi megismerni a →bölcsességet (Péld 1,22-28). A ~ a szívből származik (Mk 7,22) és az ember elől elzárja a kegyelmet (Isten a ~nek ellenáll: 1Pt 5,5; Jak 4,6). A sátán Jézust is megkísértette a ~gel (Mt 4,3-10). - A ~et Isten nem a hatalmával győzi le, hanem Fiának szelídségével és engedelmességével. Apostolait mindenki szolgájának küldi a világba (Mt 22,25; Mk 12,20; Lk 20,29). Egyh-ának is ezt az utat kell járnia, a ~et végképp csak az „Úr napja”, Isten dicsőségének teljes megnyilvánulása győzi le (2Tesz 2,4-8; Jel 18,20.21; Mt 18,3; 1Jn 3,2). - 2. A ~ cselekedetei a) világi dolgokban: mértéktelen →dicséretvágy, tetszelgés, kitűnni vágyás, a →jó hírnév és elismerés hajszolása; fontoskodás, magabiztosság, erőnket meghaladó dolgokra vállalkozás; sértődékenység, dac, hálátlanság, elégedetlenkedés; mások lekicsinylése, türelmetlenség hibáik miatt; ítélkezés, vitatkozási hajlam, kíváncsiskodás, véleményünkhöz való makacs ragaszkodás, viszály szítása; engedetlenség, látszat-engedelmesség, önfejűség; háborgás a mellőzés miatt; a másik hibáinak gúnyolása, mértéktelenség beszédben, tréfában, nevetésben. - b) lelki dolgokban: Isten előtt másoknál kevesebbnek tartjuk magunkat; eredményeinket kizárólag imádságaink gyümölcsének hisszük; bűneinket és hibáinkat mentegetjük; háborgunk, ha mások ájtatossági gyakorlatainkat nem követik, nem dicsérik v. észre sem veszik; lelki dolgainkról feleslegesen és tetszelegve beszélünk; rendkívüli kegyelmekre vágyunk, olyan világosan és alaposan akarunk beszélni róluk, mintha részünk lenne bennük; imádság közben külső jelekkel felhívjuk magunkra a figyelmet; tanítani akarunk és nem tanulni; a lelkivezetőnk bírálatát sértődéssel fogadjuk, rosszindulatra gyanakszunk; a →tökéletlenségek miatt túlságosan nyugtalankodunk, de nem Isten megbántása, hanem a gyakori megszégyenülés miatt; mások erényeit kisebbítjük; örülünk, ha a másik gyarlóságára fény derül. - A ~ orvosságai: az őszinte →vallásosságra törekvés, s az ellentétes erények, →igazságosság, →alázatosság, →egyszerűség, →őszinteség; a megalázódás türelmes elviselése, szerénységre törekvés testtartásunkban, öltözködésben, viselkedésben. - A ~ együtt jár a →hiúsággal, a köznyelv nem is mindig tesz köztük különbséget. Legsúlyosabb változata a →gőg, a →főbűnök között a legrosszabb, mert a lélek Isten fölé is akarja helyezni magát. A ~ minden →halálos bűn, főként az →ateizmus forrása. **

Tanquerey 1932:530. - KL II:66. - BTSZ:755.