🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > G > gőg
következő 🡲

gőg: 1. anatómiailag a gége (lat. larynx) másik neve a 19. sz. nyelvértelmezés szerint. E jelentés él tovább ma is a gőgicsél igében. Az üvegporcos vázból, szalagokból, izmokból, kötőszövetből és nyálkahártyából fölépített, üreges, ajaksípok módján működő hangkeltő szerv legnagyobb porca a pajzsporc, népiesen ádámalma, ádámcsutka. - 2. az erkölcstanban: →kevélység (lat. superbia), az →igazsággal és →alázattal ellentétes vícium. A szó a ~ös ember fölvetett →fejére és előre tolt →nyakára utal. Szinonimái a dölyf, a felfuvalkodottság (a felfúj igéből, az ürességre utal), a fennhéjázás (a →héja magas röptére utal), a túlzott, alaptalan →önbecsülés és →büszkeség. - 3. A Szentírásban a megfelelő héb. szavak alapjelentése 'fönn, magasan lenni', főként átvitt értelemben. Jób 38,11: az Úr a tengernek mondja: „Ezen a helyen törjön meg hullámaid ~je.” A ~ös embernek 'fönn van' a szíve (Zsolt 131,1), a lelke (vö. Péld 16,18), a szeme (Zsolt 101,5). A ~ a gazdagság (Ez 28,5), a hatalom (7,24), az Istentől elpártolás (Sir 10,12) velejárója, ill. következménye. A bukás követi (Péld 16,18). A ~ bűn (Iz 13,11; 1Jn 2,16), összeegyeztethetetlen az →istenfélelemmel (vö. Péld 8,13; Jn 5,44). **

BL:504.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.