Magyar Katolikus Lexikon > K > kenyér


kenyér (lat. panis): gabonafélék őrleményéből sütött, alapvető táplálék. - A gör. mondavilág szerint Dionüsziosz, a rómaiak szerint Pan isten (innen a ~ lat. neve) találta föl a ~et (~sütést). Augustus cs. (ur. Kr. e. 31-Kr. u. 14.) idején 300 „sütőház” működött Rómában. -

1. A Szentírásban. A bibliai idők emberei ált. árpából, a tehetősebbek búzalisztből készítették a fő tápláléknak számító, lángosszerű, kerek lepény~et, a lehemet (Bír 7,13; 2Kir 4,42; Ez 4,9; Jn 6,9.13). Tilos volt ~et és lisztet nem-zsidóktól venni. A pusztai vándorlás 40 évében ~ helyett ették a →mannát, a nép a ~ hiánya miatt lázadt Mózes ellen (Kiv 16). Valakivel ~et enni azt is jelentette: szövetségre lépünk, közösséget vállalunk egymással (Ter 31,54; Abd 7: Akik ~edet ették = szövetségeseid); de előképe Isten országa lakodalmának is (Zsolt 41,10; Sir 9,16; Jn 13,18; Lk 14,15). - A ~sütés a háziasszony, ill. a szolgáló v. rabszolganő mindennapos reggeli teendője volt (18,6; 1Sám 8,13; 2Sám 13,6-10; Jer 7,18; Mt 13,33, de vö. Ter 19,3). A kirság korában voltak hivatásos pékek (Oz 7,4), Jeremiás már kenyérsütők utcájáról szól (37,21). Egyiptomban és Babilóniában igen magas tisztséget töltött be a kir. fősütőmester (Ter 40,2). Az ókori sütőmesterek tapasztalatból tudták a dagasztás és kelesztés minden apró fortélyát (jóllehet a →kovász élesztőgombáinak hatására meginduló alkoholos erjedés kémiáját Dumas csak 1843: fedezte föl). - A ~tésztát teknőben dagasztották (Jer 7,18), a lisztbe kovászt (Mt 13,33) kevertek és megsózták (Lev 2,13). A 20. sz: is használatos tannurban sütötték meg, mely lehetett föld fölötti (agyagvályú, ill. agyaghenger formájú), v. föld alatti (üregszerű). - A kemencék az udvarban v. a házon kívül külön kis kunyhókban álltak; több asszony is használhatott egy kemencét (Lev 26,26). A ~et a kemence alulról fűtött aljára tették. Kemence nélkül is tudtak ~et sütni egy 3 ponton alátámasztott agyag-, kő- v. vaslapon, mely alatt tűz égett, v. még egyszerűbben: a kovásztalan ~et forró →hamuba téve és hamuval befödve készült a hamuban sült cipó v. lepény (1Kir 19,6; vsz. Ter 18,6; Iz 44,15.19; Jn 21,9) és a húsvétkor fogyasztott →kovásztalan kenyér (Kiv 12,8). A kész (kerek) ~eket botra fűzték (innen a kifejezés: ~e botját eltörni, azaz →éhínséget okozni; Lev 26,26; Ez 4,16), v. kosarakba rakták (Ter 40,16; Kiv 29,3.23; Mk 6,43). Ha tárolták, közepén átszúrva botra fűzték (Ez 4,16). A ~ből nem késsel szeltek, hanem kézzel törték (Iz 58,7), innen a →kenyértörés kifejezés. - Péld 9,5: a bölcsesség ~et (és bort) kínál. Sir 15,3: „az értelem ~ével eteti és a tudás vizét nyújtja”. Zsolt 80,6: a fájdalom képe a könnyek ~e. - A ~ áldozati tárgy volt, amivel Izr. naponta kifejezte, hogy Jahve ajándékaként veszi a mindennapi ~et. A kovásztalan lepény mint a tisztaság és önfeláldozás jelképe, ősi áldozati étel a zsidó lit-ban. Mindig ott állt a Templom arany áldozati asztalán (→kitett kenyerek; vö. Lev 23,20; 2Kir 4,42: első ~; Lev 23,17.20: a fölajánlás szertartása). -

Az ÚSz-ben. Jézus korában a ~ az étkezések fő eledele volt, minden mást csak kiegészítésként fogyasztottak (→lakoma). A sátán szavára Jézus megtagadta a kövek ~ré változtatását (→Jézus megkísértése). Isteni hatalmának és jóságának bizonysága azonban épp a →kenyérszaporítás, mely az Eucharisztia természetére is előremutat (→Jézus csodái). Amíg a kovász a lelki átalakulás, a megtérés szimbóluma, a kereszténység ~e (ostyája) az Istenfiú önfeláldozását jelzi. Jákob megáldotta lelki újjászületésének kövét Bételnél, s Betlehemben megszületett az élő Kenyér, ahogy Jézus nevezi magát (Jn 6,35.48; 6,51): mindkét helység neve azt jelenti ,a ~ háza'. - A →Miatyánk 4. kérése nemcsak a testet tápláló, mindennapi, hanem a lelket tápláló égi ~ kérése is. Kafarnaumi beszédében Jézus önmagát mondja a mennyből alászállott ~nek (Jn 6,30-36), melynek csak előképe volt a manna. Az üdvösség elnyerésének egyik feltételét Jézus a ~ éhezőnek ajándékozásában jelölte meg (→irgalmasság cselekedetei). - A 2Tesz 2,12: a „maga ~ét enni” kifejezés a →lustaság és élősködés tilalmát, ill. a saját munkából megélést jelenti. - A „más ~ét enni” a kiszolgáltatottság és szegénység képe. -

2. Eu-ban a ~ alapvető élelmiszer volt, főként a falusi ember nagy mennyiségben fogyasztotta. Mint a bőség és jólét jele az új év, új életszakasz, új ház megszentelésének, avatásának szokásai között a friss ~ megszegése is szerepel. Változatai, a különféle őrölt gabonából sütött tésztafélék a föld minden táján hasonló fontosságúak: a lepény eredetileg kovász nélkül készült, kövön v. hamuban sütötték, s forrón és édesen is ették. A ~ főzve, párolva is készült. A szerbek 1930 k. is azt mondták, hogy főzik (kuvati) a ~et. A K-i székelyek, különösen a moldvai →csángók kövön v. káposztalevélen sült lepényfélét v. puliszkát ettek. A kovászolás sem általános, fél Eu. kovásztalan ~en élt. Finn- és Svédo-ban még 1930 k. is tisztítatlan gabonából sült, félujjnyi vastag, száraz és lapos kovásztalan ~et ettek. A darából gyúrt, nyílt tűzön sütött lapos lepénytől a lisztből dagasztott, kemencében sült gömbölyű ~hez sok mechanikai találmány (→malom, sütőkészség stb.) és kémiai tapasztalat (kelesztés stb.) segítette az embert. - Mo-on a ~et ált. búza- v. rozslisztből, itt-ott árpából, zabból sütik, de a fekete nyúlós, korpás ~ is ismert. Hajdinát, krumplit, s főképpen kukoricát is kevernek a ~lisztbe. A kelesztéshez ált. korpából savanyított kovászt, párt, később cököt (a német Zeugból) használtak. Az élesztőből esztendőre valót csináltak egyszerre, ha megszáradt, zacskóba rakták. Komlót, akácvirágot, árvacsalánt, törkölyt, musthabot is szokás az élesztőbe keverni, hogy a ~nek ízét-illatát megadja, belét puhítsa. A rontás ellen vörös- v. fokhagymát tesznek az élesztőbe. A lepények emléke él tovább a ~sütéskor szokásos lángos (langalli) és bodagsütésben. - A ~sütés szerszámai a lisztmerő lapát, szita (ritka szita), keresztfa (pár v. kovászfa, még villa alakú és lajtorjás), 'kovásztévő lapicka' (kovászkeverő), a székláb (amelyre a dagasztóteknőt teszik), a kis kerek, kétfülű 'melence', v. nagyobb, négyszögletes, egyetlen darab fából vájt, négyfülű dagasztóteknő, kapa, lapát v. kard formájú tésztavakaró, a rövid v. hosszúnyelű, kerekfejű sütőlapát és a gömbölyű szakajtó. Valamennyi kezdetleges, közép-eu. formájú eszköz. - A parasztháztartásban régente ritkán, de akkor sok ~et sütöttek. A megszáradt, megkeményedett ~et levesbe tördelték, s főtt tészta módjára fogyasztották. Tárolásához szellős, nem túl száraz hely való ~tartó ráccsal, hogy ne penészedjék, de ki se száradjon túlságosan. A napi fogyasztásra szánt terjedelmes alföldi ~et szalmából kötött, formás kosárban tartják. -

Sok népszokás őrzi a ~ tiszteletét, melynek alapja a ~ és az Euch. kapcsolata. Az „áldott mindennapi ~” nem puszta szólásmód. A ~re az első megszegéskor a késsel keresztet rajzolnak az →áldás jeleként, egyes vidékeken az „Uram, áldd meg, szaporítsd meg!” szavakkal. A kés hegyével nem illik a ~be szúrni. A földre véletlenül leejtett ~et fölvették és megcsókolták, szemétre sohasem kerülhetett. Úgy tartották, hogy a ~ az eledelek között Isten legfontosabb ajándéka, ezért a lélek számára a ~ imádságos tiszt-e épp olyan fontos, mint a testi táplálék. A friss ~ illata a mennyei Atya számára engesztelés, a szenvedő Jézusnak enyhület (→nagypénteki kenyér). Különleges tiszt. illette a ~et a →karácsonyi asztalon. -

3. Ikgr. A ker. műv-ben az Euch. jelképe. A Megváltó születését ábrázoló festményeken gyakran látható ~ a keresztáldozatra is utal. A 9-15. sz. műv-ében a ~re utal a kalász, a kéve, a gabona. - Főként az irgalmasságot hősies fokon gyakorló szentek, ill. remeték attrib-a: Árpádházi Szt Erzsébet, Egyiptomi Szt Mária (3 ~et vitt magával a pusztába), Szt Eugenia, Szt Gál, Szt Genovéva, Szt Honoratus pp., Assisi Szt Klára, Szt Lőrinc diákonus, Szt Meinrád, Mürai Szt Miklós, Szt Notburga, Remete Szt Pál (holló vitte csőrében a ~et számára). Ky.Z.-V.J.-D.K.

MN I:60, 81. - Lipffert 1976:116. - KML 1986:167. - BL:944.

- Kereszty 1998:451.