Magyar Katolikus Lexikon > M > malom


malom: őrlésre szolgáló szerkezet, mely →lisztté zúzza a →gabonát. Ősformája 2 kő, melyek közül a felső az alsón forog. Mestere a molnár. - 1. Közel-K-en a bibliai időkben a ~ ősformája a gabonaszemeket szétdörzsölő kézi~ (képe: →manna). A dörzs~ álló része hosszúkás, végein kissé fölhajló, leginkább bazalt kőlap, mozgó része az ovális dörzskő, melyet térdelve kézzel ide-oda húztak. A fönnmaradt példányok álló része 40-75 cm hosszú, 30-40 cm széles, 5-7 cm vastag, a dörzskő 30-40 cm hosszú, 10-15 cm széles, közepén 5-7 cm vastag. Az őrlés az asszonyok és a rabszolganők munkája volt (Kiv 11,5; Préd 12,1; Mt 24,41); ffinak, még a fogolynak is, megszégyenítés volt a ~ használata (Bír 16,21). Az asszonyok első dolga reggelenként a mindennapi kenyérhez szükséges gabona megőrlése és a kenyérsütés volt (Jer 25,10; Péld 31,15). A ~ a mindennapi életben nélkülözhetetlen volt, ezért tilos volt zálogba venni (MTörv 24,6). E dörzs~ a Krisztus előtti időkben vsz. Babilonban is az egyetlen ~típus, az ÓSz-ben mindig erről van szó (MTörv 24,6; Bír 9,53; Jer 25,10;. Jel 18,22). - A forgó kézi~ot Kr. u. a 2. sz-tól a 20. sz: is használták. Alsó köve mozdulatlan, közepe kissé domború, felső köve valamivel kisebb, enyhén homorúan illeszkedik az alsóra, közepén nyílás van a szemek beöntésére. A szélébe illesztett fa fogantyúval hajtja 1 v. 2 asszony: a liszt leterített kendőre v. tálba hullik (Mt 24,41; Lk 17,35: az egy ~mal őrlő 2 asszony ilyen ~ot használt). A forgó ~ egyéb formái ugyanezen az elven működnek. - A szamár~ nagy forgó kézi~. Felső kövébe vízszintesen illesztik a hajtórudat, s szamár v. öszvér hajtja. E formát az ÓSz nem ismerte, az evangélisták azonban igen (Mt 18,6;. Lk 17.2; Jel 18,21). - A róm. korban jelent meg a tölcsér~, s használatban maradt a bizánci korig. A vízi~ot már Augustus (Kr. e. 31-Kr. u. 14) cs. korában ismerték, hivatásos molnárok dolgoztak vele, sokkal finomabb lisztet adott, mint a kézi~ok. - 2. Ikgr. A ker. műv-ben a ~ Jn 12,24 alapján az élő kenyérre, Krisztusra utal (→misztikus malom). Kk. Madonna-képek hátterében is látható, olykor gabonafölddel, s Szentháromságra utaló háromszög alakú boronával. -

3. Mo-on. A m. ~ szó nyelvészeink szerint fr. kölcsönszó, korai Árpád-kori átvétel. Ebből arra kell következtetnünk, hogy a fr. (vallon) telepesek v. szerz-ek a magyarságot valamilyen újfajta ~nak, még vsz. vízi~nak az építésére tanították, s erre az újfajta őrlőkészségre ragadt rá a fr. elnevezés. - Az őrölni szót viszont honfoglalás előtti török kölcsönszónak vélik. A kiterjedtebb gabonatermesztést tör. fajták honosították meg az előmagyarok között, vsz. az őrlő eszközökkel együtt. Nem lehetetlen, hogy az örmény szó, amellyel a kézi~oknak egyik kezdetleges fajtáját ma is jelöljük, valamikor ezt az ősi őrlőszerszámot jelentette. Erre vall két régi helynevünk: Örmény és Örményes. E helységekben ilyen ~okhoz való köveket vághattak. - A rómaiaktól maradt ránk a kézi erővel hajtott, nehézkes őrlőkészülék, melyet szórványosan még a 20. sz. 2. felében is használtak a só örlésére. Neve örmény v. sörmény (só + örmény), söllő (só + őrlő), sóőrlesztő: szláv kölcsönszóval rezsnyice. - A sörmény 2 egymásra v. egymásba illeszkedő kemény kőkorong. A felső korong lapos v. kissé homorú, s egy beütött vaspálcával forgatható. Az alsó lapos v. kissé domború és peremes, szilárdan áll. A felsőnek a közepén lyuk, az alsónak a peremén nyílás van. Amazon a darabos sót öntik be marékkal, ezen az őrlemény folyik ki. Paraszt fazekasaink a sörményen készítik az edény bevonására való zománcot. Néhol kukoricát is darálnak rajta. A vh. idején kényszerűségből nem egy háznál gabonát őrölni ismét elővették. - Az örmény haladást jelent a →mozsárhoz képest (lisztet, nemcsak darát állított elő). Kezdetleges eszköz, mert a két kő egymástól való távolsága nem változtatható. Erdély eldugottabb falvaiban és a keleti szlávoknál az örmény felső korongját a mennyezetgerendába erősített hosszú nyéllel forgatták. Ez a típus valamivel tökéletesebb, mert a két kő távolsága is szabályozható. Ilyen rezsnyicén őrölték ott a kukoricát, pohánkát (haricskát) és a gabonát. - Erdélyben egy jóval bonyolultabb szerkezetű, kézzel hajtott, kerekes őrlőkészüléket is használtak, főként kukorica őrlésére. Cseho-ban és Galíciában is ismerték. - Idővel az őrléshez munkába fogták a vizet, igás háziállatokat, sőt a szelet is, így keletkeztek a vízi~ok, taposó és szél~ok. - A vízi~ok kétfélék: kerekes és kanalas (turbinás) ~ok. A kerekes ~ hajtókereke függőlegesen, vízszintes tengely körül forog, s a hajtóerőt fogaskerék és dob viszi át a követ forgató függőtengelyre; a kanalas ~ kereke vízszintesen jár, s az őrlőkő áttétel nélkül, közvetlenül ennek a hajtókeréknek tengelyére van szerelve. Ahányat fordul a kerék, ugyanannyit fordul a felső kő is. Az alsó kő, mint a sörményen, itt is mozdulatlan. - A kanalas ~ apró alkotmány: maga a házikó 2 öl széles, 3 öl hosszú, a forgókerék átmérője valamivel nagyobb 1 méternél. A ~ rendszerint több család közös tulajdona. A birtokosok felváltva, meghatározott sorrendben őröltek benne (ez a „szerre őrlés”), megszabott mennyiségú gabonát, legtöbbször kukoricát. Az őrölnivalót az asszonyok juh- és kecskebőrzsákokban, szütyőkben a fejükön vitték a ~ba. Ki-ki saját maga őrölt, mert az ilyen malmocskáknak külön molnáruk nem volt. Egy-egy faluban viszont több ilyen ~ is volt. Előnyük, hogy kevés vízzel is dolgoztak. - Az állati erővel hajtott ~ot száraz~nak is nevezik. Hatalmas, kerek épülete régen úgy hozzátartozott a síksági m. telepek képéhez, mint később a szél~. A száraz~ két típusa a hajtó~ és a taposó~ (tipró~). A hajtó~ban az állat (ló, ökör, szamár, olykor ember) rúdhoz fogva körben hajtotta a fogaskereket (lovas~, keringő~); a taposó~ban egy helyben járva lábbal taposta a rézsút forgó hajtókorongot. A keringő~ típusa itt-ott még megrekedt az Alföldön, csakhogy ma inkább olajütőnek használják; a taposó~ már kipusztult. - A szél~nak két eu. fajtája a bakos v. német ~ (kisebbméretű faalkotmány, függőleges tengelye körül mindenestül forog) ill. a tornyos v. hollandi ~ (rendszerint téglából készül). Maga a ház mozdulatlan, csak a tető és a vitorla forog. Hazánkban ez utóbbi típus maradt fenn, ált. 4 v. 6 vitorlával, bár azelőtt a bakos ~ is el volt terjedve. 1900 k. még 700 tornyos ~ot írtak össze az országban, 1930 u. kiveszett. - A m. molnárok mindig jeles famunkások, építő ácsok, faragó molnárok voltak. Népműv. becsű alkotásaikkal és faragványaikkal még sok ~ban s egyéb ácsművön (pl. székelykapukon) találkozunk. **

MN I:44. - MNL III:510. - Lipffert 1976:131.