kecske (lat. capra): a kérődző patások rendjébe tartozó emlős állat. Növendéke a gida v. →gödölye, a régi nyelvben és a →székelyeknél olló, hímje a →bak, vadon élő a →kőszáli kecske. - A Szentírásban szereplő ~ egy kicsit nagyobb a m. ~nél, füle lefelé lóg, szarvai erősen visszahajlók, szőre csaknem mindig fekete, ezért olyan hatást kelthet, mintha ember haja volna (1Sám 19,13); a foltos ~ kivételnek számított (Ter 30,32). A gida húsa kedvelt eledel volt. Nyilvánvalóan Júda is ezért ajándékozott ~bakot Támárnak (Ter 38,17.32). A ~ tejét itták (Péld 27,26), bőréből →tömlőt készítettek víznek és bornak, szőréből sátorlapot szőttek (vö. Kiv 35,26), és vsz. a gyász és bűnbánat jeléül viselt szőrruha (zsákruha) is ~szőrből készült (→cilicium). A szövetség sátrának takaróit ~szőrből szőtték. MTörv 14,5: a vad~ tisztátalan állat. A ~bak áldozati állat volt (pl. Szám 7,16); olykor a rosszindulatú, erőszakos ember jelképe (Ez 34,17; Dán 8); az Utolsó ítéletről szóló példázatban (Mt 25,31) a kárhozottak képe. - Ikgr. Az →állatszimbolikában a ~ az ördög, az elforduló ~bak a megátalkodott bűnös szimbóluma. A 9-15. sz. Krisztus születése-képeken az éberség, a fölismerés jelképe az →ökör és a →szamár mellett (vö. Iz 1,3). - Néprajz. A honfoglaló magyarok a →ló, →marha, →juh, →baromfi, →disznó, →kutya és szamár mellett magukkal hozták, de tenyésztése soha nem volt jelentős, a környező népekétől különböző tájfajtánk nincs. Eu-ban régebben tenyésztik, mint a juhot, igénytelensége miatt a szegények háziállata. Tejelését lombtakarmány is biztosítja, de épp emiatt a növényzetben rendkívül nagy károkat tud okozni. Bőréből a pásztorok szíjat és bocskort készítenek. **

MN II:85. - Lipffert 1976:46. - BL:934 - MNL III:110.