Magyar Katolikus Lexikon > K > környezet


környezet (lat. circumstantiae): 1. a) tág értelemben egy létezőt körülvevő, egymással kölcsönhatásban lévő létezők összessége; az arisztotelészi →kategóriák között a „hol”; az erkölcsiség tényezői között a →körülmény. - b) szoros értelemben a →kozmosznak, a →kultúrának és a társadalomnak az emberrel kölcsönhatásban álló része. - 2. teológiailag a →teremtésnek az a része (ilyen értelemben a ~ →teremtmény), ahova Isten helyezi az embert, hogy a ~ adta lehetőségek között elérhesse tökéletességét. A természetközelben élő ember számára a ~ védelme, megbecsülése magától értetődő erkölcsi parancs (→természettörvény). Minél egyszerűbb (primitív) népekről van szó, annál inkább így van/volt ez. A →kinyilatkoztatásban azonban Isten kifejezetten is az emberre bízta a ~et: az ember adott nevet ~e létezőinek (vö. Ter 1; 32,30; Bír 13,17); a „hajtsátok uralmatok alá a földet” (Ter 1,28) parancsban a ~ért való felelősség is benne van, amennyiben az Istentől kapott hatalom mindig elsősorban megbízás, felelősségvállalás. A kapott hatalomról el kell számolni, bármire (másik ember, ~) vonatkozik. - A →bűn nemcsak az Istennel, hanem a ~tel való kapcsolatot is rombolja. A ~ óvása tehát nemcsak külső, biológiai okok miatt, nemcsak a jövő és a köv. nemzedékek miatt fontos (→humánökológia). Az embernek van belső, lelki, személyi ~e is, s erre folyamatosan visszahat a külső ~. A személyi ~et →kötelékek határozzák meg: →felebarát, →család, →haza, →Egyház, →egyházközség, →munkahely. E kötelékek rombolását mondja II. János Pál p. lelki →környezetszennyezésnek. **

SRS 26. - CA 36. - CL 43.