Magyar Katolikus Lexikon > H > haza


haza (lat. patria): ország vagy tartomány, melynek állandó lakói ugyanazon törvények alatt élő polgárok közösségét alkotják. - Földrajzilag egy nép történelmi élettere, a népre jellemző szellemi-kulturális hagyományokat elevenen éltető tájegység. - Szoros értelemben a helység (falu v. város), ahol megszülettünk és nevelkedtünk; legszorosabb értelemben állandó lakóházunk, melyben élünk; átvitt értelemben az örök ~, a →mennyország (Czuczor). - Az alapvető →emberi jogok egyike, hogy az embernek ~ja legyen, s ennek megfelelő nevelésben részesüljön. Az embernek viszont alapvető erkölcsi kötelessége a →hazaszeretet. A →hatalom rossz gyakorlása az embert hontalanná és üldözötté teheti a szülőfödjén, ilyenkor az embernek joga van menekülni és másutt megtelepülni. - A Szentírásban. Izr. fiai minél inkább eltávolodtak a nomád életformától, érzelmileg és szellemileg egyaránt annál inkább helyhez kötődtek. Kain sorsát átoknak tekintették (Ter 4,11-14). Vallási megtapasztalásaik is helyhez kapcsolták őket, és a ~ elvesztése (hontalanság) büntetés, balsors számukra (1Sám 26,19; Zsolt 137). - A ~ fogalmának átélése változott a tört. folyamán. Izr-ben eredetileg a törzsek örökrészéhez való ragaszkodás (nahalah, vö. Józs 13) állt előtérben. A hellénizmus idején ehhez járult a →poliszhoz kötődés, mely mint patrisz minden áldozatot megérdemelt (vö. elsősorban 1Mak). Ezek a természetes kapcsolatok a kinyilatkoztatással egyfelől meglazultak, sőt megszűntek, másfelől magasabb szintre emelkedtek. Ábrahámnak el kell hagynia ~ját (Ter 12,1). Isten esküvel új ~t ígért neki, de először gerimként (→idegenként) kell élnie (15,7-21). Miután az Ígéret földjét elfoglalta és sajátjának mondhatta, Izr. e földben látta boldogságát, üdvösségét és „nyugalmát”. Ilyen értelemben az Ígéret földje v. egyszerűen a föld, az ország, a ~ fölülmúlta a természetes értelemben vett ~ fogalmát. A föld, a ~ Jahve tulajdona és az is marad, Izr. csak jövevényként, vendégként él földjén (Lev 25,23; vö. Zsolt 39,13; 119,19). - A száműzetéssel Izr. elszakadt ~jától, de ez fokozta a ~hoz való ragaszkodását (Siral, Neh 9; Tób 13). A próf-k állandóan ébresztgették az új, dicső ~nak, az új Jeruzsálemnek a reményét, mely minden népnek és nemzetnek ~ja lesz (Zsolt 87). - Jézus, akit szülővárosában és Jeruzsálemben egyaránt elutasítottak, megjövendölte népének ~ja pusztulását (Lk 4,16-30; 19,39-44;. 13,34). Fölszólít, hogy érte és az evangélium kedvéért elhagyjunk „otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket, földet” (Mk 10,29): az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét (Lk 9,58). Krisztus követése viszonylagossá tesz minden kötődést és védelmező rendet. A keresztények ~ja a mennyben van (Fil 3,20). A hitben már az ősatyák is ezt az igazi, mennyei ~t keresték (Zsid 11,14). Isten népe csak itt talál nyugalmat (4,9); ez az a ~, amelyet Isten készített nekik (11,16). - A földi és mennyei ~, az otthonosság és hazátlanság közötti feszültség, a berendezkedés és az állandó útonlevés a ker. hit része és a ker. jámborság különleges jelentőségű ismertetőjegye. A hazátlanság a keresztény spiritualitás alapmotívuma. Az Egyház „sajátos természete, hogy egyszerre emberi és isteni, látható, ugyanakkor láthatatlan javakban gazdag (...), jelen van a világban, és mégis zarándok; benne az emberi az istenire, a látható a láthatatlanra, a tevékenység a szemlélődésre, a jelenvaló a jövendő, örök ~ra irányul és annak van alárendelve.” (SC 2) **

Schütz 1993:122. - BL:579. - KEK 2199, 2239-40, 2310. (a földi ~); 117, 1525, 2795. (a mennyei ~)

új