Magyar Katolikus Lexikon > I > istengyűlölet


istengyűlölet (lat. odium Dei): a →gyűlölet víciumának legsúlyosabb formája, tudatos és szándékolt szembefordulás Istennel. - Az →istenszeretet ellentétes víciuma. Nem tagadja Isten létezését, de nem ismeri el jóságát, igazságosságát és mindenhatóságát. - Az ~ nem azonos a hitellenes →kísértéssel, a gyöngeségből fakadó belső háborgással próbatétek miatt, v. →lelki szárazság, →Istentől elhagyatottság érzésének idején. →Gőgből és →megátalkodottságból születik: az ember azt gondolja, hogy meg tudja ítélni, felül tudja bírálni Isten műveit. Istentől kéri számon azokat a bajokat és tragédiákat, melyek az ember →bűnének következményei, s melyeknek legyőzéséért Isten a saját Fiát adta megváltói halálra. Ált. az ~ legfőbb érve (ti. a mindenható Isten miért nem akadályozza meg a bűnt) a →szabadság téves fogalmából születik. Ha ugyanis az ember nem választhatna a jó és a rossz, az →erény és a →vícium között, ezzel istenképisége, szabadsága csorbulna. - Az ~ súlyosságát a belőle fakadó cselekedetek határozzák meg (→káromlás, →szentségtörés). Fokozza rosszaságát, ha szándékosan okoz →botrányt, v. tudatosan és szervezetten terjeszti az ~et. **

KEK 2094.