Magyar Katolikus Lexikon > I > Istentől elhagyatottság


Istentől elhagyatottság: lelki állapot, mely vagy súlyos hit- és szeretetellenes kísértések következménye, vagy a lélek erősödését szolgáló próbatét. - 1. A Szentírásban. Izrael számára az ~ élménye a →babiloni fogsághoz kapcsolódik. Kr. e. 587: Jeruzsálem elpusztítása a dávidi kirság végét, az ország, a templom, Izr. vallási központjának és alapjának elvesztését jelentette. Izajás ezt így adja Sion szájába: „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” (49,14). Ezekiel a teljes összeomlást a mezőn szétszórt csontok képével fejezi ki (37,1-14). A száműzetés súlyosan megrendítette az Isten közelségébe és jelenlétébe vetett hitet (vö. Jer 7,1-15), az ígéreteibe és a szavaiba vetett bizalmat, s a válság ebben a kérdésban mutatkozik meg: „Hol van most Isten?” Izr. elgondolkodott saját hűtlenségén, beismerte bűneit és elfogadta az ítéletet, Isten haragját és büntetését. A „siralmak” ebben érik el csúcspontjukat: „Hogy is feledkezhetnél meg rólunk mindörökre? Ugye nem hagysz el minket örök időkre? Téríts magadhoz minket, Uram, és mi megtérünk; fordítsd jóra napjainkat, úgy mint régen tetted, vagy tán végképp elvetettél minket, olyannyira haragszol ránk?” (Siral 5,20-22). - Az ~ érzése, amit a Siralmak elvetettségnek, elfelejtettségnek v. elhagyatottságnak mondanak, az istenkapcsolat tisztulását hozta azáltal, hogy a hűségesek az idegen földön megérezték Isten üdvösséghozó közelségét (Iz 49,14; Ez 1,1-3; 11,16). Ahol megmaradt a belső hűség, a távoli Isten elérhető maradt. - A távolság és közelség kérdése a zsoltárokban ismételten előfordul (22,2; 44,24; 74,1.11; 89,47.50). - Az ~ nagyon súlyos időszaka, amikor a fogság után a népnek többé nem volt megbízható próf-ja és papja (vö. Jer 14,18; Zsolt 74,9). Ez az állapot azt jelentette, hogy Isten visszaveszi a nevét, és ezzel számára megszűnik létezni a nép (Oz 1,9). - Az ÓSz szerint az ~ abszolút értelemben bekövetkezik a halálban: a halál országa, az alvilág a legyőzhetetlen istentávolság és elfelejtettség helye (vö. Zsolt 31,13); ahol nem hangzik Isten dicsérete (vö. Zsolt 6,6; 115,17) és nem tapasztalathatók Isten tettei (vö. Zsolt 38,11). Az ~ nagy példája az ÓSz-ben →Jób. - Az ÚSz a köztünk megjelenő, a →megtestesülésben hozzánk lehető legközelebb jövő Isten Fiáról szól, így az ~ csak áttételesen jelenik meg, pl. Lázár halálában: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg” - mondja Márta Jézusnak (vö. Jn 1,20-24). Az ~ot a maga teljes mélységében Jézus élte át a kereszt szenvedésében (Mk 15,34). - 2. Jellemzői. A lelki irodalom az ~ot „a lélek sötét éjszakája”, „a rejtőző Isten”, „Isten hallgatása” kifejezésekkel is jelöli. Az ember egyszerre rendkívül valótlannak érzi Istent, némának és hallgatagnak, akihez nem érhetnek el gondolataink és vágyaink. A kérdezés és erőfeszítés helyett közömbösség és lelki fáradtság keríti hatalmába, eltompul, nem tud imádkozni, Isten arc és lényeg nélküli, megközelíthetetlen végtelenség lesz számára. Az ~ érzése nagyon hasonló a →lelki szárazsághoz, kiváltó okaik is csaknem megegyeznek. A különbség a kettő között, hogy az ~ ált. gyötrelmesebb, s a lelki szárazság nem feltétlenül jár együtt a magány érzésével, a lélek „tudja”, hogy Isten van és szereti őt, és mégsem képes áhítatot érezni. - 3. Okai. a) Az ~ lehet →bűn, ill. a Benne megmaradás következménye. Jóllehet Isten a bűnös embert sem hagyja magára, hanem visszavárja a →megtérésben, a bűn megakadályozza, hogy az ember megérezze ezt a visszaváró jóságot, és ez okozza az ~ érzését. Ugyanígy az ~ lehet a hibák, víciumok ellen folytatott harc egy állomása, a →kishitűség megnyilvánulása. Isten megengedi, hogy olykor igen hosszú harc árán jussunk előbbre a lelki életben (→szenvedély), s ha ilyenkor az ember nem tud eléggé Istenre hagyatkozni és kevés az alázata, a sorozatos kudarcok miatt könnyen megkísérti az ~, mely akár a →kétségbeesésig is elmehet. - b) hamis istenkép. A lelket megkísérti, hogy ha Isten valóban „jó”, sőt maga a →jóság, akkor bizonyos dolgok (nagy szenvedések, tragédiák stb.) csak akkor történhetnek meg, ha elhagyja az embert, megvonja tőle →gondviselését. Ilyenkor valójában a lélek fordul el Istentől, és nem Isten hagyja el őt. - c) Korábbi istenélmények hirtelen elmaradása is kiválthatja az ~ érzését. A lélek megszokta, hogy Isten sokféle lelki ajándékkal halmozta el (főként az érzelmek terén), s amikor ezeket megvonja, az ember úgy érzi, hogy magát az Ajándékozót veszítette el. - d) próbatétel. Isten az ~ot gyakran megengedi, hogy növelje a lélek akaraterejét, →kitartását és a többi →erény megbízhatóságát. Nagy szentek hosszú évekig éltek az ~ érzésével (Avilai Szt Teréz pl. 20 évet). Különösen nagy szenvedést okoz az ~ a halál közelében, ami szintén gyakori kísértése az utolsó óráknak (Lisieux-i Szt Teréz). - 4. Leküzdésének módjai. a) Nagy segítség a megfelelő →lelkivezetés, mely segít földeríteni és leküzdeni a bűnt, ha ez ott van az okok között; de minden más esetben is utat tud mutatni. b) Mindenképp keresni kell a ker. közösséget, mely új módon teszi érzékenyebbé az embert Isten valósága iránt. c) Az →elmélkedés elvezethet annak tudatosításához, hogy Isten nemcsak mindig és mindenütt jelen van, hanem ő a Jelenlét. Ennek beépülése fokozatosan megtanítja ez embert, hogy ne az érzéseire hagyatkozzon, hanem próbáljon tudatosan →Isten jelenlétében élni. d) Végül amennyiben az ~ Istentől jött próbatételnek mutatkozik, a megfeszített Krisztusból kell erőt meríteni, akinek szenvedéséből részesedik a lélek, és akihez hasonlóvá válik. - Az ~ témakörét az elméleti és gyakorlati →ateizmus kiélezi. **

Schütz 1993:169.