Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten jelenléte


Isten jelenléte: →Isten tulajdonságainak egyike, predikamentális nyugvó, pozitív sajátság. - 1. A Szentírásban. Az ÓSz-ben. Isten szellemiségéből következik, hogy mindenütt jelen van. Mivel Izr. fiainak fogalmai a szellemiséget illetően még meglehetősen homályosak voltak, a széles néprétegeket csak később hathatta át az a meggyőződés, hogy Isten mindenütt jelen van. Így nem csodálkozhatunk rajta, hogy a Szentírásban számos nyoma található annak a népies elképzelésnek, hogy Istennek →lakása, lakóhelye van. Ezen elképzelés szerint Jahve ott lakott Izr. földjén (melynek határain túl már más isteneket tiszteltek; Bír 11,24; 1Sám 26,19; vö. 1Kir 5,17); ill. a szt hegyen (→Isten hegye), a Sinain, a Hóreben, a Szeiren v. ezek környékén (Bír 5,4), majd a →Sionon v. a régi szentélyekben, Bételben (Ter 28,16; 31,13), Beérsebában (21,33), végül a jeruzsálemi tp-ban (Mik 3,11; Jer 7,4). - Meglehetősen erősen hittek abban, hogy Jahve, aki a kerubok fölött trónol (2Sám 6,2), csak ott van jelen, ahol a →ládája van (1Sám 4,6). Ezeket a földi lakóhelyeket, hajlékokat nem számítva, Jahve a →mennyben lakott. Bizonyos népies leírásokban úgy látszik, mintha ezt szó szerint értették volna (pl. Ter 11,5.7; 21,17; 22,11; 28,12); mégis inkább azt kísérelték meg, hogy Jahvét a földi keretekből mintegy kiemeljék és fölségét (→Isten fölsége) kidomborítsák. - Ezekkel a népies elképzelésekkel kezdettől szemben álltak különféle szellemi irányzatok, melyek Jahvét fölé próbálták emelni minden esetlegességnek, melyet a helyhez kötődés is jelentett. Már a pátr-k tört-ében kiterjed Jahve hatalma (→hatalom) egész Palesztinára és a vele szomszédos országokra, melyeken Izr. ősatyái átvonultak: az Ő szavára vonult ki Ábrahám a káldeai Urból, majd Háránból, és költözött Kánaánba (11,31-12,4); Ő oltalmazza Ábrahámot és nemzetségét Egyiptomban (12,10-20; . 39), Gerár földjén és Arámban (24,29-31). Arra kényszeríti a fáraót, hogy Izr-nek szolgaságban sínylődő fiait elengedje (Kiv 6), és a fáraó seregét elpusztítja a Vörös-tengerben (15,1). Népét vezeti a pusztában, és elvezérli az Ígéret földjére. Szemmel látható módon Jahve soha nem volt helyi istenség, s ha némely szentélyben különösképpen tisztelték is, ez csak a →teofániákra emlékezést jelentette. - Így a →kultusz szükségszerűen ezekhez a helyekhez kötődött; később viszont a jeruzsálemi tp. lett a közp-ja. (Ebből azonban nem következik, hogy az ott imádott Istent helyi istenségnek tekintették.) Így vált lehetővé, hogy azok a szerzők, akik egyre egyértelműbben beszéltek arról, hogy Isten mindenütt jelen van, változatlanul hangoztatták, hogy szt városában, szt hegyén, a Sionon van a lakóhelye (pl. Zsolt 47,5; 48,3; Iz 2,2; 11,9; 48,2; 52,1; Ám 1,2), v. a jeruzsálemi tp-ban (pl. 1Kir 8,26-53; Iz 2,3; 64,9-10; Jer 7,10; Ez 42,20); ide mentek tehát, akik →arcát látni akarták (Iz 1,12; Zsolt 24,6; 42,3). Ugyanakkor minden további nélkül emlegették azt is, hogy Jahve az égben lakik, ott trónol (24; 11,4; 68,6; 103,19; 1Kir 8,34.39; Iz 63,15; Ám 9,6), mert ez a kifejezésmód alkalmasnak látszott a fölséges Isten transzcendenciájának kifejezésére, aki az egész teremtett világnak Ura; „az ég a trónusom, a föld lábam zsámolya” (Iz 66,1; . Jer 23,24). - Salamon imája (1Kir 8,27) világosan kifejezésre juttatja Isten végtelenségét: „Nézd, az egek és az egek ege sem képesek téged befogadni, nem is szólva erről a templomról, melyet építettem” (vö. Iz 66,1). Ám 9,2-4: Jahve az alvilág v. a tenger mélyéből éppúgy visszahozhatja, mint az egekből, ha oda menekülnek, v. a Kármelről, ha oda rejtőznek. Iz 6,3: Isten dicsősége, szentsége és hatalma, mely megnyilvánul, az egész mindenséget betölti. Jer 23,24: Jahve betölti az eget és a földet (vö. Bölcs 1,7; 8,1), szeme belelát a legelrejtettebb rejtekbe is. Zsolt 139,7-10: Isten mindenütt jelen lételének nagyszerű leírása (vö. Jób 11,9; 23,8). - 2. Az ÚSz-ben: →menny. - 3. Teológiailag. Valójában mindenütt való jelenlétről kell beszélnünk, hiszen Isten végtelensége miatt a világ őbenne van mint teremtőben, de természetesen minden mennyiségi összehasonlítás nélkül. Isten abszolút szellem, őt nem lehet mértékkel mérni. Mindenütt való jelenléte nem azonos mérhetetlenségével sem (→Isten mérhetetlensége). ~ relatív sajátság, ami azt jelenti, hogy Isten egész lényege szerint mint hordozó, ismerő és cselekvő valóság van jelen. Amellett a maga oszthatatlan egységében nincs alávetve a tér semmiféle végességének, tökéletlenségének v. esetlegességének, sem a létezők sokféleségéből adódó korlátozó hatásnak. ~ nem körülhatárolt, mint a testek, de még olyan meghatározottsága sincs, mint pl. a szellemi lélek jelenlétének a testben, mely a test minden részében egészen, de csak a testben van jelen. ~t csak az ilyen elvont meghatározáshoz lehet hasonlítani: mindenütt érvényes, hogy az egész nagyobb, mint a rész. Azzal a különbséggel, hogy Isten nem elvontan van jelen, hanem egész lényegével. - Az Egyh. a mindenütt való jelenlétet hitigazságként tanítja, együtt a mérhetetlenséggel (D 39,428, 1782). A Szentírás nem fil. fogalmakkal jelzi ezt az igazságot, hanem arra utal, hogy Isten a hatalmát mindenütt érvényesíti: a mennyben, a földön, a holtak birod-ában. Dicsősége betölti a mennyet és a földet (Iz 6,2; Jer 23,23; Jób 11,7). A Zsolt 138,7-12 külön dicsőíti ezt a jelenlétet. Pál ap. szerint benne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,27). - Ettől az ált. teremtői jelenléttől meg kell különböztetni a termfölötti, kegyelmi jelenlétet. Különleges módon jelen van Jézus emberségében (→megtestesülés) és a megigazult emberben, amit a teol. lélekben lakásnak is nevez. Valójában nem Isten van másképpen jelen, hanem a teremtmény nyílik meg előtte és fog föl valamit az ő élethatásából, ami a természetes létnek nem jár ki, vagyis ez inkább Isten önközlése. ~nek tudata a hit számára nem nyomasztó, hanem inkább felemelő. Isten úgy van jelen, mint aki az egész teremtést végső célhoz vezeti. Megad minden segítséget az embernek, hogy elérje üdvösségét. A →gondviselés is ide kapcsolódik. Vigasztal a tudat, hogy életünk az irgalmas Atya színe előtt játszódik le és mindig számíthatunk segítségére. Ezért Jézus az Isten imádását sem kötötte helyhez és időhöz: lélekben és igazságban kell imádkozni (Jn 4,23). **

BL:722.