Magyar Katolikus Lexikon > A > arc


arc: a Szentírásban 1. Isten ~a a választott nép és Isten közötti kapcsolat megjelenítője (Szám 14,14); Isten személyes voltát jelzi népe körében (vö. Kiv 34,10-23). - Isten az ember felé fordítja ~át, választottai elől nem rejti el (33,15; Zsolt 10,11; 11,7; 22,25). Izr. fiai tudják, hogy Isten ~a a szentek szentjében, a szövetség szekrénye fölött virraszt, ezért helyezték a mannát és Áron vesszejét Isten ~a elé (Kiv 16,33), s nevezték a kitett kenyereket Isten ~a kenyerének (25,30; 35,13; 1Kir 7,48;. 1Sám 21,2). A papi szolgálat és a zarándoklat ezért volt „megjelenés Isten ~a előtt” (Kiv 34,20; MTörv 10,8; 18,7; Zsolt 86,9). Aki Isten irgalmát óhajtja, „Isten ~át keresi” (2Sám 21,7; 1Krón 16,11; Zsolt 24,16); ha Isten segít, megmutatja ~át (4,7; 31,17). Isten ~ának fényessége jóakaratát jelzi (Zsolt 4,7; 44,4; 89,16); az →ároni áldásban ez ragyog föl (Szám 6,24-26). Amikor Isten ~át egy választotta felé fordítja, úgy, hogy az szemtől szembe („arcból arcba”) tud vele beszélni, rendkívüli kegyelem és a legközvetlenebb kapcsolat Isten és az ember között (Ter 32,20; Kiv 33,11.20). Ha ellenben Isten elfordítja v. elrejti ~ át, ez baj és szerencsétlenség az ember számára (Jób 13,24). Isten azonban nagyobb annál, minthogy az ember szemtől szembe láthassa ~át: ha megpillantja, nem maradhat életben. - 2. Jézus Krisztus ~án Isten dicsősége ragyogott föl számunkra (2Kor 4,6), benne vált láthatóvá a senki által nem látott isteni ~ (Jn 1,18), olyanynyira, hogy „aki engem látott, látta az Atyát” (14,9). Jóllehet kínszenvedésében elcsúfították (Iz 52,14; Mk 14,65), Jézus ~a „az isteni lényeg képmása” (Zsid 1,3). Az ev. szolgálata által Krisztus ~a ragyog föl minden ember lelkiismeretében (2Kor 4,1). Jelenleg „tükör által, homályosan” (1Kor 13,12) a feltámadásban közvetlenül látjuk majd ~át (Jel 22,3). - 3. Az ember ~a az ÓSz-ben a szív tükre. Megjeleníti Isten és az ember kapcsolatát (Ter 4,5; 2Kor 3,18); az öröm (Péld 15,13) és fájdalom (Iz 13,8; Jer 30,6), az ünneplés (Sir 13,26; Zsolt 104,15) és fáradtság (Dán 1,10), a bánat (Neh 2,2) és a szigor (Sir 7,24) kifejezője. A király ~ának látása kiváltság volt (2Sám 14,32; Eszt 1,14), s a hódoló ember is ~ra borult, azaz elrejtette ~át a fölség előtt. Az ~ eltakarása a személy megsemmisítésének jele is lehet, ezért takarták el a halálraítéltek ~át (Eszt 7,8; vö. Mk 14,65). - A tanítványok ~raborulása Jézus előtt istenségének szóló hódolat (Mt 17,6; 28,17). **

BL:92.