ige, régiesen íge (gör. logosz, lat. verbum): 1. cselekvést, történést, állapotot, létezést kifejező szófaj, mely ragozással személyre, számra, időre, módra, tárgyra vonatkoztatható. A régi magyar nyelvben a szó gyöke az egyszerű i, í hang, mely változást, cselekvést fejezett ki, s képzett alakja az ~ szó. - 2. →János evangéliuma alapján a második isteni személy: →Logosz (→Jézus Krisztus). - 3. a →kinyilatkoztatás és részletei, a →Szentírás szava: →Isten igéje. - 4. a néprajzban: különleges, mágikus erejű szó, mondat, szólás (megigézés), →mágia - Ikgr. A ker. műv-ben az ~ mint teremtő szó jelenik meg: az Ádám életrekeltése-képeken (Ter 2,7) Ádám felé fénysugár v. →galamb képében közeledik az éltető ~ (S. Giovanni a Porta Latina, 1200 k.). A Szentírás ~i próféták és evangélisták képein →mondatszalagokon szerepelnek. Az →angyali üdvözlet-képeken (Lk 1,26-38) az „Ave Maria” Gábor főangyal és Mária között olykor szintén mondatszalagon v. a Szentlélek jövetelét jelző fénysugárban látható. **

Kirschbaum III:515.

Ige, Nyíregyháza, 1990. máj.-: görögkatolikus fiatalok lapja. - Megj. rendszertelenül (egyetlen? sz., a próbaszám ismert). Kiad. az Ifjú Görögkatolikusok Egyesülete. 88