Magyar Katolikus Lexikon > H > házasság


házasság: egy férfi és egy nő egész életre szóló, szabad akarattal vállalt →szövetsége, mely természete szerint a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. - I. Történetileg. A vallástört. kutatások megcáfolták a →fejlődéselméletnek azt a tételét, hogy a monogám ~ a nemi összevisszaság formáiból a soknejűségen keresztül bontakozott ki. Az egynejűség (ha felbontható is) a legelterjedtebb formának mutatkozik, és egyetlen kultúrkörhöz sincs kötve. A soknejűséggel szemben a sokférjűség sokkal ritkább. A ~ konkrét formáját sohasem a nemiség, ill. a ffi és a nő kapcsolata határozza meg csupán. A hagyomány, a törv-hozás és az erkölcsi megítélés a ~ot elsősorban a család (a társad. alapsejtje), a gazd. tényezők és a közösségi lét összefüggésében értelmezte, az eleve adott rend elemeként, gyakran a →legfőbb lény akarata hordozójaként szemlélte. A születéssel, a nagykorúság elérésével és a halállal együtt az élet legfontosabb fordulói közt tartják számon, melyet rituális cselekménnyel kell elérni. A legtöbb helyen a szertartásos ~kötést is csak egyszer alkalmazzák, még ha a nemi élet túl is lép keretein. - Már 1) Hammurápi törvénykönyve (Kr. e. 2000 k.) szerint, ha egy polgár feleséget vett magának, de szerződéses megállapodásba nem foglalták, az az asszony nem volt feleség. -

2) Az ókori görögöknél egynejűség volt, az asszony szinte egyenjogú volt a férjével. Spártában a ~ egyetlen célja az utód, Athénban a törvényes nemzés és a rendezett háztartás. Az athéni polgár a ~gal hármas kötelezettséget teljesített: az állam iránt, melynek polgárt adott; az istenek iránt, hogy legyen, aki a családi áldozatokat bemutassa; s a családja iránt, hogy az ősök kultusza fönnmaradjon. A gyermeket, főként a fiút áldásnak, a gyermektelenséget csapásnak tekintették. A családok fenntartása érdekében szokásos volt az →adopció. A törvényes ~ feltétele mindkét fél polgári származása. A rokonság nem volt →házassági akadály, csak az egy anyától valók ~át tiltották. Plátón a leánynál 20, a ffinál 30 é. korhatárt adott, de a gyakorlatban csak arra ügyeltek, hogy a nő jóval fiatalabb legyen. Érvényességi feltétel volt az ünnepélyes eljegyzés, a hozományra vonatkozó jogügylet. A hozomány, a menyasszony atyai öröksége nélkül a ~ felbontható volt. Szegény lányoknak gazdag polgárok adták össze a hozományt (Szt Miklós!). Az érdemes, de vagyontalanul meghalt polgárok leányait az állam házasította ki. A ~ szertartása a tisztító fürdővel kezdődött, melyhez a vizet meghatározott forrásból v. folyóból a házasulandók gyermek rokonai merítették. A menyasszony ünnepi díszben, fején koszorúval várta a vőlegényt, aki szülei kíséretében és tanú vendégekkel érkezett. Amikor összegyűltek, az örömapa áldozatot mutatott be a ~ védőisteneinek (Zeusz, Héra, Afrodité, Artemisz és a helyi istenek). Intő jelül kivették az állat epéjét, hogy a ~ mentes legyen a haragtól és keserűségtől. Ezután következett a →lakodalom. - 3) Az ókori Róma jogrendjében a ~ számos meghatározása közül kiemelkedik Modestinus definíciója: „Nuptiae sunt coniunctio maris et feminae et consortium omnis vitae, divini et humani iuris communicatio” (Dig. 23. 2. 1): 'a ~ a férfi és a nő kapcsolata, egész életre szóló sorsközösség, isteni és emberi jog szerinti közösség'. A rómaiak a ~ot mint önkéntes egyesülést életközösségre és gyermekek nemzésére, szentnek tartották. A konkubinátus és a rabszolgák ~a lenézett volt. A törvényes ~ (matrimonium iustum) feltételei: a) a házasodás joga, ami a róm. polgárjog része. Az idegenek és rabszolgák sem egymás között, sem szabad emberrel nem köthettek törvényes ~ot; b) ffinál a 14., nőnél a 12. életév; c) vérrokonok nem házasodhattak; d) az apa és nagyapa beleegyzése. - A törvényes ~ szigorú formájában az asszony kilépett atyja hatalmából, és vagyonával együtt a férje hatalma alá került (in manum conventio), s annak családjában örökösödési jogot nyert. Az ilyen ~ megkötésének módjai: a →confarreatio (a legrégibb és legünnepélyesebb forma). Ha a felekben megvolt az állandó ~i együttélés szándéka (affectio maritalis), s az így folytatott együttélés 1 évig tartott, a férj elbirtoklás útján megszerezte a férji hatalmat. Ez a fajta elbirtoklás a köztársasági kor végén, a fentebb említett két forma pedig a Kr. u. 4. sz: tűnt el. Ez a változás egyben a nő beleegyezése fontosságának növekedésével volt párhuzamos. Ebben az összefüggésben fogalmazódott meg Ulpianus megállapítása, mely szerint „nuptias... non concubitus, sed consensus facit” (Dig. 35. 1. 15), vagyis a ~ot „nem az elhálás, hanem a megegyezés hozza létre”. A coemptio, mellyel az apa jelképesen eladta leányát, annak beleegyezésével a leendő férjének. Az asszonyt az ilyen ~ban materfamiliasnak hívták. - A törv-es ~ szabadabb formájában az asszony atyja hatalma alatt maradt, esetleg teljes önrendelkezési joggal, s vagyona felett is rendelkezett. Ez esetben természetesen férje után nem örökölt. Az ilyen asszony volt az uxor. A császárkorban ez utóbbi forma vált ált-sá, mert a nők nem szolgáltatták ki magukat férjüknek. Kezdetben a confarreatióval kötött ~ felbonthatatlan volt, papok esetében mindig az maradt. A nem ünnepélyesen kötött ~ok felbonthatók voltak. A válásnak nem voltak formaságai, a férj egyszerű kijelentéssel elbocsáthatta az asszonyt. - 4) A magyaroknál a honfoglalás előtt, amikor a nő elérte a férjhezmenetel korát [14-16 é.], eladó lány lett. A vőlegény a leány szüleinek megszabott díjat fizetett érte. A házas nőnek feleség volt a neve, ami magában foglalta azt is, hogy nem egyszerű szolgája a férjének. A gyér források szerint a →többnejűség a m-ok között v. nem létezett v. nagyon ritka volt.

II. A Szentírás az Isten képére alkotott ffi és nő teremtésével kezdődik (Ter 2,24), a Bárány menyegzőjének (Jel 19,7.9) látomásával fejeződik be, s szinte folyamatosan beszél a ~ misztériumáról, alapításáról, Istentől való értelméről, eredetéről és céljáról, különböző megvalósulásairól az üdvösség történetében, a bűnből fakadó problémáiról és megújulásáról Krisztus és az Egyh. új szövetségében (vö. Ef 5,31-32; 1Kor 7,39). - Az ÓSz-ben maga a ~ szó nem szerepel. A ffi és nő ~a berit, 'szövetség' (Mal 2,14), melynek maga Jahve a tanúja és a védelmezője, s ugyanez a szó jelzi Jahve és népe kapcsolatát is (Oz 2). Ruth és Tóbiás könyve megindító tanúságok a ~ és a házastársak hűséges és gyöngéd közösségének emelkedett fölfogásáról. A hagyomány az Énekek énekében mindig az emberi szerelem nagyszerű kifejezését látta, ami tiszta tükröződése Isten szeretetének; egy olyan szeretetnek, ami „erős, mint a halál” és „vizek árja ... nem oltja ki” (Én 8,6-7). - Izr-ben (miként az egész ókori K-en) a ~ elsősorban két →család ügye volt, pontosabban a menyasszony és a vőlegény apjára tartozott (Ter 24,2; 38,6; MTörv 7,3;. Bír 14,2); v. magára a vőlegényre (vö. Kiv 22,15). Az apa választott feleséget a fiának (Ter 24,2; 38,6; MTörv 7,3;. Bír 14,2), ő szerezte meg a menyasszony apjának beleegyezését (Kiv 21,16). Háborús időkben a ffi rabolta magának a feleséget (Bír 11,19), v. zsákmányként (5,30) kapta. Olykor előfordult, hogy a fiú szülei akarata ellenére választott menyasszonyt (Ter 26,34), v. hogy a lányt szülei megkérdezték, beleegyezik-e a ~ba (24,57-58). - A feleséget legszívesebben a maguk →nemzetségéből v. →törzséből választották (Ter 24,4; 29,12; Tób 7,2.12;. Bír 14,3). Így a család tulajdona, főleg a földbirtok a nemzetség, ill. a törzs birtokában maradt. Azok a lányok, akikre örökség várt, nem mehettek máshoz férjhez, csak törzsük valamelyik tagjához (Szám 36,5-12). - A menyasszony a vőlegénytől ajándékot (Ter 24,53; 34,12), apjától →hozományt kapott, mely lehetett rabszolganő, szántóföld v. akár egy város is (16,1; 24,61; Józs15,18; 1Kir 9,16), és a nő saját tulajdona maradt. Ha a ffi a jegyajándékot megadta, a feleség a birtokába került, a férj tehát mintegy tulajdonos lett, s a feleség a hozzátartozója (vö. MTörv 22,22). Nem lehet biztosan állítani, hogy ezt szerződésbe foglalták-e, mint Babilóniában (talán Tób 7,14 említi az első írásos ~i szerződést). Jóllehet Izr-ben külső formája szerint a ~kötésnek volt üzleti jellege, a ~ nem tekinthető adásvételnek, a ffi nem rendelkezhetett úgy a feleségével, mint egy megvásárolt holmival, a kialkudott összeg nem számított vételárnak, inkább váltságdíjjal v. vérdíjjal hasonlítható össze. Mindamellett e gyakorlati szempontok nem szorították háttérbe a ~ban a szerelmet és egymás szeretetből való kölcsönös szolgálatát (Ter 2,19; 3,12; Tób 6,18; 8,6; Péld 5,18-23; 31,10; Sir 40,32). A szerelemből kötött házasságok mégis elsősorban az egyszerű nép (pásztorok, parasztok) körében jöttek létre (1Sám 18,20; Rut 2,7; Ter 24,11; 29,10; Kiv 2,16; 1Sám 9,11). - A korai zsidóságban a fiúk a 13. évük betöltésétől, a leányok 12,5 éves koruktól számítottak ~ra jogosultaknak. Bár a korai ~ot tartották ajánlatosnak (vö. 2Kir 8,16.26), a ~kötéssel ált. megvárták a 18. év betöltését. A menyegzőt egy egész évig tartó jegyességnek kellett megelőznie. A menyasszony átvezetése új otthonába rendszerint az ünnep első estéjén történt. A vőlegény rokonai és barátai kíséretében, ünneplő ruhában és turbánnal a fején vonult menyasszonya szülei házához. Innen a menyasszony barátnői jöttek elébe és fogadták. Jézus erre a lakodalmi szokásra hivatkozik, amikor a példabeszédben ezt mondja: „Hasonlít a mennyek országa tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat, hogy a vőlegény elé menjenek” (Mt 25,1). A ~ akkor jött létre, amikor a menyasszony a vőlegény házába lépett (→menyegző), s ezzel férje uralma alá került. Ettől kezdve a férjnek kötelessége volt gondoskodni a feleségéről és neki védelmet nyújtani. Erre utal a jelképes kifejezés: a köntös csücskét ráteríteni (Rut 3,9; Ez 16,18). A ~ az egyik fél halálával (→özvegy) fejeződött be, v. →válás vetett neki véget. -

A ~ céljának azt tekintették, hogy gyermekeknek adjanak életet (Ter 1,28; 9,1; Tób 6,18; Zsolt 127,3), főleg fiúknak (Zsolt 128,6; Tób 6,15; Ter 24,60). A sok gyermeket Jahve →áldásának (Zsolt 127,3) és a legnagyobb jónak (Ter 24,60) tekintették; a gyermektelenség és a terméketlenség a legnagyobb csapást jelentette az asszonynak (30,1; 1Sám 1,6); Isten büntetésének (Jer 18,21; Iz 47,9) számított. Innen érthető a többnejűség, a →sógorházasság és hasonlók (vö. Ter 4,19-25). A MTörv 21,15 a 2 feleséget magától értetődőként említi. A feleségek száma attól függött, hogy a ffi mennyire volt jómódú. A gazdagoknak, pl. a →királynak, sok feleségük volt (2Sám 5,13; 1Kir 11,1-8; de: MTörv 17,17). A későbbi időből vannak adatok arra, hogy az egynejűséget tökéletesebbnek tartották a többnejűségnél (Tób 8,6; 7,12; de erre utal a Ter 2,24 és a Zsolt 117,3; Péld 5,15-18; 12,4; 18,22; 19,14; 31,10-31 is). A próf-k a Jahve és Izr. közti viszonyt a ~hoz hasonlították, s ez eleve egynejűséget tételez föl (Oz 2,18-23; Jer 2,2; 3,7; Ez 16,8; Iz 50,1; 54,5; 62,5). A →főpapnak csak egy felesége lehetett. Jézus korában a poligámia már csaknem teljesen háttérbe szorult. - Az, hogy az izr-k tartózkodtak volna a ~tól, nem mutatható ki egyértelműen. A ~ elvetése (pl. az →esszénusok körében, akiknek csak egy kis része tartotta a ~ot megengedhetőnek) nem annyira tisztaságra törekvésből eredt, inkább a ~gal kapcsolatban eluralkodott pesszimizmussal magyarázható. - Az ÚSz-ben Jézus első nyilvános csodáját a →kánai menyegzőn tette. Tanításával visszaadja a ~ eredeti, Isten által elgondolt méltóságát; kimondja a házastársak életének fölbonthatatlan egységét: „már nem ketten vannak, hanem egy test” (Mt 19,6). A ~ kezdetben (Isten terve szerint) fölbonthatatlan volt. A válást a szív keménysége miatt engedélyezte a mózesi törv. A ffi és a nő közti szövetséget Isten hozta létre, ezért embernek nincs joga azt fölbontani. - A ~ a maga testi valóságában ennek a földi életnek az intézménye. A mennyek országában ebben a földi formában nincs feladata. Ezért kell lemondani a ~ról azoknak, akiket Jézus a mennyek országa hírnökeivé (apostolok, papság), ill. kiváltságos tanúivá (szerzetesek) tesz (Mt 19,12.29; Lk 18,29). - Szt Pál ap. az Úr szavára hivatkozva egyértelműen elítélte a válást (1Kor 7,10-16). Még ha az egyik fél hitetlen volt is, akkor is csak a hitetlen házastárs kezdeményezésére tartotta megengedhetőnek, hogy elváljanak (7,15; vö. 1Pt 3,1). Jóllehet Pál maga nem nősült meg (1Kor 7,7.9.12.15), a ~ot ajánlja (7,2.9), s azt is, hogy a házastársak csak egy ideig tartózkodjanak egymástól (7,5). Pál számára a ~ is, a szüzesség is a Lélek ajándéka (7,7). A ker. ~ lényegét fogalmazta meg Pál, amikor alapjának a keresztény szeretetet, az agapét, és nem az éroszt vallotta (Kol 3,18; Ef 5,25-33; vö. 1Pt 3,1-7), s a ffi és a nő ~át Krisztus és az Egyh. misztikus egysége képeként mutatta meg (Ef 5,31). Innen érthető: az asszony engedelmeskedjék férjének, mert ahogy az Egyh. alá van vetve Krisztusnak, úgy az asszony is férjének (5,22-24), s viszont: a ffiak úgy szeressék feleségüket, mint Krisztus szerette az Egyh-at, magát föláldozva érte (5,25). A Zsid a házasélet tisztaságát hangsúlyozza (13,4). A pasztorális levelekben gyakorlati tanácsok találhatók (1Tim 3,2; 4,3; 5,9-16; Tit 1,6).

III. A ~ a talmudista zsidóságban. A ~ot a Talmud társadalmi kötelességnek minősíti: „Szaporodjatok és sokasodjatok”. Ez a törvény a férfiaknak szól, nem a nőknek. Akinek nincs felesége, nem is ember. Aki nem teljesíti szabályos ~ban a fajfenntartás kötelességét, olyan, mintha vért ontana, „olyan az, mintha Isten képét rontaná le”. A ~ korhatárát 18 évben határozta meg a Talmud. A kiskorú nő csak apai engedelemmel köthetett ~ot; az apától való megkérése kötelező volt. A ~ előtt rendszerint szerződést kötöttek az apától kapott kelengyére, a hozományra és a nő végkielégítésére vonatkozólag, amelyet az apa tartozott adni, vagyonának egy tizedéig legalább. - A ~levél szövege (keszubó): Isten segítségével! (Keltezés, a vőlegény és apjának, a menyasszony és apjának neve.) Légy feleségem Mózes és Izráel törvénye szerint, és eltartalak a zsidó férjek szokásához híven, akik dolgoznak hitvesükért, tisztelik és eltartják őket becsületesen. Megadom neked móringodat, 200 ezüst zúzt (egy zúz 1928: 100 aranykorona), amely téged a törvény szerint megillet, továbbá élemedet, szükségleteidet és a mindenütt szokásos ~i kötelességek teljesítését. - Beleegyezett ez az X. Y. hajadon, hogy J. N. N. felesége legyen. Hozományát, melyet magával visz atyai házából, ezüstöt, aranyat, ékszert, ruhát, lakásszerelvényeket, mindezt átveszi N. N. vőlegény 100 ezüst zúz árában. - N. N. vőlegény megtoldja ezt a magáéból még 100 ezüst zúzzal, aminek összsummája 200 ezüst zúz. - Azonkívül szólt a vőlegény: ennek a ~i levélnek, hozománynak és pótlásnak jótállását magamra vállalom, és kötelezem örököseimet is, hogy az kifizettessék az én legjobb javaimból és birtokomból, ami nekem az ég alatt van, akár megszereztem már, akár meg fogom szerezni, legyenek azok ingatlanok vagy ingók. Mindezek legyenek kezesek és jótállók, hogy azokból kifizettessék e házasságlevélnek és hozománynak vagy pótlásnak összege még a testemen lévő köpönyegből is, életemben és halálomban mától minden időben. - Ennek a ~levélnek, hozománynak és pótlásnak kezességét magára vállalta N. N. vőlegényünk az Izrael leányait illető minden házasságlevél és pótlás-kötelezvény érvényessége és jelentősége szerint, ahogyan a mi egyh-bölcseink intézkedtek, nem mint látszólagos, sem mint kötelezvény-vázlatot. Mindezt magára vállalta N. N. vőlegény, ezzel a hajadonnal szemben mindazok szerint, amik itt világosan megirattak, egy tárgy által, amelynek révén mindez birtokba vehető. S így minden teljesen érvényben és szabályban van. (A két tanú aláírása.)

Válás esetén a nő igényt tarthatott végkielégítésre, amelyet a keszubó (kesszübe) okiratban biztosítottak. Hajadon állapotból férjhez ment leány legalább 200 zúzt, özvegy pedig legalább 100 zúzt kapott; kohanita apák az alapösszeg kétszeresét követelték leányaik számára. Ehhez a végkielégítési alapösszeghez járult még a hozomány után igazodó, jelzáloggal biztosított összeg is, a hozománynak kb. 150%-a. Azért állapították meg ilyen magas összegben a végkielégítést, hogy megnehezítsék a válásokat. Árva leány legalább 50 zúzt kapott a községtől, de rangjához mérten többet is. A ketuba ős sémi intézmény, de a Tóra még nem említi. A keszubóban biztosított összeget nem a férj, de a nő gyermekei örökölték anyjuk halála után. - A ~kötés baldachin (chuppa) alatt történik. A Talmud idejében az apák fiúgyermek születésekor cédrusfát, leány születésekor ciprusfát ültettek, hogy abból készíthessék később a baldachinhoz való oszlopokat. Két lakodalmat tartottak, a menyegző napján és az ezt követő szombaton. A lakodalmi vendégséget a talmudi időkben a vőlegény barátai és közülük különösen a hét aravezető mulattatta, és ezek meg is ajándékozták a házaspárt. A menyasszonyt zeneszóval kísérték a szülői házból új otthonába., a jegyespárt ez alkalommal megkoszorúzták. A közönség közé mandulát, diót szórtak és dicsőítették a menyasszony szépségét. A zsidó vigadozásnak azonban nem szabad zavartalannak lenni, azért egy értékes kelyhet összetörtek a menyegzői lakomán.

IV. Dogmatikailag. 1. A ~ a teremtés rendjében. A ~nak maga Isten a szerzője. A ~ra szóló meghívást a ffi és a nő a saját természetében hordozza. A házastársi szeretetet Isten megáldotta és arra rendelte, hogy termékeny legyen és a teremtésért való felelősség közös művében valósuljon meg (Ter 1,28). - A bűn uralma alatt a ~ot, a ffi és a nő kapcsolatának egységét mindig fenyegette a megnemértés, az uralomvágy, a hűtlenség, a féltékenység, melyek a gyűlöletig és szakításig is vezethetnek. E feszültségek nem a ffi és a nő természetéből, nem is kapcsolatuk természetéből, hanem a bűnből származik. Az ősbűn, az Istennel való szakítás első következménye a ffi és a nő eredeti közösségének megtörése: kapcsolatukat a kölcsönös vádaskodás megzavarta (vö. Ter 3,12); a Teremtőtől ajándékba kapott kölcsönös vonzalmuk (vö. 2,22) uralkodássá és ösztönös vágyakozássá alakult (vö. 3,16); a ffi és a nő hivatását a termékenységre, a sokasodásra és a föld fölötti uralomra (vö. 1,28) a szülés fájdalmai és a kenyérkeresés fáradalma terheli (vö. 3,16-19). Mindazonáltal a teremtés rendje a súlyos zavar ellenére is fönnmaradt, és a kegyelem segítségével a házastársak megvalósíthatják az életnek azt az egységét, amire Isten őket „kezdetben” teremtette. A bűnbeesés után épp a ~ segít legyőzni az ember önmagába zárkózását, az önzést, a gyönyör hajszolását, és segít megnyílni a másik felé, a kölcsönös segítségre, önmaga elajándékozására. - Isten népén belül a keresztény házastársak sajátos ajándékkal, kegyelmekkel rendelkeznek. E kegyelemnek erejével segítik egymást a házaséletben, továbbá a gyermek elfogadásában és nevelésében. E kegyelem forrása Krisztus, aki „velük marad” a ~ nehéz perceiben is, amikor „esteledik”, és erőt ad nekik, hogy egymást termfölötti, nemes és termékeny szeretettel szeressék. - 2. A szentségi jelleg kifejezi és biztosítja, hogy a ~ jogos és üdvszerző állapot; az ember a ~on keresztül meghatározott módon részesül a megváltásban, hiszen minden szentség a Krisztushoz való hasonlóságot valósítja meg. Ez csak kegyelmi ajándék lehet, mely a házasélethez szükséges kegyelmeket közvetíti, föltételezve, hogy a felek nem állítanak akadályt a kegyelem útjába. Csak az ilyen ~ jelképezheti teljesen Krisztus és az Egyh. szeretetkapcsolatát.

A szentségi jel a megkeresztelt ffi és nő ~i szándékának kölcsönös kifejezése (matrimonium consummatum); a szentség kegyelmi tartalma (res et sacramentum) a feleknek egymás iránti, halálig tartó szeretete. A ~i kötelék így hasonlít ahhoz az eltörölhetetlen jegyhez, mely benne van a keresztségben, a bérmálásban és az egyh. rendben. Már a keresztség eltölti a hívők életét szentségi jelleggel, és ezt a további szentségek részletezik az élet szükségleteinek megfelelően. A ~ éppen a szeretet vonalán adja meg a szorosabb beoltást a megváltás misztériumába. A felek az odaadó, áldozatos szeretetben válnak Krisztushoz hasonlóvá, de ezt a kegyelmet tudatosítani kell és életté kell váltani. A szentségi jelleget nem úgy kell érteni, hogy az valami ráadás a ~i kapcsolathoz, hanem maga a ~i kötelék válik szentséggé akkor, amikor szándékukat kölcsönösen kifejezik. Ez az életszöv. a term. rendjén is nyugszik. Mivel a ffi és a nő egész személyes odaadásáról van szó, amelyből utódok is származnak, azért kell, hogy a ~i szándék föltétlen és végérvényes legyen. A ~ érvényes marad akkor is, ha valamelyik v. mindkét fél később visszavonja szándékát. Ezért pl. az ún. próba~ nem érvényes, mert hiányzik a megfelelő szándék. A ~ értelme a Ter 2,18 és az Ef 5,21-33 alapján a felek kölcsönös kiegészítésében, tökéletesítésében és egységében található meg, ugyanakkor túlmutat a felek kapcsolatán, mert megvan a kifelé mutató cél is, gyermekek nemzése és ezzel a család, a társad., az Egyh. szolgálata. Ez a cél a ffi és a nő egységéből, életközösségéből következik. - A gyermek vállalásával Isten teremtő tevékenységében részesednek, s így életközösségük be van állítva a teremtés és az üdvrend nagy összefüggésébe. A gyermek a ~ lényegéből fakad, de azért a ~nak ott is megvan az értelme, ahol az magtalan. Életközösségük akkor is a kölcsönös tökéletességet szolgálja, s akkor is tanúi lehetnek Isten szeretetének a világban. Ha valaki tudatosan kizárja ~ából a gyermekáldást, akkor a szándék fogyatékossága érvénytelenné teszi a ~ot. A II. Vat. Zsin. is a felek kölcsönös szeretetét mondja a ~ életadó elemének, s ugyanakkor a gyermekre való irányulását is hangoztatja. Egy ffinek és egy nőnek az életközössége az élet egész tartamára vonatkozik. Mindkettő benne van a természetes ~ban is, hiszen ott is személyes és teljes odaadásról van szó. Bár az ember törékeny és állhatatlan, a szándékát meg is változtathatja, de a ~ természetének és követelményének csak a teljes és végleges önátadás felel meg. A szentségi ~ Krisztus és az Egyh. örök kapcsolatának a jelképe. Azért az Egyh. minden érvényes és befejezett (elhált) ~ot fölbonthatatlannak tart, nemcsak a szentségi ~ot. Megfelelő okok esetén csak a különélést engedi meg, nem az új ~kötést. S mivel isteni törv-ről van szó, nem is tehet másként. Kivétel az ún. szentpáli kiváltság (1Kor 7,15) (→privilegium paulinum), amely akkor alkalmazható, ha nemkeresztény házastársak egyike megkeresztelkedik, de társa emiatt nem akar vele békében élni. Hasonló eset a szentpéteri kiváltság, amely szerint a pápa súlyos ok miatt fölmentést adhat a megkeresztelt és meg nem keresztelt fél ~a alól. Ezekben az esetekben a megokolás az, hogy „Isten békességre hívott meg bennünket” (1Kor 7,15), ezért a hit javára lehet dönteni. A ~ szentségi jellegének tisztázása egybeesik az egyhjog tud. kifejlődésével, s itt tisztázódott az Egyh-nak a szentségre való illetékessége is. Igyekeztek meghatározni a szándék kifejezésének módozatait, és fölállították az akadályokat is, amelyek v. az ember természetéből, v. a közjó megőrzéséből fakadtak. A K-i Egyh-ban általában ~törés esetén megengedik a válást és az új ~ot, de náluk nincs a ~ra vonatkozó egyetemes törv-hozás. -

V. Erkölcsteológiailag a követelmény mindig az volt, hogy az erkölcsi szabályokat a ~ értelméből és céljából vezessék le. A házastársak egymáshoz való viszonya nyilvánvalóan különbözik minden más viszonytól, még a szülő és a gyermek viszonyától is. Ezért helyénvaló az a kifejezés, hogy a ker-ek „az Úrban kössenek ~ot” (1Kor 7,39). Az ap-ok korában közelinek tartották Jézus második eljövetelét; s ebben a várakozásban a lemondó szűzi élet a ~ fölé emeltetett. Szt Pál ap-nál a →házasság és szüzesség egyaránt a Lélek ajándéka (1Kor 7,7), a szüzesség nem homályosítja el a ~ értékeit. Legföljebb arra kell gondolni, hogy akik ~ban élnek, jobban le vannak kötve a világi dolgokkal (1Kor 7,25-40). - Az egyházatyák korában a ~ természetes és kegyelmi adottságai mellett egyre nagyobb szerepet kapott az a szempont, hogy a gyermekáldás mellett a ~ban adva van az orvoslása annak a rendetlen érzékiségnek, amely az →áteredő bűn következménye. A teol. megfogalmazás Szt Ágostonra vezethető vissza, aki (legalábbis korai írásaiban) az áteredő bűnt azonosította a bennünk lakó rendetlen hajlamokkal. Ezért a ~i nemi kapcsolatba is belejátszik a bűnnek valamilyen árnyalata, amit azonban ment a cél, a gyermekáldás. A ~ szt voltát azonban Ágoston is elismerte, javaiként a gyermeket, a hűséget és a fölbonthatatlanságot (proles, fides, sacramentum) jelölte meg. A nemi ösztön ilyen megítélésébe kétségtelenül belejátszott az egyhatyák korában a sztoikus bölcselet hatása is, amely igazi erénynek a szenvedélyek fölötti uralmat tartotta. Amellett a gör. világban ismert volt a test leértékelése a lélekkel szemben. A →gnosztikusok és a →manicheusok a testet és a testiséget egyenesen a rossz szüleményének tekintették. De az ilyen aszketikus értékelés nem akadályozta a skolasztikus teol-t abban, hogy fölismerje a ~ szentségi mivoltát, és azt elméletileg is kidolgozza. Ezt az egyh. tanítóhiv. a firenzei és a trienti zsin-on megerősítette (DS 1310, 1801). A II. Vat. Zsin. magáévá tette a teljes dogmatikai hagyományt, és a ~ot a család és a társad. mai helyzetének szemszögéből, továbbá lpászt. szempontból tárgyalta. Azt kereste, hogy az Egyh. hogyan járulhat hozzá a ~ és a család mai válságának a megoldásához. - A ~ nemcsak állapot, hanem egyúttal feladat is, mind erkölcsi síkon, mind a kegyelem síkján. A szentségben kapott kegyelem megkívánja a felhasználást. A feleknek arra kell törekedniök, hogy egyre jobban bevonják egyéniségüket abba az eszménybe, amit az isteni elgondolás kijelölt nekik. Az Egyh. kifejezetten tanítja, hogy a →családtervezés a házastársak joga. A II. Vat. Zsin. fölhívja őket, hogy feladatukat emberi és ker. felelősséggel töltsék be. Fontolják meg, hogy mi válik a maguk javára, a már megszületett v. születendő gyermekeik javára, mérlegeljék a korviszonyokból és saját társad. helyzetükből adódó anyagi és szellemi föltételeiket, s végül vegyék figyelembe, hogy mit kíván a közjó családjukban, hazájukban és az Egyh-ban. Mindezekben az isteni törv. szerint tájékozódó lelkiismeretükhöz kell igazodniuk. -

VI. Az egyházjogban. 1. ~ jogi fogalma. a) Meghatározása. A hatályos Egyh. Törv-kv. a ~ot nem definiálja a szó szoros értelmében, de az 1055.k. ~fogalma indirekt meghatározásnak felel meg. E kánon ún. természetjogot megfogalmazó (vagyis nem tisztán egyh.) jogszabály, tehát minden ~ra, a nem keresztényekére is alkalmazható. Leírása szerint a ~ az a szövetség, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. E szövetséget Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte (1055.k. 1.§). Noha a ~nak ez „meghatározása” nem tesz említést a ~ céljáról, a házasfelek java és a gyermek, mint a ~ természetes irányulását meghatározó tényezők szerepelnek benne. Ezeket a Codex másutt a ~ „lényeges elemei” (elementum essentiale) néven említi (1101.k. 2.§). Az egyhjog nem jelöl meg sorrendet, értékrendet ezen elemek közt, eltérően az 1917-es CIC 1013.k. 1.§-ától, mely a ~ elsődleges céljának a gyermeknemzést és a nevelést nevezte, a kölcsönös segítséget és a „vágy csillapítását” (remedium concupiscentiae) pedig másodlagosnak minősítette. A ~ lényeges elemeinek differenciáltabb szemlélete, rangsoruk jogi meghatározásának megszűnése nem jelentéktelen következményekkel is jár a jogban, pl. a ~ lényeges elemeinek kizárása (vö. 1101.k.) v. a ~ lényegi terheinek vállalására való képtelenség (1095.k. 3) megítélése terén. Ilyenkor ezek szerint ezt a tágabb szemléletet kell alkalmazni. Ennek fényében értékelendő a kat. félnek az az ígérete is, amely a vegyes ~kötés engedélyezéséhez szükséges, és amelyben arra kell kötelezettséget vállalnia, hogy erejéhez képest (tehát nem válás árán) mindent megtesz azért, hogy minden gyermeke a kat. egyh-ban keresztelkedjék és nevelkedjék (1125.k. 1). -

b) A ~ mint szövetség és szerződés. Bár a hatályos Egyh. Törv-kv. a ~ meghatározásakor a szentírási eredetre és értelmezésre valló szövetség (foedus) kifejezést használja a szerződés (contractus) szó mellőzésével, a definíció után azonnal alkalmazza a szerződést is (1055.k. 2.§). A ~kötés ugyanis olyan cselekmény, melyről jogilag leginkább a szerződés kategóriájában lehet tárgyalni. A →házassági beleegyezés kinyilvánítása csakugyan kölcsönös, kétoldalú akaratnyilvánítás 2 jogilag erre képes személy között, melynek eredményeként a felektől szándékolt jogi hatások jönnek létre. Aki viszont szerződésként kezeli a ~ot, annak feltétlenül hangsúlyoznia kell, hogy sajátos jellegű szerződésről van szó, melyet csak 1 ffi és 1 nő köthet egymással, tartalma eleve meghatározott, s nem függ a felek szabad egyezkedésétől, mely nem bontható fel a szerződő felek akaratából, nem tartalmazhat jogot v. kötelességet csupán az egyik fél részére, stb. -

c) A ~ szentsége. E szövetségről (szerződésről) állítja a CIC, hogy nem állhat fenn érvényesen 2 megkeresztelt között anélkül, hogy ne lenne egyszersmind szentség is (1055.k. 2.§): vagyis két keresztény között minden érvényes ~ szentség. Így pl. két protestáns tisztán polg. ~a nem csupán érvényesnek, hanem szentségnek is minősül. Az egyh. tanítóhivatal számos megnyilatkozása hangsúlyozta ezt. Az Úr Krisztus ugyanis szentségi rangra emelte a ~ot, a ~ pedig maga a szerződés, ha azt jogszerűen kötik meg. Ehhez járul, hogy a ~ azért szentség, mert szent jel: kegyelmet közvetít, és Krisztusnak az Egyh-zal élt misztikus ~ának képe. Mindezek megjelenési formája annak a szoros egyesülésnek a köteléke, amely a ffit és a nőt összekapcsolja, ami nem más, mint maga a ~. Nyilvánvaló tehát, hogy a keresztények között minden igazi ~ önmagában és önmagától szentség; semmi sem áll távolabb az igazságtól, mint hogy a szentség a ~ra kívülről ráaggatott dísz, vagy egy olyan kívülről kapott sajátság, amely az emberek tetszése szerint elválasztható a szerződéstől” (DS 3145-3146). - Jóllehet egyes szerzők ebben a kérdésben manapság új utakat keresnek, s még a kat-ok érvényes ~kötését sem minősítik mindig szükségképp szentségnek, sok neves szakember (pl. Eugenio Corecco, Javier Hervada, Urbano Navarrete, Tomás Rincón) hangsúlyozza, hogy a keresztények érvényes ~át teol. és ontológiai alapon mindig szentségnek kell tekinteni, ugyanis a megkeresztelt ember nem kerülhet a keresztség előtti állapotba, mivel ez a szentség eltörölhetetlen jegyet ad. Ennélfogva két ker. valódi, érvényes ~ával óhatatlanul, a dolog természetéből fakadó szükségszerűséggel jelzi és valósítja szentségileg Krisztus és az Egyh. kapcsolatának misztériumát. Így két ker. között „tisztán természetjogi” ~ nem létezhet. Természetesen az egyh. hatóságok, így a bíróságok gyakorlata is ez utóbbi, az 1055.k. 2.§-ában is rögzített elmélethez igazodik. - Ha nem mind a két fél keresztény, a ~ érvényes, de nem szentségi; legalábbis ez az uralkodó teol. felfogás, mely a mai egyhjogi gyakorlat alapjául szolgál. Ezt mutatja, hogy a keresztények közti elhált ~ot az egyh. sohasem bontja fel (vö. 1061.k. 1.§, 1141.k.), a ker. és nem ker. közti elhált ~ok pápai felbontására megfelelő feltételek esetén van lehetőség (vö. SC Fid, Instr. et Normae, 1973. XII. 6, nr. I, a: Leges V, 6702). A ker. és nem ker. közti érvényes ~ magától szentséggé válik, ha a megkereszteletlen fél elnyeri a keresztséget. - Különösen a Trienti Zsinat utáni teol-ban különböző elméletek alakultak ki arról, mi történik két olyan nem keresztény személy ~ával, akik később mindketten megkeresztelkednek. Egyes szerzők azt állították, hogy ilyenkor a ~ nem válik automatikusan szentséggé. Arra hivatkoztak indoklásul, hogy a szentség a keresztények közti ~kötés (matrimonium in fieri) által jön létre, sőt a legszűkebb értelemben éppen azt jelenti. A szerzők többsége azonban ennek ellenkezőjét vallja, vagyis elfogadja, hogy nem ker. házastársak megkeresztelésekor korábban már fennálló, érvényes ~uk szentséggé válik. Ez a fölfogás tükröződik a pápai joggyakorlatban, hiszen a hit javára nem bontják fel a ker. és nem keresztény közti ~ot sem, ha a nem ker. fél megkeresztelkedése után a házastársak folytatták az együttélést (SC Fid, Instr. et Normae, 1973. XII. 6, nr. I, b: Leges V, 6702).

2. A ~ lényegi tulajdonságai. a) Egység, ami azt jelenti, hogy a ~ csakis egyetlen ffi és egyetlen nő közti kizárólagos kapcsolat. Ellentéte a poligámia és az ún. csoport~. A házastársi hűtlenség is a ~ e lényegi tulajdonságát sérti meg, melynek alapja a →természetjog és a kinyilatkoztatás. Főleg a hagyomány hangsúlyozza, hogy a monogámiát a természetjog kívánja meg, mivel ez a legalkalmasabb forma a ~ természetadta rendeltetésének elérésére. Ennek kapcsán a régebbi kat. szerzők gyakran megjegyezték, hogy a többférjűség (poliandria) az ún. elsődleges természetjoggal ellenkezik, mivel nehezen meghatározhatóvá teszi az apa személyét és közvetlenül ellenkezik a gyermek világrahozatalának és nevelésének céljával. A többnejűség ugyanakkor csupán a másodlagos (nehezebben fölismerhető) természetjoggal ellenkeznék, mivel az utód szempontjával nincs közvetlen ellentétben, viszont nehezebbé teszi a ~ egyéb „céljainak” megvalósítását. Újabban inkább a kinyilatkoztatásból szokás megalapozni a ~ egységének lényegi követelményét. Az elhomályosult emberi értelem számára a teremtett természet követelményeit is gyakran magának a kinyilatkoztatásnak kell megvilágítania (Ter 1,27; 2,24; Mt 19,1; 1Kor 7,2-4; Ef 5,32). - Az egyh. hagyomány egyértelműen hangsúlyozza a ~ monogám jellegét. A Trienti Zsinat elítéli a ker-ek poligámiáját (Sess. XXIV, De sacramento matrimonii c. 2: DS 1802). Előtérbe került az a gondolat, hogy a házastársi egység szentségi jelentése (Krisztus és az Egyh. megbonthatatlan kapcsolata) a keresztények ~a egységének is végső alapja, és különleges szilárdságot ad az egység lényegi tulajdonságának a szentségi ~ban. -

b) Felbonthatatlanság, melynek értelmében az érvényesen létrejött ~ nem bontható fel, és magától sem szűnik meg másként, mint a felek egyikének halálával. A felbonthatatlanság alapját ugyancsak a természetjogban, mégpedig a másodlagos természetjogban szokás megjelölni (→házasság felbonthatatlansága).

3. A ~ létrejötte. A ~ot arra jogilag képes feleknek törvényesen kinyilvánított, semmiféle emberi hatalommal nem pótolható, →beleegyezése hozza létre (1057.k. 1.§). A konkrét ~i köteléknek tehát a létesítő oka a ~i szövetségkötés, mely jogképes feleknek (olyan ffinak és nőnek, akik közt nincs →házassági akadály) törvényesen (megfelelő formában) kinyilvánított beleegyezésében áll. Amikor a bírósági gyakorlatban egy ~ érvénytelenségének megállapításáról folyik per, mindig azt kell szem előtt tartani, hogy a ~ létrejöttének ez a 3 nélkülözhetetlen tényezője jelen volt-e a ~kötéskor. Ha ugyanis akár a felek jogképessége, akár a beleegyezés, akár az akaratnyilvánítás törvényes formája hiányzott, a ~ érvénytelen. Az →eskető az Egyh. nevében veszi ki az esküt a házastársaktól és adja az Egyh. áldását (→házasságkötés szertartása). Jelenléte és a tanúk azt teszik láthatóvá, hogy a ~ egyh. életforma. - A →házasságkötés idejét, helyét, szertartását a →házasságjog meghatározza. Az érvényes szentségi ~ megkötésének kánonjogi feltétele a →házasságkötés formája. Az érvényesen megkötött (ratum) ~ a →házasság elhálása által teljesedik be (lesz consummatum) és válik fölbonthatatlanná. Az →el nem hált házasság fölbontható. A ~ létrejöttét be kell jegyezni a ~i anyakönyvbe (→házasság anyakönyvezése). - A →házasságkötéshez való jog alapvető →emberi jog. A ~ méltósága ellen bűnök: →házasságtörés, →válás, →többnejűség, →vérfertőzés, →szabad szerelem, →próbaházasság. -

VII. A ~ a régi m. jogban. A nyitrai egyhm. zsin. (1494) szavai szerint a ~ egy ffinak és egy nőnek törvényes kapcsolata, mely sajátos életmódot jelent, és a jelenlévők házasságkötési szándékának szóbeli kifejezésével jön létre: 1. A ~ különbözik a jegyességtől, mely csak ígéret a ~kötésre, ám ha jegyesek közt testi kapcsolat jön létre, a ~ jogilag megkötötté válik. A ~ egy ffinak és egy nőnek törvényes kapcsolata, mely sajátos életmódot jelent, s a jelenlévők ~kötési szándékának szóbeli kifejezésével jön létre. A ffi esetében a 14., a nő esetében 12. év betöltésével köthető érvényes ~, de a testi érettséget kell figyelembe venni, nem az életkort. - Nagyszombati egyhm-tart. zsin. (1560): A ~ célja az emberiség szaporítása, a holtak pótlása és a paráznaság megakadályozása. Nemcsak kegyelmet adó, hanem nagy szentség is, mint Szt Pál mondja. Nem bontható föl, de mindkét házasfél beléphet valamely elfogadott szerzetbe, és ott örök tisztaságot fogadhat. A házasfelek elkülönítése semmilyen más okból nem történhet meg, csak egyikük paráznasága miatt. Senki mással nem közösülhetnek, de ha nem tudják megtartóztatni magukat, ki kell békülniük. ~ot nem szabad titokban és a szülők akarata ellenére kötni, és az Egyh. színe előtt kell nyilvánosságra hozni. Nem szabad tiltott időben kötni, és nyilvános kihirdetésnek kell megelőznie, nehogy tiltó akadály legyen köztük. Ha valaki tisztasági fogadalmat tett, nem szabad házasodnia, utólag megkötött ~a érvénytelen. Akik viszont tisztasági v. szüzességi fogadalmat tettek, nehogy megszegjék. Az ilyenek Krisztus rászedői akarnak lenni. Szt Epiphanius és Szt Jeromos tanúsága szerint a pap nem lehet nős, mert Isten részére szabadnak kell lennie, és a házas ember nem az. -

VIII. Ikgr. A ~ ősi jele a →hatszög (hexagram), 2 egymással kapcsolódó →háromszög (a hegyével fölfelé álló háromszög a női, a hegyével lefelé fordított háromszög a ffi principiuma, a kettő együtt a ~ jele). A ~ szimbólumaként állhat →Ádám és Éva (esetleg az őket idéző nap és hold) az élet paradicsomi termő fája mellett. E motívum az emberi természet gyümölcsöző jelképeként, oltalmaként megjelenik népművészetünkben is. Legérettebb formában Kalotaszeg házainak homlokzatán, de szakrális eredetű üvegképeken, cseréptányérokon, pásztorfaragásokon, felvidéki bírópálcán (1797), csallóközi halotti terítőn, szegedi mézesbábformán is. Jelentésével, előzményeivel és összefüggéseivel sokszor már nincsenek tisztában. G.F.-E.P.-**-B.J.

Péterffy I:278; II:65. - A ~. (Az egyh. imádságainak ford-a és a szert-ok magyarázata) Szerk. Szunyogh X. Ferenc. Bp., 1926. -  MZSL 1929:172. - GS 47, 50. - NCE IX:467. - SM I:961. - BL:580. - Pecz 1985. I/2:865. - Szabó Ferenc-Szentmártoni Mihály: Személy, ~ és család. Róma, 1988. - Breuning, W.: Die Ehe des Christen. Wien, 1981. - CCEO 1990. - Erdő 1991:397. - KEK 1601-40.