válás: tág értelemben a →házasságban élők kapcsolatának megszüntetése. A szentségi →házasság felbonthatatlansága miatt a ~ szoros értelemben a →polgári házasság fölbontása. A →francia forradalom vezette be. – A Szentírásban: Az ÓSz-ben a férjnek jogában volt elválni (Sir 7,26; 25,26), ha valami taszítót fedezett föl az asszonyon (MTörv 24,1). Ezt a jogát elvesztette, ha alaptalanul azzal vádolta feleségét, hogy amikor elvette, már nem találta érintetlennek (22,13–19), v. ha →eljegyzés előtt erőszakot követett el rajta (22,28). Ha a férj el akart a feleségétől válni, csak →válólevelet kellett írnia (24,1; Iz 50,1; Jer 3,8; Mt 5,31; 19,7), és talán ki kellett mondania egy bizonyos válóformulát (Oz 2,4). Az elbocsátott asszonyt nem vehette el feleségül főpap v. pap (Lev 21,14), sem korábbi férjéhez nem térhetett vissza azután, hogy közben más férfinak volt a felesége (MTörv 24,1–4; Jer 3,1). Az asszony sohasem kezdeményezhette a ~t (Bír 19,2–10). – A ~ elvetendő dolognak számított, ezért gyakorlatát különféle rendelkezések nehezítették és korlátozták (pl. a férj köteles volt a feleség apjának visszatéríteni a →jegyajándékot, ami azt vonta maga után, hogy ha újra nősült, ismét jegyajándékot kellett adnia, fizetnie). A próf-k is küzdöttek a ~ ellen (Mal 2,14–16), és nemcsak abban az esetben, ha a férj Izr. lányai közül való feleségét azért akarta elbocsátani, hogy helyette idegen népből való nőt vegyen feleségül (2,11). – Az ÚSz-ben Jézus elítéli a ~t (Mk 10,2–12; Lk 16,18). De nehézséget okoz a →házasságtörés kivétele: Mt 5,32 (= Lk 16,18) és Mt 19,9 (= Mk 10,11); míg Márk és Lukács egyértelműen megfogalmazza a ~ tilalmát mind a férjnek, mind a feleségnek, addig Máté (a férfi számára megfogalmazva) látszólag engedményt, kivételt tesz (Mt 19,9: mé epi porneia és 5,32: parektosz logu porneiasz, azaz „hacsak nem házasságtörése [az asszonyé!] miatt”). – Szt Pál az Úrra hivatkozva egyértelműen elveti a ~t (1Kor 7); még a hitetlennel kötött házasság is csak akkor bontható föl, ha a hitetlen fél kezdeményezi azt (7,12–16; vö. 1Pt 3,1). R.É.

BL:1901. – KEK 2382–86.

válás: tág értelemben a →házasságban élők kapcsolatának megszüntetése. A szentségi →házasság felbonthatatlansága miatt a ~ szoros értelemben a →polgári házasság fölbontása. A →francia forradalom vezette be. – A Szentírásban: Az ÓSz-ben a férjnek jogában volt elválni (Sir 7,26; 25,26), ha valami taszítót fedezett föl az asszonyon (MTörv 24,1). Ezt a jogát elvesztette, ha alaptalanul azzal vádolta feleségét, hogy amikor elvette, már nem találta érintetlennek (22,13–19), v. ha →eljegyzés előtt erőszakot követett el rajta (22,28). Ha a férj el akart a feleségétől válni, csak →válólevelet kellett írnia (24,1; Iz 50,1; Jer 3,8; Mt 5,31; 19,7), és talán ki kellett mondania egy bizonyos válóformulát (Oz 2,4). Az elbocsátott asszonyt nem vehette el feleségül főpap v. pap (Lev 21,14), sem korábbi férjéhez nem térhetett vissza azután, hogy közben más férfinak volt a felesége (MTörv 24,1–4; Jer 3,1). Az asszony sohasem kezdeményezhette a ~t (Bír 19,2–10). – A ~ elvetendő dolognak számított, ezért gyakorlatát különféle rendelkezések nehezítették és korlátozták (pl. a férj köteles volt a feleség apjának visszatéríteni a →jegyajándékot, ami azt vonta maga után, hogy ha újra nősült, ismét jegyajándékot kellett adnia, fizetnie). A próf-k is küzdöttek a ~ ellen (Mal 2,14–16), és nemcsak abban az esetben, ha a férj Izr. lányai közül való feleségét azért akarta elbocsátani, hogy helyette idegen népből való nőt vegyen feleségül (2,11). – Az ÚSz-ben Jézus elítéli a ~t (Mk 10,2–12; Lk 16,18). De nehézséget okoz a →házasságtörés kivétele: Mt 5,32 (= Lk 16,18) és Mt 19,9 (= Mk 10,11); míg Márk és Lukács egyértelműen megfogalmazza a ~ tilalmát mind a férjnek, mind a feleségnek, addig Máté (a férfi számára megfogalmazva) látszólag engedményt, kivételt tesz (Mt 19,9: mé epi porneia és 5,32: parektosz logu porneiasz, azaz „hacsak nem házasságtörése [az asszonyé!] miatt”). – Szt Pál az Úrra hivatkozva egyértelműen elveti a ~t (1Kor 7); még a hitetlennel kötött házasság is csak akkor bontható föl, ha a hitetlen fél kezdeményezi azt (7,12–16; vö. 1Pt 3,1). R.É.

BL:1901. – KEK 2382–86.