Magyar Katolikus Lexikon > F > fejlődéselmélet


fejlődéselmélet, fejlődéstan, evolucionizmus: az →élet, főként az →ember erdetetét magyarázó →elméletek gyűjtőfogalma. - Előfutárai →Hérakleitosz, a →sztoikusok (panteista ~), →Leibniz (fejlődés a folytonosság-törv. alapján). A 19. sz. 2. felében, az élettani ~tel párhuzamosan, amelyet Ch. →Darwin képviselt (vö. Az ember származása, A fajok eredete), kiépült a fil. ~ is. Képviselői: Angliában H. Spencer, aki szerint nemcsak az élőlények, hanem a pszichikai lét, az etika, az emberi társad. is fejlődés révén keletkezik; Fro-ban a pozitivizmus-ellenes D. de Gros, aki mindent erő-monászokra vezet vissza, A. Fouillée, aki a maga platonista elemeket tartalmazó elméletét kiterjesztette a műv-re, erkölcsre és a nevelésre is, és tanítványa, J. M. Guyau; a ném-eknél →Schelling és →Hegel. Előbbi követője, L. Oken szerint a fil. egyet jelent a term-bölcselettel, s lényegében azt tárja föl, hogyan változik át Isten világgá. A →dialektikus és történelmi materializmus Hegel panteisztikus ~ét alakította át materializmussá. - II. János Pál 1996. X. 22: a Pápai Tud. Akad-hoz intézett üzenetében megismételte a →Galileivel kapcsolatban mondottakat: „Szigorú hermeneutikára van szükség a sugalmazott szó helyes értelmezéséhez. Jól körül kell határolni a Szentírás tulajdonképpeni értelmét, és el kell hagyni a nem megfelelő értelmezéseket, melyek olyan dolgokat magyaráznak bele, amiket az Írás nem akar mondani.” Idézte XII. Piust, aki már 1950: a →Humani generis enc-ban hangsúlyozta, hogy ”a ~et  nem szabad úgy kezelni, mintha biztos és bizonyított tanítás volna, s hogy a fölvetett kérdésben ezek után teljesen el lehetne tekinteni a Kinyilatkoztatástól.” A p. felhívta a figyelmet, hogy inkább fejlődéselméletekről kell beszélnünk, mint a fejlődés elméletéről. E sokféleség megfelel egyrészt a különféle föltételezéseknek, melyekkel az evolúció mechanizmusát próbálják magyarázni, másrészt a különféle világnézeteknek, amelyekre hivatkoznak. Így a ~nek vannak materialista-redukcionista olvasatai, de vannak spirituális olvasatai is. Megítélésük a filozófia, s utána a teológia illetékességi körébe tartozik. - Az egyh. Tanítóhivatalt az evolúció kérdése közvetlenül érinti, mert az emberképről van szó. A kinyilatkoztatás azt tanítja, hogy az ember Isten képmására lett teremtve (vö. Ter 1,27). A Gaudium et spes emlékeztetett arra, hogy „az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart” (24. p.) Más szóval az embert nem lehet egyszerű eszközként sem fajának, sem a társadalomnak alárendelni; önértéke van. Az ember személy. Értelme és akarata következtében abban a helyzetben van, hogy a közösség, a szolidaritás és az önátadás kapcsolatába léphet embertársaival. Aquinói Szt Tamás szerint az ember istenhasonlósága elsősorban spekulatív értelmére alapszik, mert a megismerésben az ember olyan kapcsolatba kerül ismeretének tárgyaival, ami hasonló Isten és teremtményei kapcsolatához (vö. STh I-II. 3,5. ad 1.). Sőt, az ember arra hivatott, hogy építse föl az istenismeret és Isten szeretetének a kapcsolatát. Ez a kapcsolat, kilépve az időből, az örökkévalóságban éri el tökéletességét. E hivatás teljes mélysége és nagysága a feltámadott Krisztus misztériumában tárul föl előttünk (vö. GS 22.). - Azért van az emberi személynek, testét is beleértve, ilyen méltósága, mert szellemi lelke van. XII. Pius hangsúlyozta ezt a lényeges pontot: az emberi test korábban létező élő anyagból származik, a szellemi lelket ezzel szemben közvetlenül Isten teremti. Ebből következően az emberre vonatkozó igazsággal nem egyeztethetők össze azok a ~ek, melyek különféle világnézetekből fakadóan a szellemet úgy tekintik, mint az élő anyag formációját vagy ennek az anyagnak egyszerű megnyilvánulását. Ezek az elméletek egyébként képtelenek megalapozni az ember személyi méltóságát. A tapasztalati tudományok egyre nagyobb pontossággal mérik és írják le az élet különböző megnyilvánulásait és helyezik el az idő tengelyén. A szellemivé válás mozzanata azonban nem tárgya az ilyen megfigyeléseknek, de egész sor értékes utalást tehetnek az ember sajátos lényére. A metafizikai tudás, az öntudat, az önmagára reflektálás, az erkölcsi lekiismeret, a szabadság, az esztétikai és vallási élmények taapasztalata a filozófiai gondolkodás területére tartoznak, a teológia pedig feltárja a Teremtő tervei szerinti legvégső értelmüket.” Cs.I.-**

LThK III:1261. - L'Osservatore Romano (in deutscher Sprache) 1996. XI. 1.