Magyar Katolikus Lexikon > F > fej


fej, (lat. caput): 1. szoros értelemben az emberi test →arcból és agykoponyából álló, legnemesebb része. Magába zárja az egész szervezetet irányító agyvelőt (→koponya) és az érzékszervek közül a →szemet, a →fület, az →orrot és a →nyelvet, s a →táplálkozás és a →beszéd ill. ének szervét, a →szájat. - 2. átvitt értelemben értelem, ész (töri a ~ét); a személy és élete (~adó, ~ével játszik); uralkodó (ország ~e, Habsburg-ház ~e); növény termést hordozó része (gabona, szőlő, mák ~e); test tagjának legfontosabb része (kéz~, láb~); tárgy, eszköz legfontosabb része (oszlopfő, szeg ~e); folyó eredete (Zalafő); időtartam kezdete (hétfő). - 3. A Szentírásban a konkrét értelmén kívül átvitt értelemben és állandósult szókapcsolatokban is gyakran szerepel. A ~ fölemelése a méltóság és az erő (Zsolt 27,6; 110,7; Sir 11,1), csóválása a rosszallás, gúny, káröröm (Zsolt 22,8; Iz 37,22; Siral 2,15; Mt 27,39), befödése a gyász v. szégyen jele (2Sám 15,30; Eszt 6,12; Jer 14,4). - Átvitt értelemben az ÓSz-ben a személy a tömeggel szemben (Bír 5,30; Kiv 16,16: ~enként); valaminek a legmagasabb pontja (Ter 8,5; Iz 2,2; 11,4); emberek közt az első, aki az élen van, a csoportban a legelőkelőbb (Iz 9,13); a főpap (vö. 2Kir 25,18); a sereg v. a nép 'vezére', a fejedelem (Bír 11,8; Oz 2,2; Mik 2,13); a család ~e (1Krón 26,10). - Az ÚSz-ben Krisztus az egész teremtésnek és minden kozmikus hatalomnak (Ef 1,22; Kol 2,10) és az →Egyháznak ~e (Ef 4,15; 5,23; Kol 1,18; 2,19). A házasságban a férj a feleség ~e (1Kor 11,3; Ef 5,23). Városok ~e a 'főváros' (Iz 7,8; ApCsel 16,12). - 4. A →kefaloforosz ábrázolásokon a vt. a kezében viszi levágott ~ét. Innen a ~ Szt Adalbert, Albán, Dénes, Félix, Regula, Exuperantius, Forminus, Ludger, Nicasius attrib-a. **

BL:430.

fej