determinizmus: filozófiai-lélektani irányzat, amely azt vallja, hogy az akaratlagos emberi cselekedeteket a lelki folyamatok, ill. a közreható mozgatóerők (motívumok) egyértelműen meghatározzák. - Az irányzat az akarat szabadságát valló →indeterminizmussal áll szemben. Arra a tapasztalati lélektanból vett érvre támaszkodik, hogy tetteink jó része átláthatatlan, rugóik a megismerhetetlenség, a nem tudatosság homályába vesznek. Valójában ebből nem következik, hogy a végső szót nem a szabadság mondaná ki. A ~ alátámasztására szokás még fölhozni, hogy számos, „szabadnak” hitt döntésünk mögött karakterológiai meghatározottság rejtőzik. Ez azonban semmivel sem bizonyít többet, mint amit a mérsékelt indeterminizmus is elismer: hogy az akarás mindig motívumok alapján történik, s az emberek ált. a kisebb ellenállás, azaz az erősebb húzóerők irányába fordulnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs meg bennünk a képesség, a fölmerülő motívumok közül történő szabad választásra s hogy nincs meg bennünk az a szabadság, amely erkölcsi tudatunkra, s annak szellemi természetére épül. Fil-ilag a ~ az →okság elvére épül. Túlzása abban áll, hogy a motívumokat nem csupán „elégséges” megalapozásnak, hanem szükségszerű hatóokoknak tekinti az emberi cselekedetekben. Ezzel azt tételezi föl (bizonyítás nélkül), hogy eleve nem lehetséges szabad okság, olyan cselekedet, amelyet befolyásolnak a tárgyi föltételek (motívumok), de amely mégis szabad akaratú lény döntéséből fakadnak. - A vallási, teológiai gondolkodásban is fölmerül a ~ kérdése, a kerségen kívüli vallások (→iszlám, →hinduizmus, →fatalizmus) kapcsán, de a nem kat. teol-ban is (vö. →előre rendelés). A tanító hivatal többször hangsúlyozta, hogy az eredeti bűn ugyan megsebezte az ember szabadságát, de nem szüntette meg. →áteredő bűn, →kegyelem, →okság, →természettörvény B.P.

LThK III:258.