Magyar Katolikus Lexikon > F > fatalizmus


fatalizmus (a lat. fatum, 'végzet' szóból): hit, mely szerint az ember sorsát egy tőle független vak végzet határozza meg, s ez kizárja az →erkölcsiséget. - Hívője úgy érzi, hogy minden magasabb hatalmaktól függ, akik kimérik számára a sorsát, életét a csillagok állása határozza meg, sorsát pedig leginkább a jóslatokból ismerheti meg. - A görögöknél nagyon elterjedt ~ főként Karneadészban (Kr. e. 214-129), az új akad. alapítójában talált nagy ellenfelére, aki szerint: 1. Lehetetlen a születés pillanatában pontosan megfigyelni az eget; 2. Ugyanabban a pillanatban, ugyanolyan csillagállásnál született emberek sorsa különböző; 3. Az emberi törv-ek kényszerítő ereje határozza meg az emberek sorsát, és nem a csillagok; 4. Az állatoknak is a végzet hatása alatt kellene állniuk; 5. A ~ lehetetlenné teszi az ember erkölcsi életét és tétlenségre kárhoztatja. - A →sztoikusok a sorsot okok és okozatok logikus láncolatának látták, ezzel szemben a →gnózis a sorsot önálló, istenellenes hatalomnak tartja. Minden ember rabja a gonosz sorsnak, és a megváltással kell a jó sors, a gondviselés országába jutnia. - Az egyházatyák elsősorban Karneadész érveit vették át, amikor a ~ ellen szóltak. Már Alexandriai Philón is ezekre támaszkodott. Órigenész teljesen szuverén módon érvelt, s ő lett a ~ elleni küzdelem közp. alakja és a későbbi egyházatyák forrása. Mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a bibliai teremtéstört. megfosztotta a csillagokat mitikus erejüktől, és az ember szabad akaratot kapott. - A ker. kultúrkörben a ~sal szemben az →út képe vált ált-sá annak tudatában, hogy az ember minden külső körülmény hatása ellenére is több lehetőség közül szabadon választhat. A ker. hitben a fátum személytelen kényszere a személyes istenkapcsolat →szabadsága lesz. - A 20. sz. végi →ezoterikában újjáéled a ~. **

Schütz 1993:93.