út (lat. via, viae): szoros értelemben szárazföldi közlekedés számára épített, nagyjából egyenletesen széles, kitaposott vagy kiépített sáv. – Átvitt értelemben az ember belső világa változásainak, magának az emberi életnek, az üdvtört-nek és a történelemnek a jelképe. – 1. A görög ~ak keletkezése a nemz. ünnepekkel függ össze. A célból, hogy az ünnepélyes körmenetben résztvevő kocsik akadályra ne találjanak, a sziklás talajban a kerekek számára 90–160 cm. nyomtávolságú vágányokat vágtak. Ilyen ~akat készítettek a nemz. ünnepek helyei felé Görögo. minden részéből; azok az államok, amelyeknek ter-én az ilyen szt ~ átment, gondoskodtak az ~ fenntartásáról és rajta a közlekedő utasok biztonságáról. Az élénkebb forgalmú ~akon bizonyára kettős vágányt készítettek, másutt csak kitérőkről gondoskodtak. – Mű~akat a rómaiak kezdtek építeni, katonai célból (viae militares) Rómából kiindulva Itáliának minden vidéke felé. Ezen ~ak egy részének, amelyek ősrégi közlekedési vonalakon épültek, régi nevét a mű~tá való kiépítés után is megtartották (Via Ardeatina Ardea, Via Labicana Labici, v. Nomentana). Ősrégi közlekedési vonal volt még a sószállításról elnevezett Via Salaria, amely a porta Salariától Fidenae-n át Reatéig vezetett. – A katonai mű~akat, amelyeknek kiépítésénél nem a közlekedési, hanem a stratégiai szempontok döntöttek, rendesen az építő nevéről nevezték el. Legrégibb volt ezek között a Via Appia, melyet Kr. e. 312: Appius Claudius Caecus censor épített Rómától Tarracinán át Capuáig, s amelyet ismeretlen időben Brundusiumig továbbvezettek. Egész hosszában ki volt kövezve, s mintája lett a később épített nagy stratégiai ~aknak, ~ak királynőjének is nevezték, mellékága a v. Domitiana Sinuessától Puteoliig. Folytatása a tengeren túl Byzantiumig a v. Egnatia. – C. Flaminius censor Kr. e. 220: építette a v. Flaminiát Rómától É felé az Appeninuson át Ariminumig, ennek folytatásául pedig M. Aemilius Lepidus consul Kr. e. 187: a v. Aemiliát Ariminumtól Bononián át Placentiáig. – A császárság alatt az itáliai ~hálózatot tovább építették a prov-kban, nem egyszer óriási költséget és munkát fordítva arra, hogy a legrövidebb ~vonalat járhatóvá tegyék (pl. Tiberius Trajanus ~ja a Kazán-szorosban). Az italiai ~akat s ezek mintájára a prov-beli főbb ~akat is kikövezték; másutt megelégedtek az ~test kavicsolásával. Az ~ két felén sok helyen különválasztott gyalogjáró volt, a lovon utazók számára az ~ szélén a lóra szállást könnyítő kőzsámolyokat helyeztek el. Az ~ távolságát Rómától ill. az ~ kiinduló pontjától számítva mérföldkövekkel (milliarium) jelölték. Városok közelében különös díszt adtak az ~aknak az ~ mentén emelt síremlékek. – 2. Szentírásban. A nagy keresk. ~akon kívül, melyek Kisázsiából és Mezopotámiából Palesztinán át Egyiptomba vezettek, Palesztinának saját ~hálózata is volt a városok és falvak összekötésére Jeruzsálemmel mint közp-tal és egymással. A Szentírás képes nyelvében az ~ az ember élete és egész életvitele. Az Isten ~ja kifejezés az ÓSz-ben Isten tetteire utal, de jelentheti azokat az ~akat is, melyeken az emberek Isten parancsára járnak. Az Úr ~ja az a magatartás, melyre az embert Isten kötelezi: van jó (vö. MTörv 30,15–20), ártatlan (Zsolt 101,2), igaz (1,6; Sir 11,15) ~, de ismeretes a bűnösök ~ja is (Zsolt 1,6); olyan ~, mely a békességre vezet (vö. Iz 59,8), de olyan ~ is, mely a halálba visz (Péld 14,12). Az ember járhat egy másik ember ~ján is (1Kir 16,2), de az igazi ~ számára Isten ~ja (2Kir 21,22), az igazság ~ja, melyen maga Isten jár (Ez 18,25), ill. megmutat a törv-ben (5,4); mert az ~ maga a törvény: „Hogyan tisztítja meg az ifjú az ő ~ját? A te szavaidnak megtartása által” (Zsolt 119,9). Izr. fiai tudják, hogy Isten kegyelmére van szükségük ahhoz, hogy Isten ~jait megismerhessék (Zsolt 25,4), sőt, hogy az embert Istennek kell elvezetnie az ~jaira. – Már az ÓSz-ben megtalálható a két ellentétes ~: az élet ~ja és a halál ~ja (1,6; Jer 21,8), a bűnösök/gonoszok és az igazak ~ja (Zsolt 1), az egyenes és a görbe ~ (1Sám 12,23; Zsolt 107,7; 125,5), az igazság és a hazugság ~ja (Zsolt 119,29); az igazságosság és a jogtalanság ~ja (Tób 4,5; Péld 12,28). Kumránban a világosság és a sötétség ~ja (1QS 3,13–4,26). – Az ApCsel a ker. tanításra vonatkoztatja az ~ héb. megfelelőjét (vö. pl. 9,2). Míg az ÓSz szóhasználatában az ~nak nem volt olyan célja, amely az embert vonzotta volna, amely felé az ember törekedett volna (Zsid 9,8), inkább az Isten parancsa határozta meg, addig az ÚSz szerint maga Isten az ~nak a célja (Jn 14,1–4; Zsid 10,19–22): Krisztus maga az ~, mert mint Fiúnak hatalma van rá, hogy tanítványait elvezesse Atyja házába (Jn 14,5). – 3. Vallástörténetileg jelentős a lélek utazásának v. fölemelkedésének ~ja az istenség világába. A maga módján találja meg az ~ eszméjét a buddhista tanítás a szenvedés megszüntetésének nyolcas ösvényében, v. a tao tanításában, ami maga is ~at jelent. Hasonlóan tanítja a hinduizmus a megismerés, cselekvés és önátadás által történő szabadulás ~ját. Jellemző a vallásalapítókra, hogy egyfajta ~ hirdetőiként v. tanítóiként lépnek föl. – A fil-ban és a teol-ban az ~ jelképezi a gondolkodás mozgását, folyamatát, kiinduló és célpontját, eszközeit és módszereit, eszköztárát és az eszközök felhasználásának szabályait. A ker. teol. Isten megismerhetőségéről szóló tanítását az istenbizonyítás ~jai címszó alatt foglalja össze. A fil. nem is egyszer határozta meg önmagát úgy, hogy ~ az igazsághoz, a nyelvhez, a valósághoz, a léthez és az abszolútumhoz. – 4. Ikgr. Az ~, élet~ ősi jele a Y (villa). Jelzi, hogy az élet egy pontján tudatosan választani kell jobb és bal, jó és rossz, élet és halál között. R.É.–**

Pecz II/2:1167. – Lipffert 1976:143. – Sachs 1980:366. – MN II:206. – Schütz 1993:401. –  BL:1885.