istálló: a parasztgazdálkodásban a →lakóház melléképülete az állatok számára. - A félszilaj jószág tavasztól őszig a legelőn van, s csak télen tartják és takarmányozzák az ~ban. Az ún. soros építkezésnél az ~ a lakóház végében a főépülethez van ragasztva. Ajtaja, akárcsak a lakóházé, a hosszabbik oldalra nyílik. Eleinte alacsonyabb a háznál, később magasságban is eléri azt, a külön tető eltűnik, szín, félszer kerül az ~ mellé, s a közös tetőzetű építmény egész épületsorrá sokasodik. - Az ~ silányabb anyagból, kevesebb gonddal készül, mint a lakóház, s ált. a gazda építi mesterember segítsége nélkül. Rendeltetését tekintve a lakóház és az ~ kezdetben alig különült el egymástól: ember, állat, élelem, takarmány megfért egy födél alatt. Később az ~ megmaradt a férfinép hálóhelyének, egyes vidékeken a fiatal házasok is az első gyermek megszületéséig az ~ban aludtak, az anya ezután költözött be a házba. - A m. gazda háztájának büszkesége és főgondja volt az ~, melyet az állatai iránti szeretetből gondozott, tisztán tartott (állatait nem árunak, eladási tárgynak, hanem a házhoz tartozónak, szinte családtagnak tekintette, ffi és női keresztneveket, védőszenteket adott nekik, s nagy ünnepeken helyenkint külön ételt-italt is). A jószág etetője az ~ban a →jászol. - Az ún. istállózás az állatok szaporodását, hízlalását és igába törését befolyásoló varázsló szokás, mely vidékenkint más-más cselekvéssel járt. **

MN IV:181, 209, 218. - BL:697.