tó (lat. stagnum): szárazföldi mélyedésben, tengerhez legfeljebb lefolyással kapcsolódó, általában édesvízű állóvíz. – 1. Szentírásban. A héb. berekah mesterséges, nyitott vízgyűjtőt jelölt, mely közös használatra, így pl. állatok itatására szolgált. Jeruzsálemben több ilyen „~” volt: a Felső-~ (2Kir 18,17; Iz 7,3; 36,2), az Alsó-~ (22,9), a régi ~ (22,11), Hiszkija vízgyűjtő medencéje (2Kir: 20,20), a Siloe tava (Jn 9,7.11), a „királyi vízvezeték” (Neh 2,5), „a vízvezeték víztárolója” (3,16), a Beteszda-fürdő (Jn 5,2); ezenkívül volt ~ még Hebronban (2Sám 4,12), Gibeonban (2,13; Jer 41,12), Szamariában (1Kir 22,38: a ringyók fürödtek benne) és Hesbonban (Én 7,5: „szemed a hesboni tavakhoz hasonlít”; a ~ vize nyilván tiszta, átlátszó volt, azért szolgálhatott hasonlatul a kedves szeméhez). A tavakat forrás v. csak az eső (odavezetett) vize táplálta; némelyek később elposványosodtak, betemették őket, másokat felújítottak, kiépítettek (így a Siloe tavát). Mesa nevezetes volt mesterséges tavak létesítéséről. A kumráni réztekercsben (3Q15) is több helyen van szó vízgyűjtő ~ról. →forrás, →kút, →víz. – 2. A voltaképpeni ~ fogalmára a héberben nem volt szó; a jam ugyanúgy vonatkozhatott nyílt →tengerre, mint tengeröbölre (→Vörös-tenger), beltengerre (→Holt-tenger), nagy folyamra (→Eufrátesz, →Nílus) v. egy nagy medencére. A →Genezáreti-tó 3x (Szám 34,11; Józs 12,3; 13,27) jamként szerepel a Bibliában; ez az egyetlen voltaképpeni ~, mely a Bibliában előfordul. A héb. szóhasználatnak megfelelően az ÚSz-ben általában talasszaként találkozunk vele; kivéve Lukácsnál, aki limnéként szerepelteti (Lk 5,1; 8,22.33). Ugyanez a szó a Jel-ben a kénköves tüzes ~ra vonatkozik, ahova azokat vetik, akik nincsenek beírva az élet könyvébe (19,21; 20,1.14; 21,8). R.É.

BL:1838.