Magyar Katolikus Lexikon > T > tenger


tenger (lat. mare): nagykiterjedésű sós állóvíz. - A Szentírásban a ~ fogalma eléggé szűk kereteken belül mozog: csak néhány ~re korlátozódik. Ezek: 1. a Földközi-tenger (Szám 34,6: a nagy tenger; Kiv 23,31: a filiszteusok tengere; Ezd 3,7: Jaffa tengere; MTörv 11,24: a nyugati tenger); 2. a →Holt-tenger; 3. a →Vörös-tenger; 4. bár valójában nem az, a →Genezáreti-tó is szerepel ~ként (33,23 és az evang-okban is Lk kivételével). Iz 19,5; Náh 3,8: a ~ héb. megfelelője a Nílusra utal. Iz 27,1; Jer 51,36: viszont az Eufráteszt kell a ~ jelentésű héb. szón érteni. →hajó, →kereskedelem, →kikötő - Ókori K-i elképzelés szerint az ős~ (→ősvíz) volt a kezdete minden létezőnek. Az istenség legyőzte azt (→leviatán), és felosztásával létrehozta a mai világot. Ez az elképzelés a politeizmustól megtisztítva az ÓSz-ben is tükröződik. Az apokaliptikus irod-ban szintén megtalálható elhalványult változatban: állatok (= istenellenes hatalmak) bukkannak föl a ~ből (Dán 7; Jel 13). - Ikgr. Pozitív tartalmú jelképe a →delfin és a hullámvonal, ami ókori emlékeken az örökkévalóság jele. Veszedelmeinek jelképe a →tengeri sárkány. - Pennaforti Szt Rajmund attrib-a (egy szg-en megdorgálta Jakab kir-t bűnös viszonya miatt; a kir. megtiltotta, hogy átvigyék a ~en, ekkor Rajmund köpenyét terítette a vízre, és így ért Barcelonába). R.É.-**

Kirschbaum III:238. - BL:1787.