Magyar Katolikus Lexikon > T > tisztítótűz


tisztítótűz, tisztítóhely (lat. purgatorium): a →halál utáni tisztulás helye. - 1. A vallástörténetben ált. hit, hogy a lélek a halál után esetleg különféle küzdelmeken, próbákon megy át. A nem ker. vallások (indoeurópaiak) is ismerik a ~ fogalmát; a →párszik szerint a halottakat 10 szakaszban tűzfolyam tisztítja meg. →Platón beszél a tisztulás egy helyéről, ahol a halottak bűnhődnek vétkeikért (Phaidon 69;. Vergilius: Aeneis VI,735). A →hinduizmusban a halál után a léleknek  meg kell szabadulnia a →testiség szennyétől, de az a „tisztulás” nem az egyéni üdvösség szolgálatában áll. A  kat. felfogás szerint a ~ közbülső állapot a földi élet és a mennyei boldogság között; itt tisztulnak meg az igazak, akik nem egészen tisztán távoztak a földi életből. -

2. A rabbinista irod-ban az örök büntetésen kívül, mely a →Gehennában vár a bűnösökre, valamint a bűnösök megsemmisülésén kívül az a gondolat is él, hogy némelyek, „akiknek jó és rossz tetteik kiegyenlítik egymást”, csak egy bizonyos időre kerülnek a Gehennába, hogy ott a tűz megtisztítsa őket; ezt a föltevést Zak 13,19 idézésével igazolják. Sammai a tisztulást az eszkat. szenvedés helyére teszi, ahol bizonyos személyek méltóvá válnak, hogy az eljövendő →eónba belépjenek. A Kr. u. 2. sz. elejétől úgy gondolták, hogy a közbülső időbeli Gehenna is megtisztíthatja a bűnöst, hogy bejuthasson a →Paradicsomba. -

3. Dogmatikailag. Jóllehet a Szentírásban sem találjuk még meg a túlvilági tisztulás kifejezett fogalmát, de vannak olyan összefüggések, amelyekből a teol. fejlődés leszűrhette a ~ határozott tanítását. Az ósz-i hit szerint a holtak a →seolban vannak, Isten számon tartja őket. A későbbi korokban már ismerték a határozott túlvilági igazságszolgáltatást és a →föltámadás hitét is. A 2Mak 12,42-45 ilyen összefüggésben beszél arról, hogy a csatában elesettekért áldozatot mutatnak be, mert jó és üdvös dolog a holtakért imádkozni, hogy bűneiktől föloldozást nyerjenek. A földön élők tehát segítségére lehetnek a meghaltaknak a végső tisztulásban. Az ÚSz-ben az 1Kor 3,12-15 beszél az ítéletről, amelyen egyesek megkapják jutalmukat, mások büntetésüket, de említ olyanokat is, akik az ítéleten megmenekülnek, „de mintegy tűz által”. Akárhogy is magyarázzuk a tűz hasonlatát, a képben benne van az, hogy a túlvilágon még bizonyos terhektől meg lehet szabadulni, bizonyos dolgoknak az emberből ki kell égnie. - Az Egyh. életében és lit-jában a megholtakért imádkoznak és áldozatot mutatnak be (→halottakról való gondoskodás). A túlvilági tisztulás lehetőségét hivatalosan tanítja a →bázeli zsinat (D 693) és a →trienti zsinat (D 840, 983). A határozatban benne van, hogy a halál után még maradhatnak ideigtartó büntetések, és ezektől elegettevő szenvedéssel meg lehet szabadulni. Sem az →ideigtartó büntetés, sem az elegettevő →szenvedés term-éről semmi továbbit nem mond. Tanítja, hogy az Egyh. élő tagjai imádsággal, áldozattal és búcsúkkal segíthetik a meghaltak tisztulását (→teljes búcsú). - Az Egyh. tanításán túl az egyes részleteket illetően (az ideigtartó büntetés term-e, a tisztulás helye, lefolyása, tartama stb) a teol-ok véleménye különböző. Az igazi teol. probléma a →közbülső állapot a halál órája és a világvégi föltámadás között. Ha elfogadjuk ezt a közbülső állapotot - akárhogy is viszonylik az a földi élethez -, akkor adva van a tisztulási állapot lehetősége. Ha XII. Benedek dogmaként kihirdetett tételére támaszkodunk, hogy az Isten színelátása (→istenlátás) az üdvözülteknél a halál után és a végítélet előtt bekövetkezik, akkor azt is kimondhatjuk, hogy ez a színelátás csak a tökéletességre eljutott személyek osztályrésze lehet. A belső megtisztulás azonban nem valami jogi esemény, hanem valódi emberi és kegyelmi folyamat. Az ember csak fokozatosan telhet el személyiségének minden síkján az Isten előtti engedelmességgel és szeretettel. Hiszen sok benne a téves döntés, a tudat alatti ellenérzés, amelyeket a későbbi helyes döntések nem küszöbölnek ki. Ahhoz, hogy az ember megérjen Isten színelátására, meg kell szabadulni sok önzéstől, ellenszenvtől, anyagi kötöttségtől. Biztos, hogy a halál utáni tisztulás hozzáméri magát a teljes igazsághoz, Isten akaratához, és ezért maga is igyekszik átalakulni. Az ott sem megy lemondás és önmagunk elítélése nélkül. Az addig dédelgetett elhatározásokból, szokásokból és vágyakból való kiábrándulás lehet fájdalmas, mert benne van az önvád is. Így a tisztulásnak megvan a büntetés jellege. Az igazi büntetés (a ~ legnagyobb szenvedése) az ideiglenes kizárás Isten színelátásából mint végső célból és boldogságból, amire a vágy ott már minden egyebet fölülmúl (poena damni). Az érzékelhető büntetés (poena sensus) megnyilvánulhat abban az önvádban, ami a tárgyi rend átlátása révén alakul ki. Látja, hogy mennyire semmitmondók voltak azok a kötődések és vágyak, amelyek miatt Isten nagyobb szolgálatát elhanyagolta. Mindez annak föltételezésében történik, hogy odaát a meghaltaknak teljes az emberi öntudatuk, amit egyébként a különítélet is föltételez. Hogy Isten a test hiányát a feltámadásig hogyan pótolja, az az Ő titka. Valamilyen testiségnek ott is kell lenni, hiszen az ember teremtése révén testből és lélekből áll. Attól az Egyh. hivatalosan is óv (D 938), hogy az igehirdetés részletekbe menő leírást adjon a ~ mibenlétéről és az egyéni tisztulás lefolyásáról. A magánkinyilatkoztatásokkal óvatosnak kell lennünk; ha Isten ezekről a nyilvános kinyilatkoztatásban nem adott fölvilágosítást, akkor ezt a magánkinyilatkoztatásokban sem teszi meg. Azt azonban elgondolhatjuk, hogy a ~ben lévő lelkek értünk is imádkoznak, hiszen a kegyelem állapotában levő tagjai a misztikus testnek. -

4. Ikgr. A 14. sz-tól ábrázolták. Az első képek a →szentmiseáldozat szenvedő lelkeket szabadító erejét mutatták meg (→Gergely-mise). Később a kozmosz részeként (mennyország, ~, föld, pokol) jelent meg, pl. a →Mária megkoronázása képeken. A sok jelenetes, mozgalmas képek a 18. sz: terjedtek el. A Rózsafüzér Királynője- és a Kármelhegyi Boldogasszony-képeken a közbenjáró Szűzanya menti a lelkeket a ~ből. Tp-okban és temetőkápolnákban a ~-képek a hívőket búcsúnyerésre és közbenjáró imára buzdítják. Olykor a →limbust is ábrázolták a szenvedő lelkek-képeken (lásd a Maria Saal-i képet a színes képek között). G.F.-R.É.-**

LThK IV:49. - Kirschbaum II:16. - BL:1827.