Magyar Katolikus Lexikon > O > oratórium


oratórium (a lat. orare, 'imádkozni' szóból): 1. az imádság helye, imaterem: a) kisebb-nagyobb közösségek számára fenntartott →kápolna; b) kolostorokban a szentély mögötti, ablakkal a templomba nyíló (emeleti) helyiség; c) kegyúri templomokban a kegyúr vagy az előkelőségek számára fönntartott helyiség. - Az ~ szó nyelvtanilag a →dormitoriummal (hálóhely), →refectoriummal (ebédlő) rokon. - 1550-1650: Rómában a S. Girolamo della Caritá-tp. melletti terem neve, ahova Néri Szt Fülöp összegyűjtötte a híveit, hogy hitoktatással együtt műveltségüket is gyarapítsa (később más tp-ok mellett is kialakítottak ~ot). ~nak mondták magukat az összejöveteleket is, melyeken Szt Fülöp felkérésére vallásos és zenei témájú előadások hangzottak el, hármas osztásban: népnyelvű →laudák éneklése, sztbeszéd, lauda (a sztbeszéd elhagyásával alakult ki az ~ mint zenei műfaj 2 részes szerkezete). - 2. zenei műfaj. a) Eredetileg kiemelkedő módon spirituális műfaj, mely az elbeszélt tört-tel a hitre, az erényekre és a jóra buzdít. A színműtől a díszletek és a színészi játék hiánya, a kantátától terjedelme, az énekesek száma, a recitatívók és áriák, s ezek dialógusainak drámaisága különbözteti meg. Az ~ tehát pusztán a zene és az ének eszközeivel közöl drámai eseményeket (tiszta zene). Előzményének tekinthetők a lauda, a →misztériumjáték, ill. a lit. és a népi jámborság dialogizáló elemei. Első témái a →bűnbeesés (Ádám boldogsága és bukása, Istennel folyt párbeszéde és kiűzetése a paradicsomból), az →angyali üdvözlet, vértanú-történetek. Jézus szenvedéstört-ének oratorikus földolgozásával jelent meg az elbeszélő (narrator), a későbbi →passió evangelistája. - Rokon műfajai az első korszakban: spirituális dráma: Bingeni Szt Hildegárd (1098-1179) Ordo virtutuma ('Az erények rendje') c. művének főszereplői az erények, a lélek, az ördög és Isten; témája az ég és a föld, a paradicsom és a pokol, a jó és a rossz közötti harc (→erények és víciumok). - A sacra rappresentazione leggyakoribb formája a világiak által a tp-on kívül előadott passió, ill. az →iskolai színjáték. Előbbinek kiemelkedő példája volt a nagypénteki passió a róm. Colosseumban (elvilágiasodása miatt a 16. sz: betiltották). - Az ~hoz legközelebb álló műfaj volt a minden színpadiasság nélkül, karácsony éjszakáján a pápai palotában előadott kantáta Jézus születéséről (idővel szintén betiltották). - A népnyelvű ~ forrása a lauda, különösen a Néri Szt Fülöp ~ában meghonosodott formája, mely Fülöp rházaiból terjedt el az egész egyházban. E laudák eleinte többszólamúak voltak, később egyszólamú és többszólamú részek váltakoztak benne. A lauda és az ~ közötti átmenet jellegzetes példája Francesco Anèrio: Il teatro armonico spirituale c. műve (1619). - Az ~ első korszakának jelentős szerzői: Giovanni →Animuccia (1514-71), (B.) Giovanni →Ancina, Francisco Soto (1536-1619), Dionisio Isorelli (1544-1632). - b) Az ~ Itáliában. Rómában a Megfeszített ~a 1622: nyílt meg a Szt Marcellus-tp. mellett. Itt dolgozott G. →Carissimi, aki 15 lat. ~ot írt a Szentírás szövegeire (fontosabbak: Iephte, Ionas, Iuditium Salomonis, Extremum Iuditium). Ő alkalmazta először a sokhangszeres kíséretet és az elbeszélőt. Itáliában igazán népszerűek és hatásosak a népnyelvű ~ok lettek: 1632: S. Landi: Alessio (Szt Elek tört.), 1640 k. D. Mazzocchi: Mária Magdolna kesergése. - A velencei isk. 1661 k. a S. Maria della Fava-tp. melletti ~ból indult. Szövegírói Apostolo Zeno és Pietro Metastasio; zeneszerzői: G. Legrenzi (1626-90), A. Lotti (1666-1740), B. Marcello (1686-1739), B. Galuppi (1706-85). - A bolognai isk. 1615 k. a S. Maria di Galliera ~ából indult, főbb szerzői: G. C. Arresti és fia, F. Arresti, G. P. Colonna (1637-95), G. B. Martini (1706-84). - A toszkán isk. szerzői a 16. sz. végén B. Pasquini (1637-1710), F. Gasparini (1668-1727). - Nápolyban az ~ kb. 150 é. virágzott, az 1 . korszak nagyobb szerzői Alessandro Scarlatti (1660-1725), A. Stradella (1644-82), G. B. →Pergolesi; a 2. korszak (1725-74) meghatározó szövegírója Bécsben Pietro Metastasio (1698-1782); a 3. korszakban (1774-1837) a nápolyi ~ mind jobban az operához közeledett, jellegzetes példája ennek G. Rossini (1792-1868) Mózese (L. A. Tottola szövege), amit 1818 nagyböjtjére 2 részes ~ként írt, majd 1827: 4 felvonásos operává dolg. át. A 19. sz: az itáliai ~ beleolvadt az operába. - A 19. sz. ol. ~ legnagyobb mestere L. Perosi (1872-1956), művein Wagner hatása is érezhető már (1897: Márk passió, 1898: Színeváltozás, Lázár föltámasztása, Krisztus föltámadása, 1899: A megváltó születése, 1900: Jézus bevonulása Jeruzsálembe, Aprószentek, 1901: Mózes, 1904: Az utolsó ítélet). - c) Német földön az ~ első mestere H. Schütz (1645 k. Jézus hét szava a kereszten; 1665-72: A mi Urunk szenvedésének és halálának tört-e). Műveit a Szentírás szövegeire írta. - A 17. sz. végén elterjedtek a Szentírás rímes átköltései, Barthold Heinrich Brockes (1680-1747) szövegeit G. Ph. Telemann (1681-1767), G. F. Händel (1685-1759), J. Mattheson (1681-1764) mellett kb. 20 szerző dolg-a. fel. - J. S. Bach (1685-1750) passióiban a recitatívók szentírási szövegek, az áriák és kórusok költemények. A lauda mindhárom formája kiteljesedik ~aiban: a többszólamú lauda a korálokban, az egyszólamú az áriákban, az elbeszélő a recitativóban (1723: János-, 1729: Máté passió, 1734: Karácsonyi ~). - 1750 u. →Mozartra és →Haydnra erősen hatott az itáliai ~. Mozart Mestasio szövegére írta a Betulia Liberatát (1771-72). Haydn ~ai 1774: Tóbiás visszatérése, 1792: A Megváltó hét szava, 1798: Teremtés, 1801: Évszakok. Beethoven (1770-1827) Krisztus az Olajfák hegyén (1800) c. ~a már független az itáliai hatástól. 1829: találta meg és mutatta be B. Mendelssohn (1809-47) Bach Máté passióját, ezután írta 1836: Paulus, 1846: Elias c. ~át. - A 19. sz. romantika hatására a ném. ~ elveszítette eredeti spirituális jellegét, és szenvedélyes, tragikus műfaj lett. E stílus képviselője A. G. Rubinstein (1829-94) or. zeneszerző, Az elveszett Paradicsom c. ~át 1858: Weimarban mutatták be. - d) Fro-ban Carissimi növ-e, Marc-Antoine Charpentier (1634-1704) 18 ~ot írt (köztük: Dávid és Jonatán, A tékozló fiú, Péter bánata). Berlioz Krisztus gyermekkora (1850), Cesar Franck: Nyolc boldogság (1879), Gounod: A megváltás (1882) ~a minden további nélkül már színpadra is állítható. - e) A magyar ~ →Liszt Ferenccel született meg. Szt Erzsébet legendájával (1862) és a Krisztus ~mal Liszt visszatért az ~ eredeti spirituális hagyományához. A Krisztus ~ot a Szentírás és a kat. lit. szövegeire írta. Részei: I. Karácsonyi ~ - II. Vízkereszt után - III. Szenvedés és feltámadás. - f) A 20. sz: A. Honegger (1892-1955) ~i: 1921: Dávid király, 1925: Judit, 1931: A világ teremtése, 1938: Johanna a máglyán (J. P. Claudel szövegére), 1940: Haláltánc. - Mo-on jelentősebb pl. Sugár Rezső: Hősi ének (1948-51), Petrovics Emil: Jónás könyve (1966), Durkó Zsolt: Halotti beszéd (1967-72), Széchenyi (1982). **

EC IX:198. - ZL 1965. III:32. - Brockhaus III:32.