lauda (ol.): liturgián kívül énekelt, vallásos →népének Itáliában. - A 13. sz: Umbriában és Toszkanában alakult ki a bűnbánó (ferences, domonkos) konfraternitásokban. Egyszólamú, olasz nyelvű ének, kezdetben lírai, a 16. sz: elbeszélő, a 17. sz: dialogizáló jelleggel. 1500 u. bontakozott ki többszólamú feldolgozása, főként Animuccia műveiben és Néri Szt Fülöp oratóriumában, ahol a ~ból megszületett a vallásos →oratórium zenei műfaja.  **

EC VII:954. - Brockhaus II:394.