Magyar Katolikus Lexikon > N > napkultusz


napkultusz: a →Nap istenként való tisztelete. - Első nyomai köralakú nap-szimbólumok v. ideogrammok. A korai kőkorszakban úgy temetkeztek, hogy a halott feje v. arca a fölkelő v. lemenő Nap felé fordult. Egyes ősi építmények (→stonehenge-i kőkör) v. kultikus eszközök (trundholmi kultuszkocsi) szoláris tájolása azonban nem igazolja a feltevést, hogy a Napot mint isteni lényt részesítették volna ált. vallásos/kultikus tiszt-ben. A Napnak és a Holdnak inkább állati v. emberi természetet tulajdonítottak, mitológiánként változó nemmel. - A ~ Kr. e. 4-3. évezredben az ókori keleti kultúrákban (sumér Utu, akkád Samas, babilóniai-asszír vallás), valamint →Egyiptomban jelent meg, saját napistenségekkel és kultuszközpontokkal. Az 5-6. dinasztiák idején (Atum-) Ré napisten áll. kultusza egyre fontosabb lett. Erre utalnak a nevét tartalmazó fáraónevek és az ún. naptemplomok. Az Óbirodalomban időközbennéven istenként tisztelt kozmikus Nap véglegesen fölvétetett az uralkodó címei közé, és az uralkodót azonosították aben megtestesült és megszemélyesített napkoronggal, ami a jelképekben is megjelent. A Napot - mint ősistenséget, teremtőt, halottak és királyok istenét, ill. az istenek királyát stb. - egyetemes kozmikus istenségként tisztelték. Echnaton monoteista nap-teológiája azonban csak rövid ideig maradt fenn. - A babilóniaiak →Samast a holdisten, Szín mögé helyezték, de neki tulajdonították a világon a fényt, és úgy gondolták, tőle függ az élet és a világmindenség rendje. Hős, aki legyőzi az éjszakát és a halált. Az egyik legjelentősebb kultikus helyükön (Szippar) együtt tisztelték Samast menyasszonyával, Ajával. - A ~ megtalálható Amerika ősi kultúrkörzeteiben (Mexikó, Zentralanden; →maja kultúra), és a keleti vallások magaskultúráiban (→sintoizmus Amaterasu napistennője; ősi kínai vallás). A napisten és a föld egyesüléséből létrejövő ősszülőpár mítosza az ókori Keletről terjedt kelet és nyugat felé. Az ősi görög gondolkodásban a ~ központi istenségei Zeusz (Jupiter), Apollón és Héliosz (Rhodosz). Ezekből, valamint más hellén-római és keleti napistenekből (→Mitrász) formálódott egyetlen szinkretista integrációs istenséggé a római deus Sol invictus ('legyőzhetetlen nap istenség'), akinek születésnapján (XII. 25.) 274: Aurelianus cs. (ur. 270-275) tp-ot szenteltetett Rómában. A keresztények számára a „legyőzhetetlen Nap” Krisztus (Mal 3,20), ezért átvették a dátumot (→karácsony; →Chronograph a 354. évből). - A Szentírásban a Nap Isten teremtménye (Ter 1,16), ezért kultikus tisztelet nem illeti (2Kir 23,11), de Istennek a jelképe. Kánaánban elterjedt ~ élt a Bet-Semes, En-Semes nevek tanúsága szerint. →Sámson neve arra utal, hogy a ~nak Izr. fiaira is volt bizonyos hatása. Asszír hatásra a csillagkultusz is terjedt (Kr. e. 8-7. sz.), ennek része volt a Nap tisztelete (MTörv 17,3; 2Kir 17,16; 21,3), amit a törv. mint bálványimádást tiltott (MTörv 17,3). Jozija megkísérelte, hogy véget vessen neki (2Kir 23,6), a Tp-ban fölállított (bronz?) lovakat (a ló Samas szt állata!) eltávolította (23,11), de teljes eredményt nem ért el (vö. Jer 8,2). A MTörv 4,19 óva int ettől a kultusztól; Jób arra hivatkozik (Jób 31,26), hogy a Nap tiszteletére nem emelte kezét csókra. Iz 24,21 szerint az Úr napján, amikor Jahve megbünteti az ég seregét, megszégyenül a Nap. - A népi építészetben a házelő mindig háromszöget alkotó homlokának deszkabetétjén a napsugaras díszítés ált. az ősi ~ maradványa. **

MN IV:179. - MNL I:692. - LThK 1993. IX:721.