Magyar Katolikus Lexikon > M > melizma


melizma (gör.): zenei díszítőelem, egy szótagra énekelt hangok csoportja. Ellentéte a →szillabikus ének, melynél minden egyes szótaghoz egy hang tartozik. - A →gregorián énekben az alapvetően gondolati tartalmat közlő →zsoltár tagolását adja a 2-3 hangból álló ~ (→responzórium, →zsoltározás). Más greg. műfajokban is van artikuláló és formaalakító szerepe (→antifóna, →canticum, →amen); emellett a fontosabb szavak kiemelésére szolgál (Jézus, Úr, Mária, az ünnepelt misztérium, ill. szt neve stb.). Sajátosan ~tikus műfaj az →alleluja. - A lit-ban az ünnepélyesség fokát érzékeltetik a ~k. Az egyszerű, ~ nélküli dallamok a hétköznapokon szerepelnek; az ünnepek énekei gazdagon díszítettek, nem az egyéni érzelemvilág, hanem a szavak racionális jelentésén túli, természetfölötti tartalom kifejezésére. - A világi zenében a ~ a keleti dallamosság és a magyar ősi stílusú népdal egyik legfőbb jellegzetessége. Eu-ban főként a sp-ok és a dél-balkáni népek kedvelik. Ismerik a természeti népek is. - A klasszikus zenében a vokális (koloratúr) tételek meghatározó stílusjegye. **

Rajeczky 1981.