Magyar Katolikus Lexikon > A > alleluja


alleluja (héb. hallelujah, 'dicsérjétek az Urat!'): 1. →akklamáció az öröm és a hála kifejezésére. Az ósz-i szert-okban a közösség ~val felelt a szólisztikus zsoltársorokra. Már a Septuaginta lefordítatlanul vette át. Szt Ágoston szerint a ker. ókor hagyománytiszt-ből őrizte meg a héber szót. - 2. ~-ének: az ősegyház nagyon kedvelte, főként húsvéti időben, de temetéseken is énekelték. - A gregorián mise evang. előtt énekelt ~ tétele 3 tagú: ~ , versus, ~. Az ~ szó szótagjaira énekelt melizmás dallamot jubilus zárja, majd a versus következik, széles ívű, ékes melizmákkal, végül visszatér az ~ és a jubilus. A versusok ált. az ~ szakasz dallamanyagához nyúlnak vissza. A kántor, ill. az előénekesek a néppel váltakozva éneklik. - Az ~ előfordul még húsvéti időben antifónaként, ill. több liturgikus tétel (introitus, communio, versiculus) záradékaként. A régi római, ambrozián és mozarab énekek ~ dallamai a gregorián ~knál díszesebbek, gazdagabbak. Nagy Szt Gergely óta az ~ nagyböjtben elmarad. **

LThK I:345. - Brockhaus 1983:38. - LL 1989:34.