Magyar Katolikus Lexikon > A > amen


amen (héb. 'úgy legyen', 'valóban'): záró, ill. nyomatékosító szó, amely változatlanul átkerült a gör. és a lat. nyelvbe. - 1. Az ÓSz-ben egy feladat elvállalását jelzi (1Kir 1,36; vö. Jer 11,5), v. átkot fejez ki arra az esetre, ha valaki nem tenne eleget kötelezettségének (Szám 5,22; MTörv 27,15; Neh 5,13); de szolgálhatott valamely kívánsághoz való csatlakozás kifejezésére (Tób 8,8; Jer 28,6) és - rendszerint megkettőzve - Isten dicsőítésére is (Neh 8,6), különösen doxológia v. kérés végén (1Krón 11,36; a Zsoltárok 1. és 4. kv-e végén). Ebben az értelemben a zsinagógai lit-ban is gyakran előfordult. - 2. Az ÚSz-ben: a) imádságot záró formula a Miatyánk végén (Mt 6,13) és doxológiákban (Róm 1,25; 9,5; 11,36; 1Tim 1,17; Zsid 13,21; 1Pt 4,11; 5,11; Júd 25); b) Akklamáció a ker. (1Kor 14,16) és a mennyei liturgiában (Jel 5,14); c) Jézus ajkán 'bizony' értelemben fordul elő. Jézus az egyetlen, aki szavait ~nel vezette be, a rabbinista irod-ban ez nem ismert. Ezzel isteni tekintélye súlyával kezeskedett szavainak igazságáért. Mt-nál 28, Mk-nál 13, Lk-nál 8-szor, Jn-nál 25-ször (mindig megkettőzve bizony, bizony formában!) fordul elő; d) Maga Jézus is Amen (Jel 3,14; . Iz 65,15 skk.). - 3. A liturgiában akklamáció. Egy 3. sz. töredék szerint: „Miközben mi ünnepeljük az Atyát és a Fiút és a Szentlelket, az egész teremtés így válaszol énekünkre: Amen, amen!” A lit-ban az ~nal a nép megerősíti, hogy amit a celebráns tesz és mond, azt az egész nép nevében teszi. Szt Ágoston szerint az ~ aláírás értékű. **

Radó 1961:63. - LThk I:432. - BL:55. - LL 1989:35.

új