Magyar Katolikus Lexikon > K > kivonulás Egyiptomból


kivonulás Egyiptomból (lat. exodus): Izrael történetének első, az üdvtörténet egyik nagy eseménye, mellyel Isten kiszabadította népét az egyiptomiak szolgaságából (→Izrael fiai Egyiptomban), utat nyitott neki a Vörös-tengerben (→átkelés a Vörös-tengeren), s elindította őket az Ábrahámnak tett ígéret szerint adandó földre (→pusztai vándorlás, →Ígéret földjének elfoglalása). - 1. A ~ eseménye. A Kiv 1,6 feltételezi, hogy József halálától eltelt bizonyos idő. Olyan kir. került uralomra, aki Józsefről már nem tudott semmit (1,8), s félelmében, hogy a közben nagyon elszaporodott bevándorlók háború idején esetleg az ellenséghez pártolhatnak, intézkedett további szaporodásuk megakadályozására: kényszermunkára rendelte őket (→Pitom, →Ramszesz, vö. MTörv 11,10). Amikor ez nem használt, az újszülött fiúkat bábák közreműködésével akarta megölni (Kiv 1,15-21); amikor ez sem sikerült, megparancsolta alattvalóinak a héb. fiúgyerekek nyílt meggyilkolását (1,22). Ekkor született →Mózes, a szabadító. Anyja megmentette a haláltól, az udvarba került, és itt is nevelkedett (2,1-10), egy felügyelő megölése miatt Midiánba menekült (2,11-22). Hosszú ideig ott maradt, közben meghalt a fáraó, a robot azonban folytatódott (Kiv 2,23). Akkor Isten az →égő csipkebokorban a →Hóreben meghívta, hogy a népet Egyiptomból vezesse el Kánaánba (3,1-4.17). Miután az →egyiptomi csapások megtörték a fáraó ellenállását (7,14-12,34), Izr. fiai, akik 12,37: a nők és gyermekek nélkül 600 ezer főt tettek ki, a Niszán hónap 14. és 15. napja közé eső éjszakán elköltötték a húsvéti bárányt (12,1-28), és tömérdek zsákmánnyal elindultak Egyiptomból (12,35). -

A Kiv 12,38 és a Szám 11,4 szerint (vö. Lev 24,10) azok, akiket Mózes Egyiptomból kivezetett, nem alkottak egységes népet; tehát minden csop-nak saját vallása volt (vö. Józs 24,14; Kiv 20,6-9). A heterogén népelemek most nemcsak Jahve nevében egyesültek, hogy Kánaánt meghódítsák és Izr. népévé legyenek, hanem egyre világosabban kibontakozott körükben a jahvizmusnak tisztán monoteista jellege is. Ennek egyetlen magyarázata: megtapasztalták Jahve szabadító hatalmát, akinek Mózes volt az eszköze. Mózes az elnyomott és kizsákmányolt nomádoknak Isten nevében, aki neki megjelent a pusztában, szabadságot ígért. A Vörös-tengeren átvonulás csodája arra szolgált bizonyságul, hogy Jahve végtelen hatalmú Isten, s hogy valóban kiválasztotta Izr-t, Mózes pedig igaz próf. (Oz 12,14). - 2. A ~ útvonala. A Kiv 12,37: és 13,20: Izr. fiai Egyiptomból kimenekülve Ramszesztől először Szukkot felé vették útjukat. Innen Etam felé vonultak a puszta szélén. A tengeren átvonulás helyére vonatkozó helyrajzi adatok nem egyértelműek az ÓSz-ben: egyfelől a földszoros É-i részét jelölik meg az átvonulás helyéül, másrészt D-re (a Keserű-tavak és a Vörös-tenger közé) teszik az átvonulás helyét. A D-i útvonal mellett szól a Kiv 13,17 és az a hagyomány, mely az Egyiptomból kivonulók közvetlen célját, a Hórebet a Sínai-fszg-re helyezi (vö. Szám 33; MTörv 1,2; 1Kir 19,3.8), de ugyanígy a Jam Sufnak (Sás-tenger és Papirusz-tenger) a →Vörös-tengerrel való azonosítása is (Kiv 23,31; Szám 14,25; 33,10; MTörv 1,40; Bír 11,16; 1Kir 9,26; Jer 49,21: Vörös-tenger és a LXX). Ezért tekintette az ősker. hagyomány a Vörös-tenger É-i sarkánál található sekélyebb részt az átvonulás helyének. - Izr-ben a ~ útvonaláról 2 különféle hagyomány élt; ezek föltehetően más-más tört. tényekre támaszkodtak (lásd alább). A D-i útvonal föltevése azon a hagyományon alapszik, mely a Hórebet a Sínai-fszg. D-i részére helyezte. Az É-i viszont D-palesztinai környezetben keletkezhetett, ahol még éltek Jákob fiai, akiknek részük volt a →hikszoszok uralmában és még őrizték a ~ emlékét. - 3. A ~ időpontja tekintetében, ti. hogy melyik fáraó volt az elnyomó, ill. kinek az uralma alatt zajlott le a kivonulás, eltérnek a nézetek. Akik a 18. dinasztiára gondolnak (III. Tuthmószisz v. Thotmesz mint elnyomó és II. Amenhotep a ~ fáraója), arra a 480 évre építik következtetésüket, mely Salamon Tp-ának fölépítéséig (Kr. e. 960) telt el a kivonulás után (1Kir 6,1). De ez a szám eléggé mesterséges, azért tört. hitele nem egyértelmű. Mégis, ez a korai időpont (Kr. e. 1440 k.) lehetővé teszi, hogy a kivonulást összekapcsoljuk a hikszoszok kiűzésével, továbbá, hogy az Ígéret földjének elfoglalása egybeessen az amarnai korszakkal, amikor Egyiptom hatalma erősen meggyöngült Kánaánban, és az orsz. sokat szenvedett az apiruk lázongásai miatt, akikkel Izr. fiai azonosak lehettek. - Akik a 19. dinasztiára gondolnak (II. Ramszesz [ur. Kr. e. 1290/1224] az elnyomó, Merneptah [ur. Kr. e. 1224/1204] a ~ fáraója) irod., tört. és régészeti adatokra hivatkoznak. II. Ramszesz székhelyét csakhamar Tanisznak nevezték el, ezért az izr. szerzők csak olyan hagyományból meríthettek, mely még ismerte az eredeti nevet. I. Szeti és II. Ramszesz nagy építkezéseket folytatott a Nílus-delta vidékén. Izr. fiainak pusztai vándorlása föltételezi →Moáb és →Edom kirságának létét, ezek pedig a régészeti adatok és a Ter 36,31-39 és a Szám 21,26 egybehangzó állítása szerint csak a Kr. e. 13. sz: jöttek létre. Ugyanezen időszak végén Egyiptom elvesztette Kánaán fölötti hatalmát, a →hettiták birod-a pedig összeomlott, úgyhogy már nem használhatta ki az egyiptomi pol. gyengeséget. Végül az ásatások tanúsították, hogy a késő bronzkorban Kánaán addigi kultúráját Kr. e. 1200 k. más műveltség váltotta föl, melyet ügyetlen építkezés, durván összerótt agyagépületek jellemeznek. Mivel a változás a Kr. e. 13. sz. 2. felében lerombolt Bétel, Debir, Lachis, Hacor városokban egyértelműen megmutatkozik, és mert Merneptah sztéléje is föltételezi, hogy Izr. fiai ekkor már Kánaánban voltak, némelyek a föntebbi nézetet úgy módosítják, hogy I. Szetit tekintik az elnyomó fáraónak, a kivonulást pedig II. Ramszesz idejére teszik, ezzel a ~ és az Ígéret földjének elfoglalása közt a pusztai vándorlás számára is elegendő időt hagyva. Kérdés, hogy vajon tárgyszerűek-e egyáltalán az olyan megkülönböztetések, mint az elnyomó fáraó és a ~ fáraója. Vsz. ui., hogy a Kiv 2,23; 4,19 nem akar egyébre utalni, mint az udvarban végbement változásokra, melyek Mózesnek lehetővé tették a visszatérést. - 4. A ~ mint üdvtört. esemény fontos állomás Isten ígéretei beteljesedésének folyamatában. Izr-ben évenként visszatérő ünnepe a →pászka. A kereszténységben a →megváltásnak, a halálból való szabadulásnak, a →keresztség szentségének, az Egyh. zarándokútjának előképe is, ezért van jelen hangsúlyosan →húsvét vigíliájának liturgiájában. **

BL:1007.