🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > keresztrefeszítés
következő 🡲

keresztrefeszítés (lat. crucifixio): →halálbüntetés módja az ókorban: a halálraítéltet →keresztre kötözték vagy szegezték, és éhen-szomjan halt. - I. Diodorosz szerint távol-keleti asszírok találták ki, innen vették át az összes K-i népek. Gyakori volt Nagy Sándor makedón és gör. birodalmában, a szíreknél, föníciaiaknál, karthágóiaknál. A rómaiak Kr. e. a 3. sz: kezdték alkalmazni mint a halálbüntetés legkegyetlenebb és legszégyenletesebb formáját, ált. csak rabszolga esetében gyilkosság, rablás, árulás v. lázadás megtorlásaképpen; róm. polgárt csak kivételesen szegeztek keresztre. Előfordult a bírói ítélet nélküli tömeges ~ is. - A ~re szóló ítéletet az „Ibis ad crucem!” fejezte ki. Végrehajtása előtt az elítéltet megostorozták (→ostorozás). Ezután kitárt karjaihoz kötözték a kb. 30 kg-os gerendát, a kereszt vízszintes szárát (patibulum), mely a nyakszirtre és a vállakra nehezedett. Az elítéltet forgalmas utcákon át vezették a kivégzés helyére, elrettentő példaként, egész úton gúnyolták, köpdösték, kínozták és korbácsolták. A vesztőhely a városon kívül volt, tágas, emelt helyen (Karthágóban a fórumon, Nápolyban a Via Appia mentén, Rómában az Esquilinus-kapun túli Sessarium-mezőn, Jeruzsálemben a →Golgotán). Ide érkezve a kivégzendőt levetkőztették (a ~ meztelenül történt, de a zsidóknál a Talmud szerint néha kis kendőt [subligaculum, perizoma] kötöttek az ágyék körül). Ezután a földre teperték, kitárt karjait a csuklónál átütve rászegezték a kereszt vízszintes gerendájára az előre kifúrt lyukakba. A keresztet úgy méretezték, hogy a test erősen megfeszített állapotban szegeződjön rá; ez egyrészt (a karok kihúzásával) növelte a szenvedést, másrészt segítette a halál beálltát, mert akadályozta a lélegzést. A vízszintes gerendát a rászegezett testtel együtt kötelek segítségével fölhúzták a földbe ásott, függőleges gerendára, és rögzítették. Az így keletkezett keresztnek „T” formája volt, v. a függőleges szár kissé a vízszintes fölé emelkedett (→keresztfa). Ezután odaszegezték a lábakat a függőleges gerendára: v. egymás mellett, 2 szeggel, v. egymásra rakva 1 szöggel ütötték át őket. Annak érdekében, hogy a test súlya ne csak a kezeken függjön, a kereszt függőleges szárába megfelelő magasságban beütöttek egy fadarabot (sedile v. cornu), s a lábak között megtámasztották vele a testet. Ezzel valójában késleltették a halált és hosszabbították a szenvedést. Az ún. suppedaneum (lábtartó) az ókorban ismeretlen volt. - Az elítélt feje fölé táblára írták a büntetés okát. A római jog szerint a táblán három adatnak kellett szerepelnie: a gonosztevő nevének, származási helyének és bűntettének. Miután a ~ megtörtént, a kivégzőosztag a helyszínen maradt, amíg kimerültség, fulladás, szívbénulás v. sokk miatt be nem állt a halál. Ha siettetni akarták a halált, eltörték a lábszárcsontokat (crucifragium), ilyenkor a test összeroskadt, ami megakadályozta a lélegzést, a tüdő mozgását. A róm. törv. és szokás szerint a kivégzett ruháin a hóhérok osztoztak. -

Antik szerzők szerint a ~ a legborzalmasabb és legmegalázóbb büntetés. →Seneca szerint „az így elítéltekből cseppenként szivárgott el az élet” (Epistulae 101,14): az elítélt éhen-szomjan halt meg. A római jog szerint a halálraítélt büntetése nem ért véget a halállal: a hulla a kereszten maradt, míg el nem rothadt, v. az alacsony keresztről a vadállatok, keselyűk el nem hordták (Horatius, Plinius). Később szokás lett, hogy a szárcsontok tördelésével növeljék a szenvedés borzalmait és siettessék a halált (crucifragium; Cicero, Seneca). Ha a hatóság a holttestet kiadta a hozzátartozóknak, hogy elsirassák és tisztességgel eltemessék, ez külön kegy volt, amit kérni kellett, s felségsértés bűnét kivéve ált. meg is adták. - A ~ a 4. sz. elejéig volt általános az egész római birod-ban. I. (Nagy) Konstantin cs. (ur. 306-337) az urukat eláruló rabszolgák büntetésére korlátozta, majd Jézus kereszthalála iránti tiszteletből megszüntette. A →keresztényüldözések idején a ~ ismét gyakorivá vált, s még a 17. sz. végén is alkalmazták (→japán vértanúk). -

II. A Szentírásban. Az ÓSz-ben ~ a bálványimádókat illette (vö. Szám 25,4). Józsue a már megölt kánaáni kir-okat feszíttette keresztre (8,29; 10,24). A halálbüntetés ált. módja a →megkövezés, deszkák közt való kettéfűrészelés (Izajás halála), megfojtás, leszúrás, ritkán elégetés volt, a ~ csak a pogány népekkel való érintkezés után lett gyakoribb (→babiloni fogság; vö. 1Krón 20,3; 2Krón 25,12). A holttestet szégyene fokozására kifüggesztették (2Sám 21,6.9; MTörv 21,21-23, vö. Ter 40,19; 1Sám 31,10; 2Sám 4,12, vö. Gal 3,13). - Jézus korában a zsidók már jól ismerték a kivégzés e módját, amint ezt →Jézus pere (a nép követelte: „keresztre vele!”; Mk 15,13), a lázadó galileai →Júdás sorsa (ApCsel 5,37; Josephus Flavius) tanúsítja a Jeruzsálem elfoglalásához fűződő eseményekkel együtt. - Jézus ~éről a Szentírás szűkszavúan beszél, mert a ~t mint közismertet föltételezi. A ~t megelőzte →Jézus megostorozása (Lk 23,16.22; Jn 19,1), →töviskoronázása és a →kereszthordozás. A kivégzés helyére érve levetkőztették (Mt 27,35). Ahhoz, hogy egybeszőtt köntösét levehessék, előbb le kellett venni a töviskoronát, majd újra a fejébe nyomták. K-i szokás szerint próbálták elkábítani epével, ill. mirhával kevert borral (vö. Mk 15,23; Mt 27,34). Jézus visszautasította ezt, mert teljes öntudattal akarta végigszenvedni a ~t. Nazianzi Szt Gergely említi először, hogy Jézust három szöggel szegezték a keresztre, tehát a lábakat egymásra rakva, egyetlen szeggel ütötték át. Jusztinosz, Ireneusz és Tertullianus utalásaiból a legtöbb magyarázó föltételezi a sedile alkalmazását. A róm. keresztek általában nem voltak magasak; abból, hogy Jézusnak egy nádszálra tűzött szivacsot fölnyújtva inni adtak (27,48), arra lehet következtetni, hogy lába kb. 1 m-re lehetett a földtől (vö. Jn 3,14; 12,32). A lábszárcsontokat nem törték meg, de Jézus oldalát átütötték lándzsával, hogy biztos legyen a halál bekövetkezése (Jn 19,32). →Jézus sírbatétele, →Jézus hét szava a kereszten -

III. Ikgr. A korai ker-ek a pogányok gúnyolódását kerülve (mivel a ~ a legvisszataszítóbb kivégzésmód volt) kerülték ábrázolását. Kezdetben képciklusban Pilátus kézmosása, Péter tagadása, az asszonyok Jézus sírjánál, Tamás hitetlenkedésének jelenetei között szerepelt (londoni elefántcsont pixis, 420 k.). A S. Sabina kapujának faragványain (430 k.) a ~ a város falai előtt látható, emlékeztetve arra, hogy Jézust „a falakon kívül” (Zsid 13,18) feszítették meg. A ~ Jusztinianosz cs. (ur. 527-565) korában lett jellegzetes ábrázolási típus. Később a ~ →passió-, →kálvária-, a →keresztút- és a →rózsafüzér-ábrázolások része. A →rézkígyót, ill. a jelenetet, amint Hiszkija kir. parancsára széttörik, olykor a ~ előképeként ábrázolták. Sajátos ábrázolási típus a →keresztreszállás.

- IV. A →keresztút 12. állomása. **

KL III:58. - LThK VI:622. - Vanyó 1988:95, 164. - BL:955. - Kroll 1993:465.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.