Magyar Katolikus Lexikon > K > Kibla


Kibla (ar. Qibla, 'imairány, Dél'): az imádság irányát mutató jel az →iszlámban. - Az iszlám követői kezdetben Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak. A muszlim időszámítás szerint (→Hidzsra) 2. Szafar hónap 15. napján (kb. Kr. u. 624 okt-nov.) a Khazradzs törzs Szalima klánjának imahelyén Muhammad (→Mohamed) ima közben fölszólította a muszlimokat, hogy forduljanak Mekka irányába, s így folytassák imájukat. A vele imádkozók a fölszólításnak engedve, azonnal Mekka irányába fordultak. - Muhammadnak ez az utasítása fordulópontot jelentett az iszlám tört-ében: az új hit követőinek végleges szakítását a zsidókkal és ker-ekkel, akik Jeruzsálem ill. kelet (→keletelés) felé fordulva imádkoztak, de azt is, hogy Muhammad beemelte az iszlámba a pogány arab →Kába-kultuszt. Ez utóbbi döntő lépés volt a Mekkát birtokló kureis törzzsel történő kiegyezés felé. - A muszlim halottakat arccal Mekka irányába temetik el, és az áldozati álatokat (juhokat) Mekka irányába fordítva vágják le. Kezdetben Medinában a mekkai irányt egy nagy fekete kő jelezte, a dzsámikban és mecsetekben a Mekka felé néző falban műv. gonddal kialakított falmélyedés, fali fülke (ar. mihráb) jelzi. A mihráb a muszlim imahelyek egyik legdíszesebb része, melyet színes csempével borítanak. Nem ritka a díszvakolattal, faragott márvánnyal, v. fafaragással díszített mihráb sem. Egyesek szerint a ker. tp-ok →apszisa szolgált a mihráb példájául. F.I.T.

The Cambridge History of Islam. Ed. P. M. Holt, Ann K. S. Lampton, Bernard Lewis. Cambridge, 1980. - Korán: 2. szúra 142-150. vers, 10. szúra 87. vers (Interpretálta Simon Róbert). Bp., 1987.