Magyar Katolikus Lexikon > K > Kezdet


kezdet (lat. principium, initium): az →időbeliség első mozzanata, a véges létező átlépése a lehetőségből a tények rendjébe, elindulása az időben a →vég felé. - Abszolút ~ a →teremtés, mellyel Isten, az →első ok előzmények nélkül, a semmiből szólítja létbe a teretményeket (Ter 1,1); megismételhetetlen ~ minden →személy. - Az ember a maga időbeliségét úgy éli meg, hogy fölfogja: léte elindult, lehetőségeit a ~i adottságok meghatározzák és korlátok közé szorítják, s kikerülhetetlenül a vég felé halad. Az egyszeri ~ben ott vannak létének föltételei, de ezek is a lét összefüggéseiben állanak, azért szükségszerűen fölvetődik az abszolút ~ kérdése. Hol és milyen módon jöttek létre azok a föltételek, amelyek az egyes emberek és dolgok létét egyáltalán lehetővé teszik? A ~ mindig kívül van azon, aki v. ami kezdődött. Olyan ok az, ami létet ad a másiknak. Úgy van jelen, mint adottság és mint előföltétel, amivel nem rendelkezünk. Igazában csak ott beszélhetünk ~ről, ahol az, ami kezdődött, egészet alkot és nyitott a további létvalósulás felé. Tehát igazi ~e a személyes létnek van. A személy valami egészen új, egészen egyedi, és semmi nem előzi meg, ami hozzá tartozik, vagyis ő nem vége egy másik folyamatnak. Éppen ez az újdonság alapozza meg a belső időbeliséget, amely úgy jelentkezik, mint az én időm, s ebben különbözik az ált. időbeli tartamtól. Amennyiben a ~ nyitva van a vég felé és csak ott teljesedik be, a protológia és az eszkatológia összetartozik. Az ember kibontakozása a múltnak a jelenbe hozása és egyben végének a közelítése. Mivel a ~ kívül áll mind az emberen, mind a világon, azért csak kívülálló forrásból, a kinyilatkoztatásból ismerhető meg. Éppen azért helyénvalóbb, ha a ~ teol-járól beszélünk. A teol. az ember ~ével kapcsolatban tartalmilag ezeket a témákat veti föl: az ember eredete, Ádám, bűn, →áteredő bűn, →monogenizmus, →perszonalizmus, teremtés, →lélek, eredeti állapot. Krisztus az üdvösség ~e, mert feltámadásában mindenki számára ő lett az üdvösség közvetítője. Ezért nemcsak a teremtő szó hangzott el „kezdetben”, hanem „kezdetben volt az Ige” is, akiben az Atya mindent teremtett. Megvolt a ~e a konkrét üdvrendnek, az Egyh. megszületésének, az evang. hirdetésének. Amit az ember hozzáadott, az nem a ~től van (Mt 19,8). - 1. A ~ jellemzője az, hogy lett, s ebben kifejezésre jut a teremtettség. Az egyéni lélek teremtése is ide tartozik. Ebben benne van az Istentől való függés is. A ~ Istentől van, s az ember már csak erre épít a kapott lehetőségek szerint. A ~ éppen arra való, hogy legyen belőle valami, hogy beteljesedjék az, aminek igazi mivolta csak a végben tárul föl. -

2. A tudatos létezőnél a ~ egyúttal feladat. Magában hordozza a lehetőségeket, amelyek csak az övéi, s ezeket ki kell fejlesztenie, mégpedig tudatosan, hiszen tudatos létet kapott. Szabadsága révén ezt megvalósíthatja, de meg is tagadhatja. - 3. A ~ben benne van mindaz, aminek időben meg kell valósulni és aminek értéke van. Isten maga a ~ és a vég: benne minden együtt van. A teremtményben a kettő el van választva, de a ~nek a végben kell teljessé válnia, s csak így találja meg létének értelmét. Az idő ilyen értelemben vár kitöltésre. A teremtménynek a végén meg kell találnia önmagát és haza kell találnia Istenhez. - A népi gondolkodás számára minden ~ben rejtve a teremtés mozzanata jelenik meg. A gonosz mindenütt ott van, ahol valami jó elindul, ott van a születésnél, keresztelésnél, az avatásnál, a →házasságkötés minden új mozzanatánál, az új ház →építésénél stb. Ez magyarázza a sokféle áldozati, gonoszűző, bajelhárító, varázsló szokást, ami a ~hez, az →elsőhöz, az újhoz kötődött. →év, →évkezdet →évkezdő nap G.F.

LThK I:525.

Kezdet, Vajdahunyad, 1901-1902; Esztelnek, 1902-1905: a ferences kispapok havi közlönye. - László Polikárp tartfőn. biztatására indult. Szerk. Gaál Balázs, Mordán Nep. János, Szabó Piusz, Péter Humilis, Máthé Özséb, Imets Izra Károly, Gánya Romuáld stb. Ku.P.