Magyar Katolikus Lexikon > J > jegy


jegy (gör. szémeon, lat. signum), bélyeg, bilyog (tör.), billeg: 1. tág értelemben fölismertetésre szolgáló →járulék (pl. cégtábla, templomtornyon a kereszt). A m. nyelv megkülönbözteti a →jeltől (ami korábbi v. majdani dologra utal, a ~ jelenlévő dologra, eseményre vonatkozik). - 2. szoros értelemben: a) megkülönböztető tulajdonság, mely lehet lényeges v. járulékos, maradandó v. változó, külső v. belső; - b) megkülönböztetésre, azonosításra használt jel: →név, mely személyre, →mesterjegy, →ötvösjegy, →kőfaragójel, mely az alkotóra utal (mesteremberek „titkos ~eket” is használtak címtáblájukon); a →stigma a rabszolgákat (rabszolgatartóra utaló jel beleégetése a rabszolga testébe) és az elítélteket jelölte meg; - c) rendkívüli testi adottság v. rendellenesség, melynek alapján a személy fölismerhető (rendkívüli ismertető ~); - d) jogosultságot igazoló tárgy, cédula (belépő~, villamos~); - e) emlékeztető tárgy, írás (följegyzés); - f) a csillagászatban az →állatkör része (kos, bika stb. ~e), ill. a hónap, melyben egy-egy ~ uralkodik. - 3) házasulandók között a ~ kölcsönös ajándék, mellyel eljegyzik, „megjegyzik” egymást (→jegyesek). Ezután „~ben járnak”, ami a külsejükön is látszik. Debrecenben régen a menyasszony violaszín selyemköténnyel ment a tp-ba; a vőlegény ált. feltűnő helyen, kalapja mellett, mellén viselte a „~et”, a „szégyenbokrétát”. - Az →eljegyzés fontos szerepét jelzik a szó ~re visszavezethető népi változatai: ~váltás, ~adás, ~föltevés, kendőlakás. A párválasztáshoz kapcsolódó ~adás az ősrégi →nővásárlás szokásából nőtt ki, s hosszú ideig pénz (~pénz), ill. értékes haszontárgy volt. A legény a ~pénzzel „megvette” az „eladó” leányt. Később a „~pénzt” váltotta föl a ~ruha (→főkötő, →vőlegénying), ill. ~gyűrű. -

4. A Szentírásban Jahve, mielőtt száműzte, megjelölte Kaint a →vérbosszú ellen (Ter 4,13). Az új teremtmény Jézus ~eit viseli testében (Gal 6,17), akik elutasították az Isten Fiát, azok a vadállat ~ét viselik (Jel 16,2). - 5. A népéletben és gazdálkodásban fontos szerepe volt a tulajdonviszonyok jelzésére választott ~nek, általában egyszerű geometriai alakzatnak (betű, vonal, kör, háromszög, monogram stb.). Egyes méhészkedő népek (pl. oroszok) az erdei fák odvában vadon élő méhek mézét a fa tulajdon~es megjelölésével vették birtokukba. A székelyek erdőirtáskor ismertető ~et rónak a szálfákra, hogy a hegyről való csúsztatás v. a folyókon való úsztatás közben összekeveredett tömegből utóbb mindenki kiválogathassa a magáét. E rovás~ek a rovó tulajdon~ei. - Madarak megfigyelésére, „~zésére” a tud. életben apró gyűrűt használnak, de valamilyen ~et más állatok viselkedésének tanulmányozására is használnak. - Az állattenyésztésben a ~ a jószág fölismerésére és azonosítására szolgál (bilyog). A pásztor megismeri a jószágot ~ nélkül is, de a gazdának, az esetleges viták, tévesztések elkerüléséért szükséges a ~. A tavasszal kivert növendékjószág ugyanis a ménesben, gulyában őszig úgy megnő és elváltozik, hogy aki időközben nem látta, nem ismerhet rá. Az elbitangolt v. eliktatott, elkötött jószágot a rajta levő ~ről könnyebb fölismerni. - A bilyogot a nagyjószág bőrébe tüzes vassal sütik bele. A 20. sz. közepéig e művelet napja mindig nagypéntek volt. A bilyogzó vastag vaslemezből készült betűféle, mely hosszú vasnyélre van erősítve, s hogy a vas tüzesítése a kezet meg ne süsse, a nyél végét fába foglalják. Nem hevítik a vasat vörös izzásig, csak annyira, hogy a bőr felhámrétegét megégesse. Szarvasmarhának, rackajuhnak, kosnak a szarvába is szoktak ~et beégetni. Az 1 éves szarvasmarhát eldöntik, s a gazda a megtüzesített bilyogzóvassal combjára, farára, ritkábban nyakára, pofájára, esetleg szarvára nyomja a ~et. A csikót nem döntik le, hanem szekér v. fal mellé állítják, s a tüzes vassal csak érintik, mert finom szőre hamar leég, bőre gyorsabban megpörkölődik, mint a marháé. A sütött sebhelyet zsiradékkal kenik be. - A bilyogok tulajdon~ek, ill. tulajdon~ül szolgáló betűk, ált. a gazda nevének kezdőbetűi. A beégetett tulajdon~ olykor fölismerhetetlen ábra. Mivel a bilyogzóvas hosszúéletű, nem ritkán 2-300 éves, apáról fiúra szálló szerszám, idővel feledésbe merül a választott ~ tartalma. A bilyogot nemcsak jószágra, hanem gazd. szerszámra is rá szokták sütni; sőt az alföldi ref. temetőkben kopjafán is lehet sírfelirat helyett beégetett bilyogot találni. - A gazdákon kívül gyakran a falunak, városnak, sőt a vm-nek is volt bilyogzó vasa. A közület jószágát ezzel bilyogozták, ill. szegény ember gyakran a helység bilyogzóját használta. A hatósági bilyogokról Erdélyben régebben bilyogkönyvet adtak ki. Ennek segítségével állapították meg a bilyogból az elbitangolt jószág helyét. - A bilyognak dögvész esetén nagy bizonyító szerepe volt. A pásztor ugyanis tartozott az elhullott állat bőrével beszámolni. A bilyog igazolta, hogy a pásztor csakugyan az elpusztult jószág bőrével, s nem máshonnan kerített bőrrel számol el, vagyis hogy a kezére bízott jószágot nem sikkasztotta el. - A jószág fölismerésére használtak ~ül bizonyos mérvű megcsonkítást is: a fület, ritkábban a farkat csonkították meg. A fül~ egyenes, hegyes v. félköralakú bevágás. Ollóval v. bicskával metszik, s hogy a seb gyorsabban gyógyuljon, hamuval hintik be. Kecskemét vidékén „a fül~ek régebben családokhoz, nemzetségekhez voltak kötve, így Kecskeméten a Deákok jószágainak a bal füle volt nyilas, a Szappanosok jószágainak a jobb füle volt fecskefarokra kivéve. Minden jószágtartó gazdának megvolt a maga ~e.” A kecskeméti bitang-jegyzőkv-ek alapján Szabó Kálmán nyolcféle fül~et állapít meg: a) a fülből egy darab ki van véve; b) a fül föl van csapva; c) csonka, vagyis a fül hegye le van vágva; d) csipkésre van kivéve; e) lyukas; f) hasított; g) fecskefarokra van kivágva; h) nyilas. - A fecskefarkas kivágást az Alföldön ajosnak is nevezték. Volt kilincsformára vágott fül is. Újabban ~nek kör, szív v. csillag stb. alakú sebet ütnek lyukasztóvassal a fülbe. ~ek lehettek a jobb v. a bal fülön, alul v. fölül. Lehetett egyik fülön ilyen, a másikon amolyan ~ is. A baromfinak egyik v. másik körmét, a tyúknak, kakasnak gyakran a taraját vágják el, a gázlóknak az úszóhártyáját metszik be, stb. - A sütött bilyogokat és a vágott ~eket olykor rossz szándékkal megrontották: egy másik bilyogot is sütöttek, a vágott ~ekhez újabb ~et vágtak („kivették a jegyibül”). - Az ún. szoktató ~eket ideiglenesen használták (bárányjel, bárányszoktató v. bárányrovás ~). Ezek apró, páros, de nem egyenlő nagyságú faragások, az egyik mindig nagyobb, mint a másik. Tavasszal a birkák ellésekor a nagyobbikat az anyabirka, a kisebbiket a báránya nyakába kötik. Erről tudják, hogy melyik bárány melyik anyáé, s melyik alá kell tenni szopni. A szoktatókat a juhász maga csinálta. Lehetőleg mindegyik más-más olyan tárgyat, eszközt ábrázol, ami a ház és a gazdaság körül található, pl. lópatkót, lakatot, sarlót, kefét, kilincset stb. A bárányjelet csak addig hagyják a bárány és anyja nyakán, amíg a szoktatással egymást jól meg nem ismerik, azután leszedik róluk. Ilyen jeleket leginkább a dunántúli, ritkábban az alföldi juhászok használtak. Az 1930-as években számjegyes bárcák kerültek a helyükbe. Erdélyben e szoktatókat nem ismerték. A jelölés e módja vsz. a merinói juh révén terjedt el nálunk. **

BL:802. - MN II:101.