istenfélelem (lat. timor Dei): 1. természetes erény, az értelem meghajlása a →természetes erkölcsi törvény alkotója előtt, aki minden jót megjutalmaz és minden rosszat megbüntet. A vallástört. tanúsága szerint az ~ mint az →emberi cselekedet és magatartás befolyásolója minden népnél és kultúrában megtalálható volt (→istenek). A teljes élet jutalmazása v. büntetése a fölfoghatatlan, az „egészen más”, a „Szent” joga, akit az ember nem érthet meg, de föltétlenül tisztelnie és félnie kell (→örök élet). Az ~ a →vallásosság társerénye. Ellentétes víciuma a →vakmerőség. - 2. a →Szentlélek hét ajándékának egyike, természetfölötti erény, mely rendezetté teszi a lélekben a szeretetet. →Önismeretre épül: aki ismeri önmagát, az okkal fél attól, hogy gyöngesége, hibája v. bűne eltávolíthatja Istentől, akit szeret. - Fokozatait a forrása határozza meg: a →szolgai félelem valójában nem ~, mert nem szeretetből, hanem önféltésből való: a lélek csak azért féli Istent, hogy elkerülje bűnei büntetését. A tökéletes ~ forrása a gyermeki szeretet, mely fél megbántani a mennyei Atyát (→istengyermekség), ill. a →jegyesi szeretet, mely az Istennel egyesült lélek szeretete. - Az ~ gyümölcsei: megfontoltság és éberség a →bűnre vezető alkalom elkerülésében; Isten iránti →igazságosság (megadja Istennek azt az →imádást és tiszteletet, mely megilleti Őt); →szelídség (megóv az ítélkezéstől, Istenre bízza azt); →erősség (aki Istent féli, az Istenért minden jóra és áldozatra képes; →vértanúság). - 3. A Szentírásban. a) Az ÓSz népe ~ miatt nem vette ajkára →Jahve nevét. Mózes eltakarta arcát az →égő csipkebokor előtt, mert „félt Istenre tekinteni” (Kiv 3,5). A →félelem a teremtettség velejárója (Sir 40,1-11), érinti a lét, az élet titkát is, azért a mindenekfölötti hatalommal, Istennel és az Ő angyalával való találkozáskor is elfogja az embert. Mózest maga Isten szólította fel, hogy vesse le saruját, mert „szent a hely”, ahol Istennel beszél (3,4). E fölszólítás, mely Isten nevének kinyilatkoztatását vezette be, egyúttal kinyilatkoztatása annak is, hogy Istenhez csak a megfelelő tisztelettel és ~mel szabad közeledni. Az ~ helye a →puszta, mert magánya érezhetőbbé teszi Isten jelenlétét (Ter 28,17; MTörv 1,19; →Jákob létrája). - Az ~ nem átélés v. érzelmek kérdése: tanulni kell, el kell sajátítani és akarni kell (MTörv 6,1.24; Zsolt 33,14-15). Hiánya gonoszságra, elvetemültségre mutat (vö. Zsolt 64). Az istentelen emberre jellemző, hogy „nincs Isten félelme az ő szemei előtt” (Zsolt 35,1), míg „a szentek gyülekezetében nagy és rettenetes Ő” (Zsolt 88,8). Az ~et ugyanis követnie kell a bűntől való félelemnek (Ter 3,10; Kiv 20,20; Jo 2,11; Sir 33,1). Így az ~ a hívő egész magatartását meghatározza (Zsolt 130,4; 145,19) mind erkölcsi, mind vallási vonatkozásban. - A →bölcsességi könyvekben központi szerepe van az ~nek, hiszen a „bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Zsolt 111,9). Ezért imádkozza a 118. zsoltár: „Szegezd át félelmeddel az én testemet” (118,120). Az ~ minden más félelmet eloszlat: „Velem az Úr, azért nem félek, mit árthat nékem az ember?” (Zsolt 118,6); „az ellenség félelmétől mentsd meg lelkemet” (64,2; vö. Kiv 16,11; Zsolt 22,8; 112,1.8; Iz 8,13). Az ~ alapja az, hogy „az Úr ítéletei igazak, igazoltak” (Zsolt 18,10; 118,120), művei csodálatosak, de félelmetesek is (Zsolt 65,3). E félelmet, melyet Isten titokzatossága és végtelen hatalma ébreszt, maga Isten emeli föl az Ő igazságossága és irgalmassága iránti bizalomra, az igaz ~re. A biztatás: „ne félj!”, az Úr és az ő angyalainak szinte állandó kísérője mind az Ó-, mind ÚSz-ben (vö. Ter 15,1; Bír 6,23; Mt 14,27; 28,5; Lk 1,13.30; 5,10; Mk 16,6; ApCsel 27,24). - b) Az ÚSz-ben. Isten Jézus Krisztusban megjelent emberszeretete (vö. Tit 3,4) az ~et is ennek a szeretetnek a távlatába helyezte, de nem iktatta ki. →Jézus csodái a magasztalás és csodálat mellett ~et is kiváltottak (vö. Mt 9,8; Lk 5,26: a béna meggyógyítása; Mt 24,26: vízen jár; Lk 5,9: szerencsés halfogás; 7,16: a naimi ifjú föltámasztása stb.). A háborgó tenger lecsendesítésekor a tanítványokat „nagy félelem fogta el”, de nem a viharos tenger, hanem Jézus hatalma láttán (Mk 4,41). - Az ~ és a hit között szoros a kapcsolat: a kishitűség növeli a szolgai félelmet, az erős hit táplálja az ~et (vö. Mt 14,29-32; Mt 10,28; Lk 12,4-5; Mk 4,40; Mt 24,6). A hit bizonysága volt Noé ~e, mellyel a bárkát elkezdte építeni (Zsid 11,7). Simeon hitének és ~ének jutalmaként láthatta meg az Üdvözítőt (Lk 2,25). - Az ApCsel-ben a ker-nyé lett és zsidósághoz csatlakozott görögség állandó jelzője az „istenfélő” (vö. 8,2; 10,2.7.22; 13,16.20.43; 16,14; 17,17; 18,7). - A ker-eknek, jóllehet Isten rendíthetetlen országának birtokosai, mindenkor szent ~ben kell munkálkodniuk üdvösségükön (vö. Zsid 12,28; Fil 2,12). A 1Jn 4,18 kijelentése („a szeretetben nincs félelem”) a szolgai félelemre vonatkozik. Az ~ tökéletes példáját maga az Úr Jézus adta, amikor halálfélelmét a mennyei Atya iránti fiúi szeretet ~ével győzte le (vö. Mt 26,36-42). -

4. Istenszeretet és ~ kapcsolata. A materialista véleményeket, melyek szerint a vallást a félelem, az Ismeretlentől való rettegés szülte volna, épp a ker-ek Istene döntötte meg, aki a megtestesülésben egészen közel jött az emberhez, hogy úgy ismertesse meg önmagát, mint Szeretet. A biblikus és keresztény-misztikus hagyomány finom különbséget tesz az ~ és az istenszeretet között, ugyanakkor vallja ezek elválaszthatatlan összetartozását is. - Ker-ek tévedése olykor, hogy az ~et a tökéletes istenszeretet hiányának tekintik a tökéletes és tökéletlen →bűnbánat közti különbség alapján. A tökéletlen bűnbánat oka azonban nem az ~, hanem a büntetéstől való félelem, ami szolgai félelem. A jegyesi és gyermeki szeretetből fakadt ~ lényege, hogy egyedül az Isten megbántásától félve, szeretetből igyekszik elkerülni a bűnt; a bűnökért járó büntetést a mennyei Atya nevelő-fenyítő szeretetének jeleként fogadja (vö. Zsid 12,8). - Szt Ágoston gyakran idézett szavainak is ez a távlata: „a félelem ó szövetségét felülmúlta a szeretet új szövetsége”; itt a régi törvény és Jézus →új parancsa áll szemben egymással. A ker. hit része ugyanakkor az is, hogy Jézus föltámadásával végleges üdvösséget szerzett, ami az ~et e földi lét vonatkozásában nem teszi alaptalanná. A szentek nemegyszer nagyon elesettnek és sötétségben keresgélőnek érzik magukat Isten közelében. A misztikus kegyelmekben Istenhez nagyon közel jutott Avilai Szt Teréz utolsó óráiban őszinte ~ben imádkozta a →bűnbánati zsoltárokat. - Az ~ egyre inkább az élő hithez vezethet, mert megőrzi a hívőt a hamis, önmaga számára készített istenképtől. Tiszteli Istenének szabadságát és felfoghatatlanságát, amennyiben Istentől nem minden problémája megoldását és minden vágya teljesedését várja, hanem hisz a szeretetében annak ellenére is, hogy e Szeretet olykor számára érthetetlen módon cselekszik. - A természetes ~et a fogyasztói társadalmak hamis magabiztossága csaknem teljesen kiszorította. Ezzel megszűnt az emberi közösségek természetes szabályozó motívuma. **

Dezső 1929. - Schütz 1993:161. - BL:711.