Jahve (héb. Jhvh): a Kiv 3,13: →Isten kinyilatkoztatott tulajdonneve héber nyelven, a JHVH (→tetragram) kiejtett formája. - Az ÓSz-ben a legszentebb név, több mint hatezerszer fordul elő, névösszetételekben jahu (pl. Jesajahu), jo (Jojakin), jah (Abija) elemként jelenik meg. A fogság utáni időtől kezdve a zsidók tiszteletből és félelemből nem ejtették ki, hanem mindenütt Adonájt olvastak, s a gör. szövegben is ezt írták át. A ~ kiejtés Theodorétosz és Alexandriai Kelemen átírására vezethető vissza. Az ÓSz héber szövegének tanulmányozásával került előtérbe. - A ~ szó gyöke a kánaáni jah, 'lenni' ige, s azt jelenti: 'aki itt van', 'aki mindig itt lesz'. A Kiv 3,13: olvasható bemutatkozást a kat. hagyomány „én vagyok, aki vagyok” formában ismeri, ami Isten valóságát hangsúlyozza, ti. hogy Isten itt van és tevékenykedik, vele szemben a bálványok semmik, uakkor alkalmas az abszolút lét kifejezésére is. A modern (főleg protestáns) egzegéták Isten rejtőzködését és gondviselő jelenlétét hallják ki belőle. Kétségtelen, hogy titokzatos megnevezés, mégis igazi kinyilatkoztatás, mely egyszerre mutat rá Isten titkára és valóságára. - A ~ név ismeretének kezdetét nem lehet pontosan meghatározni. A Ter 4,26 az ősidőkben, a Ter 12,8 a pátr-k korában említi ~ tiszt-ét. Lehet, hogy Lévi törzsében már megvolt, erre mutat Mózes anyjának neve: Jochebed (Szám 26,59). Mózestől kezdve ~ Izr. Istenének a neve. - A kiejtés. A ránk maradt héb. szövegekből nem lehet megállapítani, hogy Izr. fiai miként ejtették ki a JHVH nevet, mert a magánhangzókat nem jelölték (→héber nyelv), amikor pedig a →maszoréták bevezették a magánhangzók jelölését, Izr. fiai már rég nem vették ajkukra az Isten nevét. Megtalálható a Szentíráson kívüli szövegekben is, így Theodorétosz megjegyzi (Qaestiones 15 in Exod., 7; 5. sz.), hogy a zsidók nem mondják ki a tetragramot, a →szamaritánusok viszont Jabenak ejtik. Minthogy a szamaritánusok elszakadásuk következtében a vallási fejlődésben bizonyos mértékig elmaradtak a zsidók mögött, bizonyítékul szolgálnak a tetragram maszoréták előtti kiejtése mellett (a héber v-t b-nek is át lehetett írni a gör-ben). A szamaritánusok kiejtését más helyen Jabaiként adja vissza Theodorétosz. Epiphaniosznál (4. sz.) szintén előforul a Jabe olvasat. Alexandriai Kelemen (Sztrómata V, 6; 34; Kr. u. 200 k.) Jaouet és Jaouait ír; ezek nyilvánvalóan a Jabenak és a Jabainak felelnek meg. Órigenész (Comm. in Psalm.) a Jaé formával él, mely minden további nélkül érthető, hiszen a gör-ben sem a héb. h-t, sem a héb. v-t nem lehetett jól visszaadni. - A zsidók ~ nevét tiszteletből még közvetlenül a Krisztus előtti időben sem ejtették ki. Ugyanígy tiszteletből eredt az a korai zsidó szokás, hogy a héb. kvadrátírásban a tetragramot óföníciai írással írják, amint azt a kumráni leletek tanúsítják. Hogy a tetragramot mióta tekintették olyannak, melyet nem szabad kiejteni, nem tudjuk biztosan megállapítani. A →lachisi levelek tanúsítják, hogy a száműzetés előtt a profán szövegekben és a mindennapi életben a ~ nevet minden további nélkül leírták, sőt ki is ejtették. Hogy a fogság utáni időben Krisztusig mi volt a helyzet, nem tudjuk pontosan. Biztos, hogy Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70) után megszűnt a ~ olvasat, ahogy azt az atyák tanúsítják. Órigenész (a Zsolt 2,2-höz) megjegyzi, hogy a héb-ek a tetragrammát Adonájnak ejtik, a hellének pedig Küriosznak. Minthogy a tetragrammának már a LXX-ban is Küriosz felel meg, nem lehet minden további nélkül arra következtetni, hogy az Adonáj kiejtés már a Kr. e. 3-2. sz: ált. volt. G.F.

BL:773.