Magyar Katolikus Lexikon > I > intézmény


intézmény (lat. institutum): emberi közösség történetileg kialakított, hosszabb időn át állandó, sajátos egysége. - A közösség ~eiben jelenik meg kötelező és reprezentatív módon; válik objektívvá egyes tagjaitól relatív (nem abszolút!) függetlenségben; nyer cselekvőképes és maradandó formát mint közösség, mely több tagjai egyszerű összegénél. - A jogilag rendezett egyh. közösségi életet a lelki →hivatal különböző fokai biztosítják. A továbbiak ezekre vonatkoznak, és nem az →egyházkormányzati hatalomra és szervezetére, melyek segítő eszközök az ~ek szolgálatában. - Az egyházi ~ek a Szentlélek megőrző erejének jelei. A Szentlélek kezdettől fogva ~es formákkal segíti az Egyh-at, hogy minden időben megegyezzen az evangélium eredeti tanításával, és így őrizze meg Jézus Krisztus közösségének azonosságát. →Isten igéje így maradhat mentes a mindenkori igehirdető és közösség szubjektív hatásától. E megőrzés nem lélekölő „tartósítás”, mert az új iránti bátorságot összeköti az érvényes megtartásához szükséges bátorsággal, és így az evangéliumnak minden tört. szituációban mindig újból gyógyító erőt ad. - Az egyházi ~ek a Szentlélek integráló erejének jelei, mert Ő kezdettől fogva az egész Egyh. egységébe fűzi az egyes híveket és kisebb nagyobb közösségeket. Amint egy →egyházközségen belül az egyéni →karizmák a hivatal szolgálata által egy nagyobb, az egyhközs. Szentlélektől adott egységébe épülnek és „tágulnak”, úgy az egyhközs-ek és →helyi egyházak az egész Egyház ~ei által a mindent egybefogó, katolikus Egyház egységébe integrálódnak. Ezzel kerülhető el legjobban, hogy a kisebb részek a nagyobb egységgel nem törődve önmaguk körül forogjanak. A lélekellenes „uniformizálástól” ez az integrálás abban különbözik, hogy az egyesülés ellenére széles lehetőséget hagy a „differenciálódásra”, a megkülönböztetés gyakorlására és az egyéni útra. - A Szentlélek megóvja az Egyh-at attól, hogy identitását minden tört. pillanatban újra az éppen uralkodó szellemnek megfelelően akarja megvalósítani. A hithagyomány „lassú lélegzése” meghiúsít minden olyan próbálkozást, mely a saját korát abszolúttá akarja tenni. Uez érvényes az integráció szolgálatára is: a nyitottság az Egyh. egy és univerzális hitére megszabadítja a hívőket attól a beszűküléstől, hogy az egyh. közösséget csak olyan csoportokkal keressék, melyek kizárólag a saját, gyakran korlátozott hitismereteiket nyújthatják és így könnyen →szektává válhatnak. Az egyh. ~es formái a hit változtathatatlanságának, sőt kegyelmi voltának lehetnek biztosítékai. A lélekellenes, „anyáskodó tehermentesítéstől” ez a „szabadítás” abban különbözik, hogy egyidejűleg minden (arra képes és kész) hívőt szabad, az Egyh. minden területén tevékeny, közös felelősségvállalásra késztet. Az ~ csak így járulhat hozzá ahhoz, hogy a hívők az egyh-at Krisztus szabadsága élettereként ismerjék és szeressék (vö. Gal 4,26; 5,1.13). **

Schütz 1993:154.