Magyar Katolikus Lexikon > I > indulat


indulat (gör. pathé): érzéki vágyóképességünk megmozdulása a →jó vagy a →rossz hatására. - Ha az ~ok túl erősek és hosszantartók, →szenvedélyről beszélünk. Az ~ hevességét nagymértékben befolyásolja a vérmérséklet, az örökölt hajlam (→négy vérmérséklet) és az →önuralom. Heves ~ok jellemzik a →hisztériát is. Az ~ok szeretetet, vágyat, örömöt, gyűlöletet, irtózatot, szomorúságot, reményt, kétségbeesést, bátorságot, félelmet, haragot stb. kelthetnek bennünk. - Erkölcsileg az ~ok önmagukban közömbösek, jóvá v. rosszá az emberi →akarat teszi őket. A mindennapi életben is beszélünk jó~ról és rossz~ról. Az →áteredő bűn miatt azonban az ~ok inkább a bűnre hajlamosítanak (szeretetlenség). Ugyanakkor segítőink is lehetnek a jóban, mert lendületet adnak jó törekvéseinknek. Az ~okat mint tehetségeket Isten adta az embernek, a feladattal együtt, hogy ~ait a jóra irányítsa és megfegyelmezze. Az önnevelés konkrét területe az ~ok megfékezése, jóra irányítása. Ez főként az →ifjúkorban és elhúzódó gyöngeség idején (betegség, öregség) nehéz, de az ~ok fölötti uralom feladat, s egyben az ember boldogulásának kulcsa marad minden életkorban és az élet minden területén. Megszerzésében fontos szerepe van az →értelemnek, az →imádságnak, az önmegtagadási gyakorlatoknak, a →hallgatásnak, az ~ból elkövetett szeretetlenségek megbánásának, a bocsánatkérésnek, jóvátételnek stb. - A természetfölötti szempontok szerint folytatott harc az ~ok ellen a →tökéletességre törekvésnek is fontos területe és igen kedves Isten előtt. Főként az igazságtalanságok, mellőztetések kiváltotta „jogos” ~ legyőzésében nagy példáink a szentek, akik közül nem egy életrajza tanúsága szerint szintén hosszú és nagy küzdelmet folytatott ~ai ellen (Szt Ferenc, Avilai Szt Teréz). Az ilyen küzdelmek kipróbált →erényekhez vezetnek, s megértővé, segítőkésszé tesznek mások ~ainak elviselésében. **

Schütz 1993:105.