Magyar Katolikus Lexikon > I > Itália


Itália: a Földközi-tengerbe nyúló félsziget. - Az ~ szó a vituli, 'bikaisten fiai' szóból 'Borjúország'-ot jelent, ami az újkőkorban a Földközi-tenger térségében mindenütt megtalálható archaikus mediterrán termékenység-kultuszra utal. Ter-én a tört. folyamán többször alakult ki az egész európai földrész pol., kulturális v. vallási életét meghatározó hatalmi rendszer, szellemi irányzat, történetére nem volt jellemző az egységes államba szerveződés (→római birodalom). A fszg. az őskőkor óta lakott, a régészet különféle kőkoszak-beli kultúrák jelenlétét mutatta ki. Korai lakosságának népi hovatartozása bizonytalan. A vaskort (Villanova-kultúra) a Kr. e. 1000 k. bevándorló italicus népek (legjelentősebbek a latinok és szabellek) megjelenéséhez kapcsolják. Kr. e. 900 k. jelentek meg az etruszkok, akik kezdetben a Tiberis és az Arno közti ter-et (a fémekben gazdagabb Toscanát) foglalták el, a Kr. e. 6. sz: hatalmukat É-on fokozatosan kiterjesztették a Pó völgyéig, D-en Latiumra és Campaniára. Államuk inkább városszöv-nek tekinthető, amely pol. és katonai támogatást biztosított kereskedelmüknek. Kr. e. 800 k. alapították Szicília Ny-i felén (és É-Afrikában) támaszpontjaikat a föníciaiak, hogy keresk. útvonalaikat ellenőrizzék. Közel-keleti városaik lerombolása után a vezető szerepet Karthago vette át. Kr. e. 750-550: zajlott D-Itália és K-Szicília gör. gyarmatosításának fő hulláma. Kr. e. a 8. sz. közepén (a hagyomány szerint 753-ban) alapították Róma várost, amely Latiumban az etruszk befolyás (a Tarquiniusok uralma) idején pol. vezető. Később a város az etruszk uralmat lerázva államközponttá vált. Kr. e. 510-Kr. e. 25: a közt. időszakában ~ először került egységes pol. irányítás alá. - Kr. e. 25-Kr. u. 476: a császárság idején a →kereszténység terjedésének legjelentősebb színtere. Az ÚSz-ben ~ a mai ~i-félsziget (ApCsel 18,2; 27,1.6; Zsid 13,24). A Cezáreában állomásozó ~i zászlóalj (→kohorsz), a Cohors Italica vsz. ~i származásáról kapta nevét (ApCsel 10,1). - Tört-e kb. egy évezredig azonos a Római (395-476: a Ny-Római) Birod. tört-ével. 476: a Ny-Római Birod. fölbomlása után ~t különféle népek és hatalmak hódoltatták. Az utolsó Ny-róm. cs-t, Romulus Augustulust (ur. 475-476) elűző Odoaker uralmát 493: a K-i gótok döntötték meg. I. (Nagy) Jusztinianosz bizánci cs. (ur. 527-565) 555: foglalta el ~ nagyobbik részét, halála után, 568: a →longobárdok alapítottak majdnem az egész fszg-re kiterjedő kirságot. A longobárd kirság ellen kért segítséget II. István p. (ur. 752-757) Kis Pipin frank uralkodótól (ur. 751-768), akit kir-lyá kent föl. 754: és 756: ~i hadjárataiban Pipin legyőzte a longobárdokat, s az egykori →ravennai exarchátus ter-ét a pápának adományozta; ezzel megalapította az →Egyházi Államot (Patrimonium Petri). 774: Nagy Károly (ur. 768-814) frank uralkodó végleg meghódította a longobárd kirságot, egyedül D-~ maradt bizánci főség alatt. 812: az aacheni egyezményben I. (Rangabé) Mihály bizánci cs. (ur. 811-813) többek között e ter-ek átengedéséért ismerte el Nagy Károly császári rangját. 843: a →verduni szerződésben ~t I. (Jámbor) Lajos (ur. 814-840) legidősebb fia, I. Lothár (ur. 840-855) kapta, akinek halála után a ter. fiára, II. Lajosra (ur. 855-875) szállt. ~ a 9. sz. végén a Karoling leszármazottak és más uralkodójelöltek vetélkedésében önállósult ter-ekre (Spoletói hercegség, Toscanai őrgrófság, Beneventum, Salerno, Apulia stb.) tagolódott. Ter-ét egyidejűleg É-on az avarok, D-en az arabok is támadták. A vetélkedő felek hívására avatkozott be a 950-es években az ~i ügyekbe I. (Nagy) Ottó ném. kir. (ur. 936-973), aki a 962: szerzett cs. méltóságát jogalapként fölhasználva (választás és koronázás nélkül) a ker. hatalomhoz tartozó Lombardia kir-ává nyilvánította magát. A cs-ok uralma csak a bizánci uralom alatt álló D-~ra (Szicíliát is beleértve) nem terjedt ki. Bizáncnak a 11. sz. 3. negyedében kellett lemondania e ter-ről a →normannok javára. A kereskedelme és városi kultúrája nyomán gazdagodó É-~ mindinkább a ném. külpol. középpontjába került. A beavatkozás ürügyéül a cs-ok és p-k között, a ker. világ fölötti egyeduralom megszerzéséért folytatott →invesztitúra-harc szolgált. E háborúk évszázadokig megosztották ~ lakosságát: a cs-párti ghibellinekkel (elnevezésük a Hohenstaufok Waiblingen nevű várából származott) a pápa-párti guelfek (a cs-ellenes szász Welf fejed. családnevének elferdítése) álltak szemben. A cs. hatalom legnagyobb sikerét 1186: érte el, amikor I. (Barbarossa) Frigyesnek (ur. 1152-90) sikerült fiát, (VI.) Henriket (ur. 1190-97) összeházasítani a D-~i normann kirság örökösnőjével, Konstancával, így ő, majd fia, II. Frigyes (ur. 1212-50) cs. a pápai állam kivételével egész ~ urává váltak (unio regni ad imperium - perszonálunió Szicília és a Német-Római Császárság között). II. Frigyes székhelyét is D-~ba helyezte. A kb. két évszázados invesztitúra-harc mindkét vetélkedő felet meggyöngítette. A Hohenstaufok kihalta után a cs-ok a 14. sz. elejéig vezettek mind reménytelenebbé váló ~i hadjáratokat. Névleges uralmuk alól a gazdagodó É-i városok (Velence, Genova, Firenze, Pisa, Amalfi stb.) egyre függetlenebbé váltak. D-~t egy időre a fr. kir. házzal rokon Anjouk hódoltatták (1268), előbb Szicíliát (→szicíliai vecsernye, 1282), 1442: a Nápolyi Kirságot is át kellett engedniök az aragóniai uralkodóháznak. A hatalmi űrt a pápaság sem tudta kihasználni helyzetének és kisugárzásának megerősítésére. Fr. befolyás alá kerülve, 1309-78: a p-k arra kényszerültek, hogy Avignonba tegyék át székhelyüket. Az É-i városállamokban a gazdag kereskedő-bankár réteg befolyása erősödött meg, egyes családok akár a pol. hatalmat is megragadhatták (pl. Firenzében a Mediciek), másutt zsoldosvezérből lett zsarnokok kerültek egy-egy város élére (pl. a Viscontiak majd a Sforzák Milánóban). A gazd. fejlődés, az anyagi javak fölhalmozása a kultúra fölvirágzásához vezetett. ~, ahol a gótika nem tudott érdemlegesen kifejlődni, szülőhelye lett a humanizmusnak és a reneszánsznak, s a 14-16. sz: (trecento, quattrocento, cinquecento) az európai műv. jeleseinek adott otthont. Pártfogóik között kiemelkedő helyet foglaltak el IV. Sixtus (ur. 1471-84), II. Gyula (ur. 1503-13), X. Leó (ur. 1513-21) pápák. Az antik világot példaképül állító reneszánsz föllazította az ~i vez. egyháziak (a p-kat is beleértve) erkölcsi és pol. normáit, elősegítette a →reformációt. A reformált vallások az ~i fszg-en nem tudtak sikereket elérni. É-~ városai a hiányzó pol. egységet vetélkedésre és egymás elleni harcra használták föl. Milánó fejed-e, Lodovico Sforza (ur. 1494-99) az ~ból kiszorult fr-k segítségét kérte, amit VIII. Károly fr. kir. (ur. 1483-98) ~i bevatkozásra használt föl. Célja a D-i Anjou uralom helyreállítása az aragóniaiak örökségét átvállaló egyesült Spo-gal szemben. 1494-1559: ~ földjén sp-fr. háború dúlt, amelybe a Habsburgok 1516: kezdődő sp. királysága révén a Német-Római Császárság is bekapcsolódott.

1527: Rómát cs. csapatok foglalták el, foglyul ejtve VII. Kelemen p-t (ur. 1523-34), véget vetve a reneszánsz pápaságnak. A háború megerősítette mind a D-~i sp. uralmat, mind az É-i városállamok önállóságát, elősegítette a fszg. gazd. hanyatlását, amit a felfedezések hatása csak gyorsított. 1701-14: a →spanyol örökösödési háború nyomán a korábban sp. kézen lévő ~i területek a Habsburgok fennhatósága alá kerültek, akiket a 18. sz: több ~i birtokukról elűztek (1738: elveszett Nápoly, Szicília, a Habsburgoké maradt Milánó, befolyásuk alatt, de önálló fejedségként Toscana). 1789-93: a fr. forr-at követően ~ fejedelemségei - kevés kivétellel - csatlakoztak az első fr-ellenes koalícióhoz, Napóleon Bonaparte (ur. 1804-14) 1796-97-es ~i hadjárata után átrendezte a fszg. pol. térképét: a Habsburgoktól elragadta Milánót, s a cs. házat a 726-1797: független Velencével kárpótolta (az ezeréves köztársaság bukása), az eddigi, zömében független áll-ok helyett a fr. hatalomtól függő bábállamok sorát hozta létre (Cisalpin, Ligur, a Pápai Állam helyén a Római Köztársaság stb.). I. Napóleon bukásával 1814: többségében a napóleoni háborúk előtti államokat állították vissza (Nápoly-Szicíliai Kettős Kirság, Szárd Kirság, Pármai Hercegség, Modenai Hercegség, Egyházi Állam), Velence a Habsburgoké maradt. A 19. sz. elejétől ~ban megerősödött a fszg. egységére és a polg. átalakulás kiteljesítésére törekvő nemz. mozgalom, amely 1820: a carbonari titkos szervezetének vezetésével Nápolyban új alkotmány kibocsátására kényszerítette I. Ferdinánd kir-t (ur. 1816-25). A hazafias mozgalom támaszt talált IX. Pius p-ban (ur. 1846-78), akinek amnesztiapol-ja és reformjai példát szolgáltathattak volna a többi uralkodó számára is. Palermóban lobbant lángra először az 1848-as európai forr-ak lángja, amely a fszg. államai közül érintette Milánót, Velencét, az Egyh. Államot, a Szárd Kirságot és Nápolyt. Az Egyh. Államban ismét kikáltották a Római Köztársaságot. A forr-at fr. és osztrák csapatok 1849. VIII: leverték. Az ekkor meghiúsult egyesítést a Szárd Kirság (Piemont) hajtotta végre. 1859. IV. 28-VII. 11: a fr-piemonti-osztr. háború Lombardiát juttatta birtokukba, ösztönözte G. Garibaldi szabadcsapatainak szicíliai partraszállását, amelynek sikerei nyomán 1861. III: a torinói össz-olasz parlament II. Viktor Emmánuelt (ur. 1849-78) Olaszo. kir-ává kiáltotta ki. 1866. VII. 14-VIII. 23: az →osztrák-porosz háború nyomán Velencét, 1870: a porosz-francia háború nyomán az addig fr. védelem alatt álló Egyh. Államot kebelezték be Olo-ba, ~ tört-e 1870 óta →Olaszország története. Ba.J.-**

Mátyuss Izidor: Olo. áll. átalakulása, kül. tek. D-Olo-ra. Uo., 1865. - Jánosi Ferenc: Olo. történetei az újabb uralkodóházak megalapításától fogva mostanig. 1-2. köt. Pest, 1865-66. - Szécsi Mór: Az utolsó pápai hadsereg hadjárata 1860-ban. Uo., 1891. - Dessewffy Arisztid: Velence. Uo., 1895. - Csuday Jenő: Az olasz kirság tört. Uo., 1908. - Balanyi György: A római kérdés. Uo., 1929. - Orsi, Pietro: A mai Olo. (1750-1933) A 6. ol. kiad. alapján ford. Fest Aladár. Bev. Berzeviczy Albert. Uo., 1933. - Savelli, Agostino: ~ tört-e. Uo., [1937] - Ercole Francesco: A savoyai ház földközitengeri pol-jának kezdetei. Uo., 1939. - Salvatorelli, Luigi: Olo. tört. (1. köt. A legrégibb időktől a reneszánszig. 2. köt. A reneszánsztól a legújabb korig.) Ford. Tonelli Sándor. Uo., 1943. - Ács Tivadar: M-ok és a risorgimento. Uo., 1961. - Paál Ferenc: Egy nemzet születése. Uo., 1961. - Lukács György. Garibaldi m. önkéntesei és Kossuth 1860-61-ben. Uo., 1962. - BL:750. - Hearder, Harry: Olo. tört-e. Uo., 1992.