Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten akarata


Isten akarata: 1. A szellemi létező természetével adott képességet, az →akaratot →Istenről csak analóg értelemben állíthatjuk. →Isten tulajdonságai - 2. a teremtést, megváltást, a megszentelést, s ezáltal az egész emberi történelmet irányító, üdvözítő →szeretet. A Szentírás ilyen értelemben említi ~t. - Az ÓSz ~t a Törvényben találta meg (Ezd 10,11), melyet nem külső kényszernek, hanem szabadításnak (Zsolt 143,10) és a dicsőítő imádság alapjának tekintett. ~ jóságból fakad (vö. Zsolt 5; 29; 50; 67; 89; 105), az →igaz ember ezért egész akaratával törekszik megtételére (Zsolt 1,1). Ugyanakkor tudja, hogy ehhez Isten segítsége is kell: „Taníts meg rá, hogy akaratodat megtegyem!” (Zsolt 141). - Az ÚSz-ben ~nak tárgya a megváltás műve, amint az Jézus életében megvalósult (Jn 4,34; 5,30; 6,38;. Mt 18,14). Ez az üdvözítő szándék a szinoptikusoknál is (Lk 13,34), Szt Jánosnál is (5,21) Jézus akarataként jelenik meg. Jézus akarata és ~ egy valóság. Jézus azért jött, hogy az Atya akaratát megtegye. A 39. zsoltár róla prófétált: „Íme, eljövök! A könyvtekercsben írva van felőlem, hogy akaratodat megtegyem. És én akartam, én Istenem, a te törvényed itt van a szívemben.” (vö. Zsid 10,7-9). Ez a törv. azonban, mely Jézus szívébe van írva, és nem kőtáblákra, már az „új parancs”, a szeretet törv-e: ~ az, hogy úgy szeressük egymást, amint az Ő Fia szeret minket (vö. Jn 13,34). ~nak beteljesedése az Ő országának eljövetele, melyért imádkozni tanít a →Miatyánk (Mt 6,10). - ~ tiszteletben tartja az ember szabad akaratát: „Hányszor akartam egybegyűjteni ... és ti nem akartátok” (Mt 23,37). Az Ef bevezető himnusza Istennek a végső időkben Krisztusban kinyilvánított akaratát magasztalja (1,5.9.11). - 2. A ker. ember számára ~nak elfogadása →Krisztus követésében valósul meg, melynek végpontja nem a halál, hanem a megdicsőülés (Jn 17,24; 21,18; Zsid 10,36; 1Pt 3,17; 4,19). Jézusnak az →Olajfák hegyén mondott imája („... Atyám, ne úgy legyen, amint én akarom, hanem ahogyan Te”; Mt 26,39) örök minta ~nak elfogadásához. Az ember mindig kérheti, hogy „múljék el tőle a pohár”, de tudnia kell, hogy ~ mindent azért ad és enged megtörténni, hogy az ember megszentelődjön és boldog legyen az Ő színelátásában (→istenlátás). A hétköznapok konkrét dolgaiban ezt olykor nagyon nehéz fölismerni és elfogadni. Sok ember hitét komolyan próbára teszi, hogy a katasztrófákban, a háborúk borzalmaiban ~t véli érvényesülni, s megfeledkezik arról, hogy a →rossz mindig a →bűnből fakad. Isten a rosszat sohasem akarja, és többször megakadályozza bekövetkezését, mint ahányszor engedi az ember tévedésének, bűnének következményeit megvalósulni. Ha azonban mindig megakadályozná, akkor ezzel megszűnne az ember →szabadsága, a bűn elkerülésének és a jó választásának szabadsága, ami az Isten képmására teremtett ember lényeges adata. Ennek az igazságnak elfogadása viszont visszavezet a hit területére: amikor emberi okoskodással és észérvekkel tökéletesen bizonyítani v. cáfolni próbálják Isten dolgait, akkor valójában nem az ember fölfogóképességét messze meghaladó, transzcendens Isten tetteit boncolgatják, hanem egy, az ember által alkotott istenség emberi megnyilvánulásait. **

Schütz 1993:158.