Magyar Katolikus Lexikon > I > ítélet


ítélet: 1. az értelem aktusa (lat. iudicium), mellyel ismerettartalmak közötti összefüggést állapít meg. A →fogalom alkotását követi, megalapozza a →következtetést. - 2. alanyból, állítmányból és állítást v. tagadást kifejező igéből álló mondat (lat. propositio, enuntiatio, sententia). A léttel való megfelelés esetén →igaz, meg nem felelés esetén téves (→tévedés), szándékos meg nem feleltetés esetén hazug (→hazugság). - I. A filozófiában logikai, ismeretelméleti és metafizikai kifejezés, állító v. tagadó tartalmú kijelentés.- Arisztotelésznél az ~ két fogalom kapcsolása, melyet állítás v. tagadás formájában fejezünk ki. Az ~ elemei az alany és az állítmány, melyhez a kötés is tartozik. A fogalmak önmagukban sem nem igazak, sem nem tévesek, igazság v. tévedés az ~ által áll elő. Az igazság a gondolkodásnak a valósággal való megegyezése. Aszerint, hogy a dolog létezik-e v. sem, igaz v. téves a →beszéd. Igaz az az ~, mely a létezőt létezőnek, a nemlétezőt nemlétezőnek állítja. - Az arisztotelészi-boëthiusi hagyomány az ~ek érvényét fogalmi síkra helyezte, Szt Ágoston hatására kiterjesztette a tapasztalati ismeretekre és az →akaratra is. A sztoikusoknál is megjelent a gondolat, hogy az ~ beleegyezés (assensus), akarati cselekvés. Ennek nyomán Descartes hangsúlyozta: az ~alkotás és az akarat munkája elválaszthatatlan. Wolff és Bolzano a beleegyezés mértéke szerint osztályozták az ~eket. A logika ter-ére csak a tulajdonképpeni, önmagukban megálló kijelentések tartoznak. Kant szerint vannak a priori, a posteriori, analitikus és szintetikus ~ek. Másik meglátása, hogy az értelem az →appercepció (megragadás) révén tárgyiasítja, egységesíti az alanyi elképzeléseket. J. Maréchal ezt a kanti gondolatot a szenttamási aktív értelem munkájával állította párhuzamba: a külső adottságokat a létre irányuló term-es ismeret-fény (lumen naturale) erejéből ragadjuk meg. Napjainkban egyfajta matematikai logika is jelentkezik, amely már csak valószínűsíthető ~eket ismer. A metafiz. föladata, hogy az ilyen metafiz-ellenes áramlatokkal szemben kimutassa a klasszikus logika érvényét. -

II. A Szentírásban. A vallástört. számon tart olyan mítoszokat és vallásokat, amelyekben szó van a világ végéről. Rendszerint abban az összefüggésben, hogy az →istenek valamikor együtt éltek az emberekkel, majd valamilyen ok miatt eltávoztak. Idővel vissza fognak térni bosszúállásra, ami term. katasztrófa formájában következik be. Annak azonban alig van nyoma a →kinyilatkoztatáson kívül, hogy az istenség mint az erkölcsi rend őre a halál után az egyént v. a közösséget elszámoltatja tetteiről, s eszerint jutalmaz v. büntet. - Az ÓSz-ben az ~ gondolata jelentős helyet kapott. Isten teremtője és ura a világnak, s uralmához a bírói hatalom is hozzátartozik. Az uralkodni szó egyúttal bíráskodást is jelent, és Isten uralmához hozzátartozik a végső számonkérés. A próf-k különös hangsúllyal beszéltek arról, hogy Isten mint ítélő bíró is jelen van a tört-ben. Szó van egy végső ~ről is, de náluk még annak is evilági jellege van. „Jahve napja” határozott fogalommá válik. Isten nemcsak a pogányok tetteit kéri számon, hanem Izr-ét is (Ám 3,2; Iz 2,6; 13,6; Mik 1,25). Az ~ célja kettős: Isten uralmának megszilárdítása, az ellenséges hatalom megsemmisítésével és a választott nép megtisztítása minden tisztátalanságtól (Iz 65,11; Zsid 5,1; Mal 3,2). Jeremiás és Ezekiel óta már az egyéni ~ is megjelent, amit a →bölcsességi könyvek tovább fejtegettek, s megkülönböztették a jók és az igazak sorsát. A késői zsidó apokaliptikában is fölismerhető az erős nacionalista vonás, de az egyetemes ~ mindenképp új korszakot hoz a földre: a régen élt jámborok föltámadását és Isten vég nélküli uralmát. - Az ÚSz-ben is a hit elemi igazságainak egyike az ~ (Zsid 6,2). Ker. János az ~ bejelentésével követel bűnbánatot. →Jézus példabeszédeinek nagy része az →utolsó ítéletet értelmezi, mely az aratás és a számadás napja lesz, s a jók és a rosszak elkülönítésének helye. Jézusnak az ~ről szóló tanítása az egyéni felelősséget hangsúlyozza: mindenki a maga életéről ad számot. Azért van szükség a megtérésre és az élet átalakítására, mert az ember számot ad tetteiről. Az Úr napja meglepetésszerűen jön, mint éjjel a tolvaj, ezért az embernek mindig készen kell lennie. Az ~ mértéke a szeretet lesz (Mt 25,31-46). Az ítélő bíró, Krisztus döntése megfellebbezhetetlen és örök. Az Ő eljövetelével az ~ megkezdődött: akik hisznek benne, nem esnek ~ alá, de aki nem hisz, az önmagát ítélte el (Jn 5,24). - Az ApCsel szerint az ~ről szóló beszéd része a missz. igehirdetésnek, s benne van az ő istenségére való hivatkozás is. Pál ap. is a hit komolyságához tartozónak veszi az ~ről szóló tanítást (1Tesz 1,10; 5,9). Hívők és nemhívők egyaránt megjelennek ~re az Úr előtt (2Kor 5,10), ahol minden jó elnyeri jutalmát, s minden rossz a büntetését (1Kor 3,8). Az igazi ker. élet megszabadít az ~ haragjától, azért jogunk van örömmel várni azt a napot (1Tesz 1,3; Gal 5,5). A megigazultak, a világosság fiai (1Tesz 5,5), Krisztussal együtt meghaltak a bűnnek, s már megkapták a Szentlelket, az örökség foglalóját (Ef 1,14), ezért Krisztus megjelenésekor ők is beöltöznek a dicsőségbe (Kol 3,4). Akik beoltást nyertek Krisztusba, azok ellen már nincs ~ (Róm 8,1), és senki nem lesz vádlójuk (Róm 8,31). Az ap. azonban nem hidalja át az ~ szigorúsága és öröme közötti feszültséget, azért nekünk sem szabad az ~ szigorát gyöngíteni. Pál ap. kitart amellett is, hogy üdvösségünk felől bizonytalanok vagyunk, s csak reményben közeledünk feléje. A Zsid 10,31 különösen szigorúnak mondja azok ~ét, akik az egyszer megszerzett hitből visszaesnek a hitetlenségbe. Jak 2,13 szerint azokra vár szigorú ~, akik nem könyörülnek embertársaikon. -

III. Az egyházi tanítóhivatal tanúskodása megtalálható abban, hogy minden hitvallás beszél Krisztus második eljöveteléről és az ~ről (D 1, 6, 13, 40, 287, 344, 693, 944). A legősibb formák krisztológiai irányzatúak: az ~ Krisztus megdicsőülése lesz. Kétségtelenül itt az utolsó ~ről van szó, nem a külön~ről. Az atyák először továbbadták a Szentírás tanítását; Ireneusz tárgyalt először bővebben az eszkat-ról. A →markionitákkal szemben hangsúlyozta, hogy az ítélő Isten nem más, mint az irgalmas Isten, ill. az ítélő Krisztus nem más, mint az irgalmas Krisztus. Tertullianus ugyancsak a markionitákkal szemben állította, hogy a bírói hatalom Isten abszolút uralmából folyik. Órigenész arra is kitért, hogy az evang-ban leírt párbeszédes forma csak szemléltetés. Az ~ az emberek lelkiismeretében megy végbe, s ami ott rejtve van, az nyilvánosságra kerül. Szt Ciprián vetette föl először teol-ilag a vég~ és a külön~ kérdését, amit azután a kk. teol. fejtett ki. A külön~en az egyes ember már megkapja jutalmát v. büntetését. A vég~en mint a közösség tagja éli át mindazt, s ez lesz majd boldogságának v. kárhozatának kiegészítése. Ahogy az egyes ember életének a külön~ vet véget, úgy a tört-et a vég~ zárja le, s ott megy végbe a végleges szétválasztás. Az lesz egyúttal a megváltás művének befejeződése, mert mindenki kénytelen lesz elismerni Krisztus érdemeit és bírói hatalmát. A kárhozottak Krisztust csak emberi alakja szerint láthatják, nem isteni mivoltában, de hatalmából következtethetnek arra is. Szt Tamás is átvette Órigenész és Szt Ágoston nézetét, hogy az ~ igazában belső szellemi esemény lesz, nem helyhez és időhöz kötött gyülekezés. - Teol-ilag az ~et mint a teljesség kialakulását együtt kell nézni Krisztus →második eljövetelével, a →halottak föltámadásával és a tört. lezárásával. Benne nyilvánvaló lesz az emberek szabad hozzájárulása →Isten országának kialakulásához, ami aztán megszabja mindenkinek a helyét az üdvösség rendjében. Kinyilvánul az is, hogy a tört. több volt, mint az egyes emberek tetteinek összege, hiszen a kegyelem is munkálkodott benne. - A külön~ és a vég~ kapcsolatát az eszkat. ált. elvei szerint kell megítélni. Az ember mint személy önálló egyed, akinek megvan a kibontakozása, uakkor mindig a közösség tagja is, és kibontakozását abban éri el. Erkölcsi kötelezettségeinek túlnyomó része is az embertársi viszonnyal kapcsolatos. Ezért végső sorsa és teljessége is csak az egyén és a közösség feszültségében alakulhat ki. Így tehát az ember egyéni életének lehet külön lezárása, de közösségi szerepe csak az egyetemes ~en kerülhet megvilágításra. A külön~ a halál után azonnal végbemegy. Jézus mondja a jobb latornak: még ma velem leszel a paradicsomban (Lk 23,43). Arról, hogy a külön~ időbelileg hogyan viszonylik a vég~hez, nincs határozott teol. tanítás. A halál után már nem a mi idő-kategóriánkban él az ember. -

IV. A jogban a bíró törvényes kijelentése, mellyel a peres úton tárgyalt ügyet lezárja (vö. 1607.k.). Alanyi eleme az értelmi okfejtés és a parancsoló szándék, tárgyi eleme a felek által előterjesztett és törvényes módon letárgyalt ügy. Ha a tárgyalás nem a perek számára előírt rend szerint, hanem más törvényes módon történt, akkor a döntés nem ~, hanem →határozat jellegű. - Az ~ nem jogszabály, mert hiányzik belőle az általánosság, hiszen egyedi ügyre vonatkozik, az adott esetre mégis kötelező erővel rendelkezik. A jogszabályok hiteles alkalmazását tartalmazza az adott ügyre nézve (vö. 16.k. 3.§), kivételt képeznek az Ap. Sztszék bíróságainak ~ei, melyek a joghézag kitöltésének törv-ben előírt segédeszközei (19.k.). A kat. egyh. jogrendjében tehát a bírói jogalkotás nem jellemző. - 1. Az ~ fajtái. Az eldöntött ügy jellege szerint lehet: perdöntő, ha a főügyet, közbeszóló, ha a mellékes ügyet dönti el (1607.k.). A közbeszóló ~ v. akár a határozat a perdöntő ~ erejével rendelkezik (tehát pl. fellebbezni lehet ellene, vö. 1629.k. 4), ha meggátolja a pert (pl. a bíróság abszolút illetéktelenségét mondja ki), v. magának a pernek (pl. a perfolyamat megszűnését kimondva, vö. 1520-21.k.), ill. valamely fokának legalább az egyik fél vonatkozásában véget vet (1618.k.). - 2. Az ~ tartalma. Az ~nek tartalmilag meg kell felelnie az alábbi kritériumoknak: a) El kell döntenie a bíróság előtt tárgyalt vitát, hiszen különben nem lenne ~. Ez a döntés konkrétan abban kell hogy álljon, hogy az ~ megfelelő választ ad a perkérdés egyes pontjaira (1611.k. 1), vagyis helyt ad az adott vonatkozásban a felperes kérelmének (keresetének), v. elutasítja azt. Ha az ~ a vitát még részben sem dönti el, orvosolhatatlanul semmis (1620.k. 8). b) Meg kell határoznia a felek kötelezettségeit, melyek a perből fakadnak, s azt is, hogyan kell teljesíteniük őket (1611.k. 2). c) Tartalmaznia kell az indokokat, melyekre az ~ rendelkező része támaszkodik. Mind a jogot illető, mind pedig a tényeket illető indokokat meg kell jelölnie (1611.k. 3, vö. 1612.k. 3.§). Ha az ~ből hiányzik az indoklás, orvosolható semmisségben szenved (1622.k. 2). d) Intézkednie kell a perköltségekről (1611.k. 4). - 3. Az ~ formája az 1612.k. szerint: a) Isten segítségül hívásával kell kezdődnie (1.§). E követelménynek egyes mo-i egyh. bíróságok úgy tesznek eleget, hogy az ~ fejlécében ezt írják: „A teljes Szentháromság nevében”. Egyh. bíróságaink ~eiben az Istenre hivatkozás külalak szerint gyakran pontosan azt a helyet foglalja el, amit az ország világi bíróságainak ~eiben az államra való hivatkozás. Ebben a jelenségben reflektáltan v. reflektálatlanul az egyh. jogban működő ősi szakrális princípium nyilatkozik meg. b) Fel kell tüntetnie, hogy ki a bíró v. a bíróság, ki a felperes és az alperes, ki a képviselőjük, meg kell jelölnie a felek és képviselőik lakhelyét, továbbá, ha szerepelnek az ügyben, meg kell neveznie az ügyészt és a kötelékvédőt (1612.k. 1.§). Megjegyzendő, hogy ezeknek az adatoknak a többségét ált. a tényállás előadása előtt, v. magában az ~ fejlécében v. egy mindezeket tartalmazó külön bekezdésben szokták megadni. A mo-i bíróságokon ált. csak a bíróság és a felek nevét, valamint a per jellegét (pl. „nullitatis matrimonii”) szokták a fejlécben megjelölni, a többi itt megkívánt adatokat a tényállás elbeszélése során írják le. Pl. a felperes keresetlevelében foglalt kérés említése után hozzák a bíróság összetételét, a kötelékvédő nevét. c) Röviden elő kell adnia a tényállást, mégpedig a felek kérelmeivel és a megállapított perkérdéssel együtt (1612.k. 2.§). Az ~nek ezt a részét leíró résznek szokták nevezni. d) Tartalmaznia kell a rendelkező részt. E részt az ~ indokainak előadása előzi meg, majd a perkérdésre válaszoló döntés következik (1612.k. 3.§). Az indoklásban mind a jogot illető, mind pedig a tényeket illető okoknak szerepelniük kell (vö. 1611.k. 3). e) Végül az ~ záradékában meg kell jelölnie meghozatalának - tehát nem egyszerűen az ~levél kiállításának - helyét és napját, s tartalmaznia kell a bíró, v. társas bíróság esetén az összes bíró, továbbá a jegyző aláírását (1612.k. 4.§). Egyesek a végrehajtás elrendelését is az ~ szerves részének tartják. A CIC azonban ezt nem tekinti szükséges tartalmi v. formai elemnek az ~ben. Lehetséges ugyanis, hogy az ~ végrehajtását annak szövegén kívül, külön határozatban rendelik el (vö. 1651.k.). - 4. Erkölcsi bizonyosság. Ahhoz, hogy a bíró kimondhassa az ~et, nélkülözhetetlen, hogy lelkében →erkölcsi bizonyosság legyen az eldöntendő dologgal kapcsolatban (1608.k. 1.§). E bizonyosságnak a bíróban a peres iratokon és bizonyítékokon kell alapulnia (1608.k. 2.§), az emberi magatartást irányító logikai és etikai törvényszerűségek figyelembevételével. Az erkölcsi bizonyosság megszerzése során a bírónak a bizonyítékokat lelkiismerete és az egyes bizonyítékok bizonyító erejéről szóló törvényi előírások szerint kell értékelnie (1608.k. 3.§). Ilyen törvényi előírás szól pl. a felek perbeli beismeréséről (1536.k. 1.§), a közokiratokról (1541.k.), az egyetlen tanú vallomásáról (1573.k.). Ha a bíró az iratokra és bizonyítékokra támaszkodó erkölcsi bizonyosságot nem tudta elérni, azt kell az ~ben kimondania, hogy nem bizonyosult be a felperes joga, ill. fel kell mentenie az alperest. Ha pedig olyan ügyről folyt a per, amely jogkedvezményt élvez, erkölcsi bizonyosság híján e kedvezmény javára kell dönteni (1608.k. 4.§). Vagyis pl. a házasság érvénytelenségének kimondásáért folyó perekben, ha mindkét fél kéri is ezt, kellő bizonyosság híján mégis a házasság érvényessége mellett kell állást foglalni (vö. 1060.k.). - 5. Az ~hozatal módja. Az egyedül eljáró bíró ~hozatali módjáról a CIC nem rendelkezik külön. Ez nem is tűnik szükségesnek. Elegendőek a megszületett ~ tartalmára, formájára és közlésére vonatkozó előírások. Társas bíróságon az ~et testületi eljárással, szótöbbséggel kell meghozni (1426.k. 1.§). Ennek a többségnek - még ha esetleg háromnál több tagú lenne is (vö. 1425.k. 2.§) a bíróság - a szerzők ált. felfogása szerint abszolút többségnek kell lennie (vö. 119.k. 2). -

6. Az ~ megfogalmazása. Az egyes bíró maga fogalmazza meg az ~ szövegét (1610.k. 1.§). Társas bíróságon az ~ megfogalmazása az előadóbíró feladata. A megszövegezés során a rendelkező részt az ~hozatali ülésen készült okmányból veszi, az indokokat pedig abból, amit az egyes bírók a döntést megelőző vitán felhoztak, hacsak a döntésben részt vevő bírók többsége meg nem határozta, hogy mely indokokat kell a felmerültek közül az ~ben megjelölni, ill. előnyben részesíteni. Amikor az ~ szövege elkészült, az egyes bírók jóváhagyására szorul (1610.k. 2.§). Ez gyakorlatilag úgy történik, hogy a szöveget a bírói tanács tagjai aláírják. A szöveget annak a bírónak is alá kell írnia, aki nem ért egyet az ~tel, hiszen a döntéskor kisebbségben maradt. Neki, ha külön véleményét hangsúlyozni akarja, ezt nem az ~ példányán kell tennie, hanem a fentebb említett (vö. 1609.k. 4.§) módon. - 7. Az ~ kihirdetése/közlése. Az ~et mielőbb (a szerzők szerint 3, de legkésőbb 8 napon belül) ki kell hirdetni. Kihirdetésekor meg kell jelölni az →ítélet megtámadásának módjait (1614.k.). Ezek a módok a →semmisségi panasz és a →fellebbezés. A megtámadási mód megjelölésének előírása újdonság a CIC 1917:1876-77. kánonjához képest. Az ~ kihirdetésének hatása elsősorban az, hogy megindítja azt a folyamatot, amely a jogerőre emelkedéshez, ill. az ~ végrehajthatóságához szükséges. A kihirdetésről való értesüléstől kezdődik a fellebbezési határidő (vö. 1630.k. 1.§), melynek kihasználatlan elteltével az ~ jogerőssé válik (1641.k. 2). A kihirdetés előtt nincs az ~nek semmi hatása, még akkor sem, ha a rendelkező részt a bíró engedélyével közölték a felekkel (1614.k.). A rendelkező résznek ez a fajta előzetes közlése csupán informatív jellegű. Nem helyettesítheti a teljes ~ közlését. Az ~hirdetés módja lehet: az ~ másolatának átadása a feleknek v. képviselőjüknek; az ~ másolatának megküldése (pl. postán, de a legbiztonságosabb módon, vö. 1509.k.) ugyanezeknek a személyeknek (1615.k.). A szöveg átadásával való ~hirdetés föltételezi annak előzetes közlését a felekkel v. képviselőjükkel, hogy az ~ másolata a bíróságon átvehető (vö. CIC 1917:1877.k.). - Ikgr.: →utolsó ítélet. Cs.I.-E.P.-G.F.

LThK IV:726; X:579. - CCEO 1990:1290-1301; 1322-25.k. - Erdő 1991:614. - Schütz 1993:170.