Magyar Katolikus Lexikon > H > hónap


hónap (gör. men, lat. mens): a →Hold Föld körüli keringésén alapuló természetes időegység. - 1. A Szentírásban. A holdváltozáson alapuló ~okat a régi K-en ősidők óta ismerték. Minthogy a csillagászati ~ 29 napból, 12 órából és 44 percből áll, azért a naptári ~ tartama 29 és 30 nap között váltakozott. Nem lehetetlen, hogy olykor teliholdtól teliholdig számították a ~ot, de az izr. →naptárban az →újhold (hodes, a hds, 'új' tőből) jelentette a ~ kezdetét. Az újhold tapasztalati úton való megállapítása mellett még akkor is kitartottak, amikor már csillagászatilag is meg tudták volna határozni. Így a ~ kezdete a hold sarlójának feltűnésétől, ill. észlelésétől függött. - Izr-ben az egyiptomi évet is ismerték, amely 12, harminc napos ~ból és 5 közbeiktatott napból, összesen 365 napból állott. Ter 5,23: Hénoch 365 évig élt. A 7,11 és a 8,3-5.11.15 alapján megállapítható, hogy a ~ 30 napból állt. Vsz., hogy a Papi irat 30 napos ~pal számolt; a kumráni iratok is igazolják e feltevést. - Azok közül a ~ok közül, amelyekre a kánaániak felosztották az évet, még mielőtt Izr. bevonult volna az Ígéret földjére, az ÓSz 4-et tartalmaz név szerint: Abib, Bul, Etanim, Ziv. Ezek a ~nevek a föníciai feliratokban is előfordulnak. A ~nevek jelentése arra enged következtetni, hogy a ~oknak megvolt a maguk állandó helye a föld megművelésének ciklusában. Egy Aradban talált →osztrakon alapján még egy 5. kánaáni ~névvel is lehet talán számolni (Sah). - 1Kir 6,1.38; 8,2: Ziv, Etanim és Bul a 2., 7. és 8. ~. Ez a számítási mód, amely a tavaszi napéjegyenlőséghez igazodott, vsz. a júdeai kirság vége felé jött szokásba. A különféle utalásokból mind a 12 ~ összegyűjthető (Ezd 3,1.6.8; 6,19; 7,8; 8,31 stb.; Jer 28,1.17; 36,9.22; 39,1; 41,1; Ez 1,1; 8,1; 20,1; 24,1; 29,1; Ag 1,1; 2,1; Zak 1,1.7). - 1,7; 7,1: a ~ nevét (Sebat, Kiszleu) későbbi glosszátor toldotta be; Ezd 6,15; Neh 1,1; 2,1; 6,15: a ~nevek (Adar, Kiszleu, Niszán, Elul) eredetiek. A többi helyeken mindig a sorszámuk utal a különféle ~okra (1., 2., 3. stb.). Eszt: csaknem mindig ott áll a sorszámon kívül a babilóniai név is; ez arra vall, hogy a babilóniai ~nevek nem váltak mindjárt közkeletűvé Palesztinában a fogság után, ezért a régi jelölésmódot is megtartották egy ideig. A ~ok nevei az ÓSz idején (az év kezdete márc./ápr-ra esett): Niszán, Ijjar, Sziván, Tammuz, Ab, Elul, Tisri, Marhesvan, Kiszleu, Tebet, Sebat, Adar; szökőévben egy 2. Adart iktattak be. - A hellén időben a Szeleukidák bevezették a makedón ~neveket; közülük az ÓSz-ben szerepel: Düsztrosz (= febr./márc., Tób 2,12: Codex Sinaiticus); Xantikosz (= márc./ápr., 2Mak 11,30.33.38) és Dioszkurosz (vsz. szökőévben beiktatott ~, 11,21). Josephus Flavius is használta a makedón ~neveket. Mindamellett ezek nem szorították ki a babilóniai ~neveket. - 2. Naptártört. szempontból a holdhónap érdemel figyelmet, amely 2 azonos →holdfázis között eltelt időtartam (29,53059 nap). A ~ és a Hold közvetlen kapcsolata csak a tiszta holdnaptárakban maradt meg (pl. zsidó és muzulmán), jelenlegi naptárunkban a kettőnek már semmi köze egymáshoz. A 12 ~ra osztott év 28-31 napos ~jait a rómaiaknak köszönhetjük. Julius Caesar rendelkezése folytán lettek a ~ok 30-31 naposak, kivéve a 29 napos februariust, mely csak négyévenként kapott egy szökőnapot. Caesar érdemeinek elismeréseként születésének ~ját - a korábbi quintilist - róla nevezik júliusnak. A következő ~ (sextilis) nevét a róm. szenátus Kr. e. 8: változtatta augustusra, nyilvánvalóan Augustus cs. (ur. Kr. e. 31-Kr. u. 14.) kezdeményezését követve, aki abban az évben helyesbítette a →julián naptár szökőszabályát. Egyben a febr-tól is elvettek egy napot, s aug-hoz csatolták, aminek hátterében hiúság és babona állott. Szept. 31-ét okt-re tették át, nov. 31-ét pedig dec-re, így oldották meg, hogy 3 egymást követő ~ (júl., aug., szept.) ne legyen 31 napos. - Az egyes ~ok napjainak száma azóta állandó, a ~nevek változtak. Már a Kr. u. 1. sz-tól a cs. önkény és hiúság névváltoztatásokat diktált, pl. szept.: germanicus Caligula cs. (ur. 37-41) és Domitianus ( ur. 81-96) idején; ápr.: neroneus (Néró alatt, ur. 54-68); okt.: domitianus (Domitianus idején). - A róm. ~ok nevei szept-től dec-ig lat. sorszámnevek, amik az egyes ~oknak a Caesar előtti naptárban elfoglalt helyére utalnak. A többi ~ istenségek nevét viseli, pl: Janus, Mars, Juno stb. A julián naptárral együtt a lat. ~neveket a ker. népek is átvették (az egyiptomiak és etiópok kivételével), s a hiv. gyakorlatban is ezek terjedtek el. Ám a földművelő-állattenyésztő nép, a számára idegen és semmitmondó lat. terminusok helyett saját nemz. nyelvű ~neveit használta. Ezek döntő többsége időszakosan végzendő, főleg mezőgazd. munkákról, term. és időjárási jelenségekről, növény- ill. állatvilágból v. ezek időszaki változásaiból vett elnevezés. Kisebb hányaduk ünnepekről, rituális cselekményekről kapta nevét. Eredetük a germán és szláv népek körében a kerség fölvétele előtti időkre nyúlik vissza, amiket nyelvemlékek őriztek meg (pl. angol–szász: 8. sz.; ném.: 8-9. sz.; szláv: 12-14. sz.). A legősibb m. népi ~nevek, amelyekre csak töredékekből következtethetünk, a finnugor rokon népeknél is föllelhető ~név-típusokat követik (pl. fagyhó, fűhegyhó stb.). - Eu. nyelvter-en egyedülálló jelenség a ker. magyaros-egyházi ~nevek. - A csehek, lengy-ek, szlovének és szorbok máig megtartották nemz. ~neveiket. Más régiókban azonban a lat., egyh. erőltetésre, lassan háttérbe szorította a népi elnevezéseket. E folyamat ellenhatásaként a →reformáció és a →felvilágosodás eszmekörében megindult a nemz. nyelvű ~nevek művi kialakítása. A katolikus- és vallásellenes, a nemz. és nemzetk., a hagyománypusztító és hagyományőrző (sőt antikizáló) törekvések jól fölismerhetők az új elnevezéseken. - Hazánkban Sylvester János az első, aki - a nyelvművelés szándékával - új ~neveket alkotott (Grammatica hungaro-latina, 1539). Ebben Melanchthon példája éppúgy ösztökélhette, mint a „pápista” elnevezésekkel szembeni idegenkedése. Míg 1786: Bartzafalvi Szabó Dávid javaslata teljes kudarccal járt, Rájnis József SJ ~név-magyarításai már Kazinczynak is tetszettek. A „szentektől vett név nem illik a régi üdőkhez” - írta 1787: Rájnis. 2 é. később sajtó alá kerülő Magyar Virgiliusának Elöl-járó beszédében. „Talán egy-általlyában jóbb vólna a tizen-két hólnapot a tizenkét égi jegyekről nevezni.” A későbbi kísérletek közül 1834: az ev. Vajda Péter ötletes névalkotásai érdemelnek figyelmet (pl. télelő, télhó, télutó stb.).  Ezeket néhány évtizeden át használták. Az 1930-as években a →turanizmus hívei próbálkoztak új m. ~nevek elterjesztésével, részben átvéve Vajda névalkotásait, sikertelenül. - A →francia forradalom saját naptárának bevezetésével megváltoztatta a ~neveket. 1792-1805: Fabre d'Eglantine nevei voltak érvényben. No-ban 1780-1800: zajlott a ~név-vita, 1927: a Deutsches Sprachsverein tett kísérletet a ném. nevek meghonosítására, mindkettő eredménytelenül. É-Amerikában a →kvékerek és →puritánok, elutasítva a pogány (lat.) ~neveket, a 17. sz: áttértek a ~ok számozására. Az 1890-es évek végén egy néger bapt. szekta (Church of God and Saints of Christ), mely a négereket Izr. törzseinek leszármazottaiként értelmezte, a héb. ~nevek használatát vezette be. - Az →állatkörön belül minden ~nak megvan az ún. állatjele: vízöntő (jan.), halak (febr.), kos (márc.), bika (ápr.), ikrek (máj.), rák (jún.), oroszlán (júl.), szűz (aug.), mérleg (szept.), skorpió (okt.), nyilas (nov.), bak (dec.). Ezek lényegében már az ókorban kialakult típusait a ker. műv. átvette: Isten az időnek és a csillagoknak is Ura jelentéssel. - A lit. év keretébe foglalt ~ok mindegyike egy-egy Jézusnak v. Máriának szentelt →ünnep, ill. →misztérium jegyében telik. Jan.: Jézus Neve; febr.: Gyertyaszentelő; márc.: Böjt v. Szt József; ápr.: Húsvét; máj.: Mária; jún.: Jézus Szíve; júl.: Krisztus Vére; aug.: Mária Szíve; szept.: Őrangyal; okt.: Rózsafüzér; nov.: Halottak napja; dec.: Krisztus ~ja. Egyes ~okra különleges →ájtatosságok alakultak ki (főleg az utóbbi évsz-okban) a világegyh-ban (pl. májusban: →lorettói litánia, októberben: →rózsafüzér). →pápai hónapok  T.J.P.

Kehrein, V.: Die zwölf Monate des Jahres im Lichte der Kulturgeschichte. Paderborn, 1904. - Magyar Nyelv 1910. 9:406. (Simai Ö.: A m. ~nevekről); 1977. 1:49. (Erdődi J.: Időszámításunk. A m-os ~nevek ügyében.) - NCE IX:1094. - BL:645.