Magyar Katolikus Lexikon > G > gyengeség


gyengeség (lat. infirmitas): 1. általános értelemben erőtlenség, a fizikai →erő hiánya. Életkori sajátosság (→gyermek, →öreg), a →betegség velejárója, v. alkati adottság. A Szentírásban minden, ami gyenge, Isten és a törv. védelme alatt állt (Ez 34,2-22); az árva, az →özvegy, a szegény bízhatott Isten segítségében (Zsolt 6,3; 31,10; 71,9; 109,24). Isten erőt ad a gyengének (1Sám 2,4; Jud 9,11; 16,11). - Az ÚSz beszél a teljes ember ~éről (1Pt 3,7), mely a test adata (Mt 26,41; Róm 6,19), ellentétben a lélek/szellem erejével. Isten épp az emberi ~ben akarta üdvözítő erejét kinyilvánítani (2Kor 12,9), s a gyengét választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket (1Kor 1,27). Krisztus mint ember magára vette a ~et, hogy minket megmentsen (2Kor 13,4; Zsid 5,2) és megmutassa: ami Istenben ~nek látszik, az minden emberi erőt felülmúl (1Kor 1,25). Az ember is dicsekedhet ~ével, mert így mutatkozik meg Isten kegyelmének ereje (2Kor 11,30; 12,5-10; 13,9). - Maga a ~ nem bűn, nem is vícium, elviselése azonban nem kis feladat, az erőseknek azonban nagy kísértés a ~, mert gátlástalanná válhatnak vele szemben. II. János Pál p. az életről szólva külön kiemelte, hogy a 20. sz. végén úgy tűnik, az erősek hadjáratot kezdtek a gyengék ellen (EV 12), uakkor az élet kultúrájának pozitív jele, hogy családok tudatosan befogadják őket és önkéntes csoportok szerveződnek megsegítésükre (EV 26). Minden társad. és közösség erkölcsi értékmérője, hogy miként kezeli tagjai ~ét. - 2. erkölcsi értelemben a →tökéletelenség egyik fajtája, →gyarlóság. **

BL:509.