erő (lat. vis), hatalom (lat. potentia): az →erkölcsi rendben fizikai vagy erkölcsi cselekvőképesség. - 1. Az ÓSz-ben az ember ereje általában az élet~ (Zsolt 71,9; 90,10; Préd 10,10; Sir 46,9), férfi-, ill. nemző~ (Bír 8,21; Oz 12,4; Péld 31,3; az elsőszülött a férfi~ zsengéje, első gyümölcse: Ter 49,3; MTörv 21,17; Zsolt 105,36); harcban tanúsított bátorság (Józs 14,12; Bír 6,14; 2Sám 1,23; 2Kir 18,20; Iz 28,6; Jer 9,13; Ez 32,30; Zsolt 45,6; Préd 9,16). Ezek mellett ~ a gazdagság, a kincs, a vagyon, a jólét is (vö. Ter 34,29; 1Sám 9,1; Iz 8,4; Oz 12,9; Zsolt 49,7; Jób 20,10; Péld 13,22). Az elbizakodottság, a nyakasság, keményszívűség Istennel szembeszegülő ~ (Kiv 7,13.22; Lev 26,19; Józs 11,20; Jób 15,25; Péld 7,13; Ez 3,7-9). - A pogány harcosok kemény, nyers, brutális ~jével szemben az Úrban bízó embert Isten ~je vezeti. Góliát ellen Dávid Jahve ~jében és segítségében bízva indult (vö. 1Sám 17,10). Juditot Jahve ~je vezette (Jud 9,7-8); Sámson ~je isteni ajándék volt, melyet fogadalma megszegésével elvesztett, de bizalma és alázatos imádsága révén újra megkapott Istentől. - Jahve ad ~t Izr-nek (MTörv 8,18; Zsolt 68,36; Iz 40,31; Zak 10,6.12), az igaznak (1Sám 2,40; Zsolt 84,6; 86,16; 138,3), az Ő nevében uralkodó kir-nak (1Sám 2,10; Zsolt 18,33), a próf-knak (Mik 3,8), a Messiás-kir-nak (Iz 11,2), az Isten szolgájának (49,5). Izr. fiai úgy dicsőítik Istent, mint ~jüket (Kiv 15,2; Iz 12,2; Hab 3,19; Zsolt 18,2; 59,10.18; 118,14). - Az ~ jelképe a →kéz és a kar (MTörv 32,39; 2Kir 19,19; Jób 26,2; Dán 11,6; Kiv 32,11; MTörv 4,34; 6,21), a →szarv (1Sám 2,10; Zsolt 89,18.25). - 2. Az ÚSz-ben Isten a Hatalmas (Lk 1,49; vö. 1Tim 6,15), maga az ~ (Mt 26,64). ~jét a teremtés (Róm 1,20; Jel 4,11) és azok a tettek tanúsítják, melyeket az emberek üdvösségére végbevitt: Jézus fogantatása (Lk 1,35), föltámadása és megdicsőülése (2Kor 13,4; Ef 1,19-21), a Sátán legyőzése és az üdvösség, melyet Jézus szerzett (Jel 12,10; vö. 7,12), Isten országának végső győzelme (15,8; 18,8; a doxológiák: 1Pt 5,10-11; Júd 25; Jel 11,17; 19,1; vö. ApCsel 1,8), a halottak föltámasztása (Mt 22,29; 1Kor 6,14). - Jézus ~jét, teljhatalmát (gör. exuszia) a tisztátalan lelkeken uralkodva (Lk 4,36) és a bűnöket megbocsátva (Mt 9,6.8) mutatja meg; ennek birtokában tanít (7,29), cselekszik (21,23.27); ~je van ítéletet tartani (Jn 5,27; 10,18; 17,2). Egyedül méltó arra, „hogy övé legyen a hatalom” (Jel 5,12). - Isten és Krisztus ~jével áll szemben a →Sátán (ApCsel 26,18; Jel 13,2: sárkány; vö. Lk 11,21), a sötétség (22,53; Kol 1,13), az →Antikrisztus (2Tesz 2,9), a „vadállat” (Jel 13,2.4) és segítőik (17,12; vö. Mt 16,18; Zsid 2,14; Jel 20,7) ~je. - Jézus megosztja ~jét az ap-okkal (Mt 10,1; Lk 10,19), akik hatalmat kapnak a Szentlélek kiárasztására, átadására (ApCsel 8,19), de a hívő ker-ek fölött is (2Kor 10,8; 13,10; 2Tesz 3,9). Azok, akik hisznek, ~t kapnak, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1,12); a választottaknak ~jük van a népek (Jel 2,26) fölött. Az idők végén Isten azoknak, akik tanúságot tettek róla, ~t fog adni, hogy ítélkezzenek az istentelen világ fölött (6,8; 9,3.10.19; 11,6; 13,5; 14,18; 16,9; 18). **

BL:373.