Magyar Katolikus Lexikon > G > görög vallás


görög vallás: az ókori görögök →kinyilatkoztatás és könyv nélküli →politeizmusa. - Az ősi hagyományokat Kr. e. a 8. sz: Homérosz írta le. Az Iliászban és az Odüsszeiában az ősrégi, az újkőkorból és az indoeurópai bronzkorból származó hagyományok keverednek a régi mediterrán-paraszti hagyományokkal és a hellénizmus új szellemével. A többi gör. szerzőt is figyelembe véve a köv. →mitológia rekonstruálható: 1. A görög istenek. a) Zeusz tipikus indoeurópai égisten, kinek tisztelete a gör-ök korai tört-ébe nyúlik vissza, de nem főisten, mert nem tekintik a mindenség teremtőjének, és a gör. ősistenségek csoportjába sem tartozik. Hésziodosz szerint kezdetben volt a káosz, melyből a „szélesmellű” Gaia (Föld) és Érosz emelkedtek ki. Gaia szülte a csillagos eget, Uranoszt, a hegyeket és a tengert. Gaia és Uranosz kozmikus hierogámiájából származik egy második istengeneráció, az Uranidák (6 titán, köztük Okeánosz és Kronosz, 6 titanida, köztük Rheia és Mnemoszüné, a 3 egykarú Küklopsz és a 3 százkarú). Uranosz kezdettől fogva gyűlölte gyermekeit, ezért Gaia Kronosznak egy hatalmas sarlót adott, aki ezzel férfiatlanította Uranoszt, „amikor az mohón közeledett, hogy a Föld testébe hatoljon” (Aiszkülosz). Uranosznak Gaiára omló véréből támadtak az óriások, a nimfák, a 3 Erünnisz. A tengerbe hullott testrészéből támadt Aphrodité („a habokból született”). - Uranosz helyét Kronosz foglalta el, feleségül vette a nővérét, Rheiát. Gyermekeik: Hesztia, Démétér, Héra, Hádész, Poszeidon. Kronosz is félt attól, hogy fia megfosztja férfiasságától, ezért felfalta gyermekeit. Rheia azonban titokban Kréta szigetére menekült, ott szülte meg 6. gyermekét, Zeuszt, s elrejtette egy hozzáférhetetlen barlangban. Mikor ifjúvá serdült, Zeusz kényszerítette atyját, hogy kiköpje testvéreit. Eloldozta atyja testvéreinek láncait is, akiket Kháron bilincselt meg. Hálából neki ajándékozták a villámot és a mennydörgést, és „a halandók és halhatatlanok urává” tették, de meg kellett küzdenie a titánokkal, Tüphonnal és sárkányfejű szörnyeivel, s végül az óriásokkal (Pindarosznál). - E győzelem után Zeusz az ég, Poszeidon a tenger, Hádész az alvilág ura lett. A földet és az Olümposzt közösen birtokolták. Ezután Zeusz feleségül vette Metiszt (bölcsesség), aki Athénét szülte. Zeusz azonban elnyelte a gyermeket, aki később teljes fegyverzetben atyja homlokából pattant ki. Ezután Zeusz feleségül vette Themiszt (igazságosság), majd Eurünomét és Mnemoszünét (ez szülte a 9 múzsát). Démétértől született leánya volt Perszephoné, Létó pedig Apolló és Artemisz anyja lett. Végül feleségül vette Hérát. Emellett minduntalan egybekelt különböző termékenységvallással kapcsolatos istennőkkel, mint Dio, Európa, Szemele stb., ami világosan jelzi a gör. vallásosság szinkretizmusra hajlását és az ezzel járó asszimilációs folyamatot. - Zeuszt egész Görögo-ban tisztelték és „az emberek és istenek atyjának” tartották (Iliász), jóllehet sem a világnak, sem az embernek nem teremtője. Kezdettől fogva az erkölcsi vonások uralkodnak benne (a lelkiismeret istene), s ez így is maradt a késői sztoa koráig, azaz az antik személyes istenekbe vetett hit panteisztikus föloldódásáig. - b) Poszeidon, Poszisz Dasz, 'a Föld férje'. Az akháiai Püloszban legfőbb istenként tisztelték. Hésziodosznál Zeusz bátyja (másként az Iliászban!), az egyetlen, aki ellenkezik vele, amikor Zeusz vissza akar élni hatalmával, s ezzel mutatja meg, hogy ő az „idősebb”. Az indoeurópaiak körében, akik a tengert gyakorlatilag nem ismerték, a lovak istene (Hippiosz), s még Görögo-ban is (pl. Árkádiában) tisztelték ló alakjában. Mint mén párosodott a kancává változott Démétérrel, s az Árion nevű paripát nemzette vele. Számos szerelmi kalandja jól illik a „Föld férje” névhez (kapcsolat Medúzával és Gével). Gyermekei Orion, Polüphémosz, Triton, Antaiosz, a Hárpiák és mások jelzik eredeti hatalmát, mely később már csak a tengeristen szeszélyességében jelentkezik. -

c)Héphaisztosz a gör. istenek között különleges helyet foglal el. Hésziodosz szerint Héra érintkezés nélkül foganta és szülte, mert féltékenységében haragudott Zeuszra. Az Iliászban viszont Héphaisztosz Zeuszt vallja atyjának. Csúfsága és nyomorék volta miatt (sántít, púpos és görbe lábú) születése után kitették, s a 2 néreida, Thétisz és Eurünomé mentette meg; az óceán közepén egy barlangban nőtt fel, itt sajátította el a kovácsmesterséget és a kézművességet. Ez magyarázza sajátos helyzetét az Olümposz lakói között. Uakkor sorsa „beavatottságra” vall. Mágikus erők birtokában van, ezek segítségével alkotja mesterműveit: Akhillész pajzsát, Alkinúsz palotakapuinak arany és ezüst kutyáit, az istenek sugárzó lakhelyeit, járását segítő automatákat (arany szolgálóleányokat), Pandorát, Prométheusz bilincseit, a hálót, mellyel Árészt és Aphroditét (saját feleségét) megfogja és bűnös kapcsolatukat föltárja az istenek előtt; segédkezik Athéné születésekor stb. Származása homályos. Sem a hellének előtti, sem az indoeurópai hagyományban nincsenek egyértelmű megfelelői; ő a „tűz ura” is, s ez az ősidőkbe utalja vissza. - d) Hádész az árnyékok istene, Homérosznál Poszeidon fivére. Áldozatot soha nem mutattak be neki, s képe a mítoszokban is homályos. Sokszor nem választható el világosan Plutontól, aki nagy szerepet játszik az →eleusziszi misztériumokban, de Hádésztól különböző személynek gondolták. - e) Apolló anyját, Létót Zeusz teherbe ejtette, és Létó hiába keresett helyet, ahol gyermekét világra hozza, mert a féltékeny Hérától félve egy ország sem fogadta be. Végül Délosz szg-én szülte meg Apollót és Artemiszt. A delphoi sárkányt, melyet Héra Létó ellen fölingerelt, Apolló ölte meg nyilaival. A klasszikus Görögo-ban Apolló atyja, Zeusz akaratának hűséges hirdetője azáltal, hogy jóslataival tanácsokat ad az embereknek (→Delphoi). Az apollói derű, intelligencia, tudomány és bölcsesség kialakulása hosszú fejlődési folyamat eredménye volt. - f) Hermész Zeusz és Maia nimfa fia, s e származás következtében különböző Homérosz előtti vonásokat őriz: varázspálcája, láthatatlanná tevő sapkája, s varázsnövényei vannak. Ő „minden jó adományozója”, uakkor a cselszövés és a zsiványság megtestesítője is. Neve a hermaion, 'az utazókat oltalmazó útszéli kőrakások' szóból származik (→herma). Sok alakja van: ő a tolvajok és az éjszakai szerelmi kalandok istene, a nyájak védelmezője és szaporítója, az utasok védőistene, az istenek küldönce és a lelkek vezetője (a holtak birodalmában). A hellénisztikus korban övé lett az okkult tud-okban való jártasság is (bölcsesség, „hermetika”). Mint isteni küldönc büntetlenül kelhet át minden kozmikus dimenzión (égen, földön, tengeren, alvilágon). A görögség hanyatlását a →gnoszticizmusban mint Hermesz Triszmegisztosz élte túl. A →görög filozófiában mint „logioszt” v. „Logoszt” magával a →gondolkodással azonosították. -

g) Héra eredetileg Argosz istennője volt. Homérosznál Zeusz felesége, kultusza egész Görögo-ban elterjedt. Hébét, Árészt és Eileithüiát (Hésziodosz szerint) szülte Zeusznak, és apa nélkül Héphaisztoszt. A klasszikus időkben a házasság védőistene. - h) Hesztia indoeurópai örökségből származik, amit már a római Vestával való névazonosság is mutat. Nagyon szorosan kötődik az otthonhoz és a családhoz, a tűzhelyhez és az álomhoz. - i) Artemisz K-i eredetű, minden vadállat úrnője, egyszerre vadászuk és oltalmazójuk. Kedvenc állatai az oroszlán és a medve. Szűz istennő, szabad a házassági kötelékektől, közömbös a szerelem iránt, amit néha frigiditásnak értelmeznek, uakkor anyaistennői vonásokat is mutat, mert néha Perszephonéval v. Kübelével azonosítják. Efezusban orgiaszerű táncok kíséretében a termékenység és az anyaság (de nem a szerelem és házasság!) istennőjeként tisztelték, de előfordul a szülés és a dajkaság istennőjeként is. - j) Athéné egyszerre védő és hadi istennő. Héphaisztosz segítségével Zeusz homlokából pattant ki, hősnő és harcos, uakkor elkeseredett ellensége a háború istenének, Árésznak, s csodálója és segítője Héraklésznak. Homérosz és Hésziodosz Pallasznak, 'leánynak' nevezi, de Artemisszal ellentétben kedveli a férfiakat. Szoros kapcsolatban van Zeusszal, de anyja nincsen (Zeusz az ő anyját, Métiszt fölfalta), kettőjüktől kapta gyakorlatias értelmét, ezért a kézműves mesterségek védőistennőjeként tisztelték. -

k) Aphrodité K-i eredetű (a trójaiakat megvédi a gör-ök ellen), s bizonyos hasonlóságot mutat →Istárral. Ciprus szg-én ősidők óta tisztelték. Homérosznál Zeusz és Dioné leánya, Héphaisztosz, később Áresz felesége. Hésziodosz szerint Uranosz magvából pattant elő. Kultuszában a galamb mediterrán, a templomi szajhák ázsiai eredetre utalnak. Homérosznál ő az, aki „szerelmi vágyat olt a kebelbe” (állatoknál, embereknél, isteneknél egyaránt), megszenteli az ösztönöket, s ezzel vallásos igazolást ad a szexualitásnak. Inspirálja, magasztalja és megszenteli a testi szerelmet és egyesülést; a szerelem lelki forrásait ellenben Érosz tartja hatalmában. - l) Démétér, 'Földanya' v. 'Gabonaanya', föld- v. anyaistennő. Kóréval együtt központi alak, de bizonyosan korábbi a gör-öknél, vsz. krétai eredetű. Leányát Perszephonét Pluton (Hádész) elragadja, s az alvilágba viszi. Ez a mítosz már az eleusziszi misztériumokhoz vezet. - m) Dionüszosz, Bakkhosz azokhoz az istenekhez tartozik, akik csak a későbbi időkben játszottak nagyobb szerepet. Vsz. a Balkánról, Trákiából származik, Zeusz és Szemele (frígiai hercegnő) fiának tartják. Kultusza vsz. Boiotián keresztül került Görögo-ba. Dionüszosz a vegetáció istene, orgiákkal ünnepelték, különösen a menászkonak és türiádéknak is nevezett bakkhok, akik „dionüszoszi őrjöngéssel”, borostyánnal díszített lándzsákat lengetve, „évoé” kiáltások közepette a tél közepén a Parnasszusra vonultak. Dionüszosz hirtelen megjelenései és titokzatos eltűnései a vegetáció életét, halálát és újjászületését jelképezik. A tört. időben csak ritkán tűnik föl olyan isten, amelyik ennyire ősi örökséget hordoz: rítusok, állatmaszkok, állatok földarabolása, nyers hús fogyasztása, őrületig fokozodó megszállottság, őrjöngő elragadtatás, mindenféle „csoda”, beavatás, titkos szövetség, orgiaszerű eksztázisok. Mindemellett ez a „régi isten” eleven maradt és szüntelenül új vallási értékeket teremtett. - 2. Alsóbbrendű istenségek és héroszok. A →démonokban a gör-ök részben megszemélyesített, részben csak tipikus, személyes formát soha nem öltő isteni erők megnyilvánulását látták. Így beszéltek az elhunytak lelkeiről, Kerenről, a gyilkosságok megbosszulóiról, Erünniszekről, a Hárpiákról, a Gorgónak is nevezett Medúzáról, Múzsákról, Nimfákról (forrás-, tenger- és fanimfák), tengeri szellemekről, a Tritonokról, erdőlakó ló-ember keveréklényekről, a Kentaurokról, Szirénekről, Dionüszosz kíséretét alkotó Szatírokról, a nagy Pánról, és az istenek és az emberek között álló →héroszokról. -

3. A ~ kultusza. a) Az áldozat, mint az emberiség őskorában és más kultúrákban is, a vallásosság legkifejezőbb formája. Már Homérosz a rituális cselekmények sokaságáról szól: áldozati állatok, szert-ok, oltárok, papok, zene, tisztulási szert-ok stb. A felső, égi isteneknek szóló hódolat, kérés és köszönet indította a gör-öket vallásos gesztusokra, az alvilági istenekkel azonban nem kívántak közösséget. Ezért az áldozatok is mások, attól függően, hogy keresték-e a közösséget az istenekkel (áldozati lakoma, ünnep), v. rossz hatásukat akarták elhárítani (engesztelő v. váltságdíj jellegű állatáldozat). A mükénei kupolasírok, s még korábban a minószi paloták, a halottkultusznak voltak szentelve. Később szokásban volt a halottégetés is. A klasszikus kor hérosz-kultusza vsz. a korai halottkultuszból fejlődött ki. A „hatalmas halottak”, kiknek emléke és hatása maradandó volt, közel álltak az emberekhez; ezért a kultuszuk hatásának pozitívnak kellett lennie. - b) Az imádság. Korán kialakult a könyörgő imádságok formája, mely fogadalommal fejeződött be arra az esetre, ha az istenek meghallgatják a kérést. Közösségi imaformák a himnuszok, bár a bűnvalló és engesztelő imák sem ismeretlenek. Az ünnepélyes imát körmenet, tánc és szertartásos taglejtések kísérik. - c) Papok. A kultuszért, az áldozatért és a közös imádságért a gör-öknél is papok felelősek, de a papság nem fejlődött oly mértékben renddé v. hatalmi csoporttá, mint más népeknél. - d) Templomok. Az áldozatokat szt épületekben mutatták be, melyeket az úri házak mintájára építettek. E kezdetben fából, majd kőből épült tp-okban a középpontban istenszobrok álltak. - e) Ünnepek. Fontos városoknak és isteneknek meghatározott ünnepeket szenteltek, melyek jelentős eseménnyé váltak, különösen az évszakokhoz kapcsolódó istenségeké, pl. Démétéré és Dionüszoszé. Az olimpiai játékok mutatják, milyen jelentős lehetett a gör-öknél egy ünnep, hiszen még az időszámítást is hozzá igazították. De ide tartoznak a tragédiák és komédiák, s az egyre nagyobb jelentőségű misztériumok előadásai is. - f) A költők, a törvényhozók, s később a filozófusok voltak azok, akik papokon kívül vallási szempontból is vezéralakká váltak, formálták és elevenen tartották a jámborságot és a „világnézetet”. A filozófusok tudatosan ellensúlyozni akarták a mitologikus elbeszéléseket, s ezzel a mítosz mellé odaállították a logoszt, a reflexiót, a honnan és miért s a „daimonion” kérdését. Ezáltal a vallásosságot is új síkra emelték. Amikor a városállam, mely védettséget, törv-t, erkölcsöt biztosító rendet és közösséget nyújtott, a pol. változások következtében összeomlott, új védelmet kerestek, és ezt a misztérium-kultuszban és a titkos tud-okban találták meg. →orfika, →eleusziszi misztériumok B.Jó.

König 1985:106.