Magyar Katolikus Lexikon > F > fájdalom


fájdalom (gör. lüpé, lat. dolor): élőlény válasza a jelenlévő →rosszra, segélykiáltás veszedelemben a másik ember, végső soron Isten felé. - 1. Fajtái: a) A testi ~ a test jólétét fenyegető veszedelmet (feszültségeket, energiatöbbletet v. -hiányt) jelzi és segítségért kiált. - b) Az én ~a veszélyérzet önmaga elveszítése v. el nem fogadása miatt. A személy kiáltása a fennmaradásért és elfogadtatásért, s ált. önlebecsülés, düh, szomorúság, közlési és érintkezési zavarok, visszahúzódás és önmaga túlértékelése formájában jelentkezik. - c) Az értelem ~a a személy segélykiáltása megértésért, ill. →megváltásért a gondolkodás és a hit területén. Kiváltó okai a fizikai létet viszonylagosan veszélyeztető →sors, és abszolút módon veszélyeztető →halál; az erkölcsi létet viszonylagosan veszélyeztető →bűn és abszolút módon veszélyeztető kárhozat (→pokol); a lelki életet viszonylagosan veszélyeztető értelmi üresség, és abszolút módon veszélyeztető értelmetlenség. Megnyilvánulásai az egzisztenciális és neurotikus szorongás, bánkódás a kapcsolat elveszítése miatt. Legyőzésére a →hit v. a léthez való →bátorság képes. - d) A hit ~a magának a hitnek v. Isten bennünk és körülöttünk lévő országának a veszélyeztetettsége az Istentől való bűnös elfordulás v. elszakadás által. Legyőzésének módja a →kereszt, a →bűnbánat, a megtérés szándéka és a törődés az Isten országával. - 2. Isten és az emberi ~. Arra a kérdésre, hogy hallja-e Isten a ~ kiáltásait és várható-e tőle segítség, a válasz függ az →istenképtől, vagyis hogy egy érzéketlen, változatlan, abszolút transzcendens mozdulatlan mozgatóból (görög istenkép) indulunk-e ki, v. Jézus Krisztus szerető Istenéből, aki együtt szenved Fiának önkéntes kereszthalálával. A ~ tényezője lehet a személy fejlődésének, - 3. A ~ a Szentírásban. Az ÓSz-ben a ~at nem szégyellték, nem rejtették el, hanem sírással, kiáltással, jajgatással, a ruha megszaggatásával, ill. azzal fejezték ki, hogy hamut v. port szórtak magukra. A szokásos testi v. lelki szenvedéseken kívül ok a ~ra a nép nyomora, másnak a baja (részvét) v. a saját vétség (Zsolt 51). A ~ az ósz-i felfogás szerint a csontokban, a szívben, a vesékben, a belső részekben v. a májban fészkel, s Isten haragjának a jele; innen érthetők a megtérésre intő szavak (32,3; 38,4.19; 39,12; Iz 1,4-9). A ~ által úgy neveli Isten az embert, mint az ember a fiát (Jer 10,24; 31,18; 46,28; Siral 3,33; Zsolt 94,12). A ~ próbára teszi az embert (Bölcs 3,5; Sir 2,5), és előkészíti a bűnös gyógyulását, megtérését (MTörv 32,39; Iz 10,22; Jer 30,17; Zsolt 107,17-20). A választottaknak Isten üdvözítő tervei jegyében el kell viselniük a ~at (Ter 50,17-20; Rut 1,20; Jer 15,10-18; 18,19-23; 20,7; Ez 2,6; 24,16; Oz 1), ezzel levezekelhetik a bűnösök vétkeit (Iz 53; Dán 3,39; 2Mak 7,37). A ~ban az igaz találkozik Istennel (Zsolt 22,42), a ~ áldás forrásává válik (Iz 66,9; Jer 30,6; Mik 4,10; 2Mak 7,36). Csak az örökre elvetetteknek lesz részük soha véget nem érő ~ban (vö. Iz 66,24; Dán 12,2; Jud 16,17); az igazakat és azokat, akik megbánják bűneiket, az eljövendő üdvösség idején Isten minden ~tól megszabadítja és ~ukat örömre változtatja (Iz 25,8; Bölcs 3-5; 2Mak 7,11). A zsidóság a ~nak büntető-nevelő jellegén túl vezeklő szerepét is látja. - Az ÚSz-ben Jézus ismeri a ~at (Mk 3,5; Lk 19,41; Jn 11,35; 13,21), és borzad tőle (Mk 14,34; Jn 12,27), könnyeivel és kiáltásával is kifejezi (Mk 15,34-37; Jn 11,35; Zsid 5,7). A ~ része Isten üdvözítő tervének (Mk 8,31) és a halállal eszköze az ember bűnéért nyújtott elégtételnek (→szenvedéstörténet). A tanítványnak is készen kell állnia Isten szolgálatában és Krisztus iránti szeretete, hűsége bizonyságául a ~ elviselésére (Mk 8,34; 10,38). A ker-ek ~a a szülő asszony ~aihoz hasonlít, aki gyermeke világrahozása után már csak az örömet érzi (Jn 16,21), ezért a ker. keserű ~ában, a legnagyobb megpróbáltatás idején is tud örülni (1Jak 1,2; 1Pt 2,20; 4,12-16); ilyenkor a tanítvány részt vállal Krisztus szenvedéséből az Egyh. javára (Kol 1,24). Az idők végén a hívőknek szorongattatásban lesz részük (Mk 13,19.24), de fájdalmuk örömre változik (Jel 7,13-17), az elvetetteknek azonban örökké tartó ~ jut osztályrészül (Lk 16,23; Jel 14,9; 18,7; 20,10). Sem az ÓSz, sem az ÚSz nem ismeri azt a ~at, amelyet aszketikus szempontból okoz valaki magának; ugyanígy a ~ iránti sztoikus érzéketlenségre nevelésnek sincs bennük nyoma. - 4. A ~ mint erkölcsi feladat. Nagyságának és fajtájának, ill. pszichikai adottságainknak megfelelően különféleképpen reagálunk a ~ra: megmerevedéssel v. mély hallgatásba vonulással; a tények tagadásával v. tudomásul nem vételével; túlzott önfigyeléssel v. pánikkal, kétségbeeséssel, ingerültséggel és elkeseredéssel, a környezettől túl sokat követelve; sírással, szomorkodással, szorongással; a külső tevékenységbe meneküléssel, még több, erőltetett önellenőrzéssel; bosszankodással, vádaskodással, dühkitörésekkel, színészkedő túlzással és dramatizálással, járulékos pszichoszomatikus zavarokkal; közvetlen ~csillapítással, kábítószerekkel és gyógyszerekkel. - Mindezen spontán reakciók alapja rendszerint a tehetetlenség élménye. A ~ úgy válik emberivé, hogy feldolgozzuk korlátoltságunk és semmiségünk tapasztalát; a spontán reagálást és élményt tudatosan irányított tevékenységgé alakítjuk; a ~ tényezőire személyesen válaszolunk. A ~ értelmének megismerése önismerettel, másokkal való nyílt beszélgetéssel, elmélkedéssel és imádsággal érhető el. →szenvedés **

BL:422. - Schütz 1993:91. - EV 23.