Magyar Katolikus Lexikon > E > ellenségszeretet


ellenségszeretet: keresztény válasz a →gyűlöletre és a bántásra, természetfölötti →erény. - Nem gyöngeségből fakad és nem zárja ki a rosszal szembeni →ellenállást, sem a harcot a másik megváltoztatásáért, de eszközei ehhez nem a vitatkozás, s főleg nem az erőszak, hanem a szelídség és az önfeláldozás. Az ~ alapja az a meggyőződés, hogy minden bántás és bűn elsősorban azt sérti, aki elköveti, mert megfosztja őt a lélek javaitól, kiszakítja a szeretet világából.  Az ~ annak az erőnek megnyilvánulása, mely képes Istenre, az igazságos Bíróra és mindenki Atyjára hagyni a végső igazságszolgáltatást. - Mint minden erényt, az ~et is a hétköznapok apró helyzeteiben kell és lehet begyakorolni. Ennek tartós elmaradása és kiiktatása a nevelésből a nagy társadalmi robbanások, →háborúk egyik oka. Ilyenkor a helyes cselekvés normáit az →élet védelme szabja meg, ami nem jogosít föl a gyűlöletre, miként ezt számtalan katona szent példája bizonyítja (→katonavértanúk). - Jézus Krisztus "a régieknek mondott" szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet paranccsal szemben (ahol a parancs 2. fele nem szentírási eredetű, hanem a →rabbik v. az →esszénusok hozzátétele) adja az új törvényt mint a →tökéletesség mércéjét: "Szeressétek ellenségeiteket, legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,43-48; Mk 11,25; Lk 6,27.35). Ő maga üldözőinek is megbocsátott, sőt imádkozott értük (23,34); s példáját követik tanítványai (ApCsel 7,58; 1Kor 4,12; 1Tesz 5,15; 1Pt 3,9); megbocsátanak ellenségeiknek (Mt 6,14; 18,33;. Róm 5,10; Kol 1,21). **

GS 28.