Magyar Katolikus Lexikon > E > évkezdő nap


évkezdő nap: az →évkezdet napja.  - Megválasztása önkényesen a csillagászati jelenségektől függetlenül is történt, az adott közösség életében fontosnak tartott eseményhez kapcsolódóan. Így pl. az ókori rómaiaknál Augustus Octavianus születésnapja (szept. 23.) a Kr. e. 9. sz: végrehajtott naptárszabályozás után, a Diocletianus által bevezetett 15 é. adóbehajtási ciklus (indictio) kezdőnapja (szept. 1.) lett K-en az ~pá. - 1. A naptári év kezdete a trópikus évhez viszonyított helyzetét v. változtatja (mozgó ~), v. megtartja (állandó ~) a naptári év fajtájától, hosszától és a betoldás (intercalatio) rendszerétől függően. a) Vándorló ~: legősibb formája az egyiptomi mozgó év. Mivel betoldás nem volt, az év kezdőnapja végigvándorolt a (trópikus) év napjain, s csak 1460 év után került vissza eredeti helyére. - A mohamedán hold-hidzsra naptárban, amit a Közel- és Távol-K iszlám orsz-aiban ma is használnak: az ~ 34 év alatt vándorol végig az évszakokon. - b) Ingadozó ~: Izr. áll-ban és a világ különböző orsz-aiban élő zsidó közösségek, napjainkban is használatos luniszoláris naptárában (zsinagógai naptár) az év az őszi napéjegyenlőséghez legközelebb eső újhold napjával kezdődik. Ez a dátum szisztematikus rend szerint szept. 6.-okt. 5. között ingadozik. A K-ázsiai térség főként buddhista lakosságú orsz-aiban (pl. Kína, Mongólia, Vietnam), ahol a Gergely-naptár mellett a régi luniszoláris naptár a vallási életben ma is érvényben van, az ~ hozzávetőlegesen a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség közti időt felezi. Az ún. holdújév jan. 20.-febr. 20. között váltakozik. - A Ny-i ker. egyh-ak (r.k., anglikán stb.) valamint a nesztoriánus ker-ek ádvent első vasárnapjával kezdik a lit. évet, az ~ nov. 27.-dec. 3. között ingadozik. - A kk. Eu. a Julián-naptárat követte, de helyenként és koronként más és más mód, →stílus szerint kezdték az évet. A 6 elterjedt stílus közül egyedül a húsvéti évkezdés (pászkás stílus) volt ingadozó dátumú, minthogy a →húsvét mozgó ünnep. Különösen Fro-ban volt szokásos I. Fülöp (ur. 1060-1108) óta, IX. Károly 1563. évi (de csak 1567: érvénybe léptetett) rendeletéig. (Ezért a more gallicano v. mos Gallicus megnevezés!) A Burgundiai hgségben Merész Károlyig (ur. 1323-28), Holl-ban V. Károly (ur. 1364-80) idején volt használatos. No-ban a kölni érsség ter-én 1222 óta, Münsterben 1313-ig a →nagypéntek (ill. a →nagyszombat) volt az év kezdőnapja. - 2. A középkori ~ csekély kivételtől eltekintve az egyh. év álló ünnepeihez kapcsolódott: Január 1. circumcisio Domini, innen circumcisiós stílus: Fro-ban a 13. sz. előtt más ~ok mellett, 1567-től kizárólagosan; Skandináviában a 13-14. sz: szórványosan; Lengyo-ban 1364 óta ritkán, majd kb. 1450-től általánosan; Mo-on az Árpád-korban szórványosan, a 15. sz-tól már nemcsak a hivatalos okmányokon, hanem a krónikákban is egyre rendszeresebben; Spo-ban és Port-ban 1556 óta; Svájc rétoromán területein 1575-től használták. A Gergely-féle →naptárreformmal vált általánossá. - Március 1. Már a kora ker. időkben ~ként használták, különösen a frankoknál  Klodvigtól (ur. 482-511) Kis Pipinig (ur. 751-68). Oro-ban 1492-ig, Velencében 1797-ig. - Március 25. Annunciatio Domini, innen annuntiatiós stílus: a pápai kancelláriában 950 k.-1088-ig, majd más ~okkal váltakozva a 17. sz-ig; Spo-ban és Port-ban a 14. sz-ig; Angliában normann behatásra a 12. sz-1752: volt használatos (computatio anglicana). A →Mária-tiszteletben élenjáró →ciszterciek ezzel az ünneppel kezdték az évet (talán az →ágostonosok is). →Mária-év. - Szeptember 1. A bizánci császárságban a 7. sz-tól a birod. bukásáig; D-Itália városaiban a 16. sz-ig; Oro-ban 1492-1701: tartották meg ezt az ~ot. Manapság a gör. kat-ok és az ort. ker-ek lit. évének kezdete. - December 25. (Nativitas Domini, innen nativitásos stílus) volt az ~ a p. kancellária okiratain a 10. sz-ig; Angliában a 13. sz-ig; a mainzi, brémai, magdeburgi, salzburgi és a prágai érsségek ter-én a 14. sz. végétől a 16. sz-ig; Mo-on főként az Árpád-korban, II. Andrásig (ur. 1205-35) rendszeresen, azt követően más ~ok mellett használták. Ezt a computatio romanaként ismert évkezdési stílust alkalmazták Fro-ban is a 9-10 sz: a Karolingok idején, valamint a →Német Lovagrend okiratain. - Napjainkban az állandó ~ van szokásban a különböző rítusú K-i ker. egyh-ak lit. naptárainak többségében: pl. jan. 6: az örmények, szept. 11, szökőévben 12: a kopt és etióp ker-ek, míg a Ny-i szírek (jakobiták) egy nov. 1-től számított vasárnap-sorozatból álló ünnepkörrel kezdik a lit. évet. Minden tört. korszakban a legkülönfélébb ~ok nagy sokasága létezett (és létezik ma is) egymás mellett, nemcsak különböző földr. területeken, hanem legtöbbször egy-egy orsz-on (államon) belül is, aminek legfőbb oka: a társad. fejlődése során kialakult sajátos feladatkörű (pl. polgári, vallási-liturgikus, hivatali, gazdasági, iskolai stb.) évformák sokfélesége. - 3. Néprajz. Mint minden →kezdetet és →elsőt az ~ot is minden népnél vallásos tiszt-tel s bizonyos szimbolikus, elválasztó, szerencsevarázsló és gonoszűző cselekvésekkel veszik körül. Az egyh. →évkezdet, →ádvent kialakulásával r.k. vidékeken e szokások Szt András napjától, XI. 30-tól kb. →újév első hetéig széthúzódtak. - Az újév előestéjén eltemetik az elmúlt esztendőt, s különböző varázslásokkal szerencsehozóvá igyekeznek tenni a jövő esztendőt, s kitudni igyekeznek a jövő évi sorsot. Az 1930-as években még élő népszokás szerint Désen pl. az éjféli óraütés előtt kezükbe pénzt szorítva, asztalra v. székre álltak s az utolsó óraütéssel a földre ugrottak: pénzzel a kezükben ugrottak át az újévbe. A Nyárád-mentén az óévet szimbolizáló szalmabábot ástak el a legények, ez a téltemetés. Somló vidékén egy suhanc, az újév egy görnyedthátú öregembert, az óévet végigkorbácsolt az utcán, ez a télkiverés. Ugyanilyen jelképes elválasztó szokás az óév kiharangozása, s az újév énekkel való üdvözlése: a harangot a legények húzták, a tp. köré gyűlt közösség előbb óévbúcsúztató, majd újévüdvözlő éneket mondott.  - Az ~ gonoszjárónap is, ezért számtalan módját gyakorolják az év más napjairól is ismert állati és növényi termést biztosító gonoszűzésnek. Ez a célja a pásztorok, a béresek, legények és sihederek kongózásának, a nyájfordításnak, szűzgulyahajtásnak, s a mindenféle zajongással járó dévajkodásnak, pl. Szolnok-Dobokában a kapu leszedésének, az udvarokban talált gazd. eszközök piacra való összehordásának, az álarcos menetnek, zenés fölvonulásnak, sőt a kántálásnak és köszöntőzésnek is. Különösen kedvez az ~ az egészség-, szépség-, szerencse-, termés- és állathaszonbiztosító-varázslásnak; ezért szokás a gyümölcsfa-fenyegetés, s ezért mentek a lányok a forrásra aranyosvizet (→élő víz) meríteni. - A siker érdekében tiltott és szabott cselekvésnek s jóslásnak alapja az omen principii, a kezdetvarázslás, kezdetjóslás: ki mit csinál, kivel v. mivel mi történik elsőnek újév napján, azt fogja tenni, az fog vele történni az egész esztendőben. Ezért az ~  kiadást és eladást tiltó, meg asszonyi bontómunkát tiltó nap: erre vonatkoznak az első látogatóhoz v. szembejövőhöz fűződő újévi hiedelmek. Az étkezés is szigorúan szabott, s ez az oka az egész napot jellemző jókedvnek, vidámságnak, bőséges evés-ivásnak, ajándékosztogatásnak, mely utóbbinak érdekes emléke a  kastélyos uradalmak Mátyás kir. korától élő szokása, a sztrénázás: a belső cselédek, alkalmazottak és bérlők, foglalkozásuk szerszámaival fölvonulva, üdvözlik urukat és foglalkozásuknak megfelelő ajándékot kapnak. - Az ~ jóslásai is jórészt az elsőhöz kapcsolódó történések szimbolikus kikövetkeztetései a szerencsére, termésre, egészségre, halálra, de főleg a leány férjhezmenetelére. Ez utóbbiak közül ált. ismert az ólomöntés, galuskafőzés, almahéjdobás, szöszrázás, papírcsillagvágás, papucsdobás, keritéskaróolvasás, disznóólrúgás és a böjtölés, álomból jóslás varázsló szokása. T.J.P.-**

Tud. Gyűjt. 1821:1. (Horváth I.: Az Év régi Kezdetéről Magyar Országban) - Knauz 1876. - Ginzel, F. K.: Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie. 1-3. köt. Leipzig, 1906-14. (reprint: Leipzig, 1958) - Poole, R. L.: The beginning of the year in the Middle Ages. In: Studies in Chronology and History. Oxford, 1969. - BL:411. - MN IV:270.