Magyar Katolikus Lexikon > E > értékelmélet


értékelmélet: az →értékelés folyamatának magyarázatára irányuló kísérlet a →közgazdaságtanban. - A →közgazdaság alapvető problémája egyes közgazdák szerint nem az →érték, hanem az áralakulás, aminek megértéséhez nincs szükség ~re. A valóság az, hogy az árelmélettel kapcsolatban ezek a közgazdák is értékfogalmakat használnak. Ez érthető, hiszen az ár a piaci felek gazd. megfontolásainak az eredménye. Ezek pedig  értékítéletek. - Az ~ előfutára Arisztotelész, aki már tisztában volt azzal, hogy a javakat nemcsak hasznosságuk, hanem a csere szempontjából is értékeljük. Ezzel eljutott a használati érték és a csereérték fogalmához. A kk.  egyh. írók először a csereértéket próbálták megmagyarázni. Ez inkább magára vonta a figyelmüket, mint a használati érték. A →gazdálkodás ugyanis nem annyira az egyéni, mint a társad. kapcsolataiban állt érdeklődésük előterében. Az értékelésben ált. ítélkezést láttak, mely az egyéni szempontokon túl tárgyiasítva fejezi ki a javak hasznosságát. Erkölcsi megfontolás vezette őket az igazságos ár (justum pretium) meghatározásánál. A javak előállításához szükséges →munka és a fölmerült egyéb költségek (labores et expensae) voltak azok az elemek, melyekre a javak csereértékét visszavezették. Szerintük a csere csak akkor igazságos, ha egyenlő értékek cserélődnek ki. Ebben az esetben nem keletkezhet jogtalan nyereség. - A kk. egyh. írók nyomán haladt tovább az újkorban is az ~ . Egyre nagyobb figyelmet szenteltek a kínálat és a kereslet viszonyának is, és az értéket mind jobban azonosították az árral. A tárgyi ~ek a termelés és a kínálat oldalára helyezték a fősúlyt. A javak értékét magukban a javakban keresték, miután azok tárgyi adottságaiból, az előállításukhoz szükséges munkából és az egyéb költségekből indultak ki. Ezzel szemben az alanyi ~ek a kereslet és a fogyasztás oldaláról közelítik meg a kérdést. Kiindulásuk az alanyi értékelés, amellyel a termék kielégíti egy személy →igényét. - Tárgyi ~ek: 1. A. →Smith szerint a használati érték előfeltétele ugyan a javak értékének, de az érték maga a csereértékre épül. A gazd. fejlődés kezdeti fokán álló társad-ban, melyben a föld magántulajdona még ismeretlen, tőkeképződésre sem kerül sor, a javak értéke azonos az előállításukhoz szükséges munkamennyiséggel. Ha pl. 1 bivaly elejtése négyszer annyi erőfeszítésbe kerül, mint egy disznóé, 4 disznó ér 1 bivalyt. Ez a munka~ magva. A gazdaságilag már fejlett társad-ban, mely magántulajdonra épül, a jószág értéke azonos az előállításához szükséges költségekkel: →földjáradék, tőkekamat, →munkabér stb. (termelési költségek). A termelési költségek alkotják a jószág természetes értékét, mely körül ingadozik a piaci érték (természetes ár, →piaci ár). - 2. D. →Ricardo megkísérelte, hogy az ~ből a munkán kívül minden más tényezőt kikapcsoljon, azaz minden költségtényezőt a munkára vezessen vissza. Szerinte a csere egyetlen mértéke a javak előállításába befektetett munkamennyiség. Azt állítja, hogy egy mázsa búza és pl. bizonyos mennyiségű szén cseréje a termelésükhöz szükséges munkamennyiségnek megfelelően történik. Ennek meghatározásánál nemcsak a közvetlenül befektetett munkát kell figyelembe venni; a termék előállításába befektetett munkamennyiség magába foglal a nyersanyag termelésétől kezdve minden más munkát is, amibe a termék előállítása került. A jószág előállításánál felhasznált tőkejavak szintén a munka termékei. A különböző munkamennyiségek átruházódnak a végtermékbe. Ez érvényes a társad-ra is. Fegyver nélkül nem lehet elejteni a vadat. A fegyver készítésébe fektetett munka tényezője az elejtett vad értékének. Ricardo elmélete csak a tetszés szerint újra előállítható javakra vonatkozik. A ritkasági javak, például a műértékek értéke a műkedvelők anyagi helyzetétől függ. - 3. Tanítványai Ricardo gondolatmenetét folytatva fölhalmozott v. megjegecesedett munkáról szóltak, mely a termékben fekvő tőkeérték munka-egyenértéke. - 4. H. Ch. →Carey (1793-1879) amerikai közgazda az előállítási költségek helyébe az újratermelési költségeket állította, melyek a javak értékét meghatározzák. Ha egy új találmány fölhasználásával ugyanazon javakat kevesebb munkával állítják elő, a már előzőleg termelt javak értékét is az újonnan termelt javak értéke határozza meg. A technikai fejlődés tehát, amennyiben a termelés egyéb tényezőiben áll be változás, a javak állandó értékcsökkenését idézi elő. A felhalmozott v. megjegecesedett munka fogalma polgárjogot nyert a →közgazdaságtanban, és nagy szerepet játszott a szocialista közgazdák gondolkodásában is. - 5. K. J. →Rodbertus (1805-75) szerint a termelési folyamatban az emberi munkán kívül nincs semmi más, ami valódi áldozat v. igazi költség lenne. Minden termelési eszközt és nyersanyagot az emberi munka állít elő s tesz használhatóvá. Minden olyan csere, melyben a munkán kívül mást is meg kell fizetni, kizsákmányolás (Zur Beleuchtung der sozialen Frage, 1875). - 6. K. →Marx abból indult ki, hogy a csereforgalomba kerülő javaknak kell hogy valami közös vonásuk legyen, aminek alapján az összehasonlítás megtörténhet és az értékviszony megállapítható. A közös vonás nem található meg a javak természetes tulajdonságaiban. A csere éppen azért történik, mert különböző tulajdonságokkal rendelkeznek. A közös vonás az, hogy a javak mind munka termékei. Értéküket és az egymáshoz való értékviszonyukat tehát a bennük tárgyiasult munka határozza meg. A munkaérték mérője a társadalmilag szükséges átlagos munkamennyiség időben kifejezett egysége, vagyis a társadalmilag szükséges átlagos munkaidő. A gazd. tevékenység társad. jellegű. Nem az egyéni igénykielégítés céljából kifejtett egyéni erőfeszítés, hanem az a munkamennyiség szabályozza a javak értékét, melyet egy termelési ágban átlagos termelési feltételek között a technikai fejlettség foka szükségessé tesz. Ha a termék értékét a termelő egyéni munkaráfordítása határozná meg, ugyanazon termék értéke más és más lenne. Marx szerint a javak értékét meghatározó munkamennyiségnek pontos mértékét találhatjuk meg a termék előállítására társadalmilag szükséges munkamennyiségben, melyet pl. órában fejezünk ki. A munkaidő egysége alatt a termelt termékmennyiség, vagyis a munka →termelékenysége változik, vele együtt a társadalmilag szükséges munkaidő is, és ezzel együtt a termék ára is. A fizikai és a szellemi munka különbségét úgy véli föloldani, hogy a minőségi különbséget mennyiségire vezeti vissza. A szakképzett szellemi munka hatványozott v. megsokszorozott fizikai munka. Erre a munka~re építi a kapitalizmus bírálatát s rendszerének sarkkövét, az értéktöbblet elméletét, melynek alapgondolatát már J. S. →Millnél is megtaláljuk. -

Első tekintetre a munka~ a valósággal megegyezni látszik. Az a termék, melyben több munka nyugszik, értékesebbnek tűnik, mint a másik, melyet kevesebb munkával állítottak elő. Nem nehéz belátni, hogy ez az elmélet egyoldalú és téves. Ha ugyanannyi munkával készítünk pl. egy kupát aranyból, ezüstből v. fából, egyenlő lesz az értéke? A termék értékalkotó tényezője nemcsak a munka. Ha el is fogadnánk a munka~et, kérdés, honnan van a munkának gazd. értéke. Az az érték ugyanis, amit minden külső viszonytól függetlenül önmagában hordoz, létérték, gazd. tényezővé válható lehetőség, de még nem gazd. érték. Gazd. értékké akkor válik, amikor bekapcsolódik az emberi igények kielégítését szolgáló javak előállításába. - A munka~nek már a kiindulópontja is téves. A javaknak nem azért van értékük, mert munka van bennük, hanem azért szentelnek munkát és más áldozatot az előállításukra, mert igényeket elégítenek ki. A szén nem azért értékes, mert a kibányászása munka, hanem azért bányásszák ki, mert értéke van. A tárgyi ~eknek ált. az a fogyatékosságuk, hogy a termelt javaknak az igénykielégítéssel való kapcsolatát nem veszik eléggé figyelembe. Ezért aztán az érték gazd. szempontból legfontosabb fogalmát, a használati értéket nem tudják elfogadhatóan megmagyarázni. - A használati értéket egyedül a javak tárgyi hasznosságából nem lehet levezetni. A kenyér tárgyilag hasznosabb, mint az arany, az utóbbi mégis értékesebb. A víznek magas a használati értéke, míg értékének pénzben való kifejezése (az ár) alacsony. A gyémánt használati értéke alacsony, de az ára magas. Ezt a jelenséget A. Smith és követői az érték paradoxonának nevezték, amibe mindig beleütköztek, amikor a javak értékét csupán azok tárgyi hasznosságából akarták levezetni. Marx is tévedett, amikor azt állította, hogy az áruk csereforgalmában a csereérték a használati értéktől független. A csereforgalomba kerülő javaknak kell, hogy valami közös vonásuk legyen. A csere ugyanis bizonyos értékegyenlőség alapján történik. Tévedés azonban azt hinni, hogy a közös tulajdonság csak abban található, hogy a javak munkatermékek. A közös vonás megmutatkozik abban is, hogy különböző természetük ellenére a társadalom igényei kielégítésére alkalmasak, vagyis hasznosak. Az ember azért dolgozik, hogy élhessen. A munkája eredményét is annyiban becsüli, amennyiben lehetővé teszi számára szükségletei kielégítését. A javak a hasznosság szempontjából különböznek ugyan egymástól, de a munkával kapcsolatban is ez a helyzet. Ha erre az a válasz, hogy a javak értékelésénél a társadalmilag szükséges átlagos munkaidőt kell figyelembe vennünk, ez semmiképpen sem jogosít fel minket arra, hogy az érték meghatározásánál a hasznosságot mellőzzük. - Még ha elfogadnánk is, hogy a munka~ a gazd. fejlődés kezdeti fokán álló társadalomban megfelelt a valóságnak, ahogy azt A. Smith tanította, a gazdaságilag fejlett társadalmakban lehetetlen a javak értékét csupán a munkára visszavezetni. Lehetetlen mennyiségekben v. időben meghatározni azt a munkát, ami egy termékben fekszik. A mérhető tényezőkön kívül még sok más is (tudományos kutatás, tervezés, →vezetés, technikai szakképzettség, munkaerkölcs stb.) működik közre a javak előállításában. Ez az elmélet csak azon javak értékelésére ad magyarázatot, melyek előállítása költségbe kerül. A ritkasági javakat Ricardo nem vette figyelembe, mert értékük nem a munkára épül. De ide tartoznak a monopolizált javak is. Ha elfogadnánk az ~eket, lehetetlenné válna a csere, mert az csak akkor valósul meg, amikor a felek a cserében előnyt látnak.  - A munka~nek ma már alig van követője. A tárgyi ~ek azonban még továbbélnek a közgtan-ban a termelési és újratermelési költség formájában. A közgazdák ált. elfogadják azt, hogy a használati javak értékét és a piaci összefüggéseket, mint a termelési költségre visszaható tényezőket, figyelembe kell venni a fogyasztási javak pénzben kifejezett értéke, vagyis az ár megállapításánál. A termelési költség nem választható el az eladott mennyiségtől, az utóbbi pedig nagyban függ a bennük rejlő használati értéktől, a piaci összefüggésektől és az ártól. A termelési és újratermelési költség elmélete csak a tetszés szerint szaporítható javakra vonatkozik. A javak értéke azonban ebben az esetben sem alakul mindig a termelési költségnek megfelelően. Gyakran alatta, máskor fölötte áll. - Alanyi ~ek: A közgazdák közül sokan azt hitték, hogy a munka~ és a termelési költségelmélet A. Smith és Ricardo tekintélye miatt a 19. sz. végéig ellentmondás nélkül uralkodott a közgtan-ban. Ezzel szemben már →Malthus észrevette, hogy a termelési költségek lényeges hatással vannak ugyan a javak értékére, ám ez csak a javak kínálatára vonatkozik, és az értéket mind a kínálat, mind a kereslet szempontjából vizsgálni kell. Ricardo is tudta azt, hogy elmélete csak a tetszés szerint szaporítható javakra alkalmazható. - Az osztr. és a mat. isk. szerint az érték lélektani fogalom és az értékelés egyéni folyamat. Egy terméknek csak akkor van értéke, amikor az emberben fellépő igény szempontjából jelentőséget nyer. A gazd. érték egy meghatározott személy meghatározott igényének a viszonyát fejezi ki egy meghatározott jószággal szemben, mely természeténél fogva alkalmas az igény kielégítésére. Mivel az igények a személyi, társad., kulturális és gazd. viszonyoknak megfelelően létükben és telítettségükben változásoknak vannak kitéve, a javak értéke sem állandó, hanem változó. H. →Gossen ugyanazon termék több egységének folyamatos élvezésére nézve a csökkenő haszonélvezet törvényét állította fel, amit F. →Wieser (1851-1926) Gossen első törvényének nevezett: az igény telítettsége a kielégítési folyamat során fokozatosan csökken. Először az igény legsürgősebb foka elégül ki, azután a kevésbé sürgős fokai, míg végre a teljes kielégülés állapota áll elő, ami után a további törekvés nem kielégülést, hanem ellenszenvet, sőt fájdalmat vált ki. Az első korty víz pl. a szomjúságot enyhíti; további élvezete mindig jobban megközelíti a kielégülés állapotát, végül is további fogyasztása terhes. Gossen 2. törv-e a határértékek kiegyenlítődését jelenti. A különböző természetű és telítettségű igények egymás mellett, sőt sokszor egyidőben lépnek föl; az ember a kielégülést ugyanazon a telítettségi fokon éri el. Az értelmes ember fölállítja igényei fontossági sorrendjét, és a keresetét úgy osztja be, hogy az igényei fontosságának megfelelően mindenre jusson, vagyis hogy a határértékek (határhasznok) kiegyenlítődjenek. K. →Menger, az osztr. isk. megalapítója táblázatot is állított fel Gossen 1. és 2. törv-e ábrázolására (Grundsätze der Volkswirtschaftslehre. Wien, 1871). -

Különbséget kell tennünk a különböző természetű javak között: fogyasztási javak és termelési javak; oszthatatlan és osztható javak, melyek minden egyes része külön is alkalmas az igénykielégítésre; olyan termékek, melyek csak egy meghatározott igény kielégítésére alkalmasak, és olyanok, melyek több igényt is kielégíthetnek. - Ami a fogyasztási javak értékét illeti, ha egy meghatározott jószág áll egy meghatározott igénnyel szemben, a jószág értékét az a haszon határozza meg, amit a jószág az igény kielégítése által nyújt. A jószág értéke nem marad mindig ugyanaz, különböző egységeit az igény telítettsége rangsorolja. Az alanyi ~ szerint a meghatározó az az érték, amit elveszítene az ember, ha egy egységet föl kellene áldoznia. Azt az értéket áldozza fel, mely a legkisebb értékű, vagyis az igénykielégítési rangsorban az utolsó. Az utolsó egység értéke, a határérték határozza meg a jószág különböző egységeinek értékét. Ez a készletek értékelésének az alaptörvénye. - A közgtan-ban szerepet játszó határérték és határhaszon fogalmát Gossen törvényeiből vezetik le. Az elnevezés F. Wiesertől (Über der Ursprung und Hauptgesetze des wirtschaftlichen Wertes. Wien, 1884) származik. Ha a jószág minden egyes értékét az utolsó egység értéke határozza meg, mekkora az összes egység? Ha a jószág egységeit egymástól függetlenül tekintjük, minden egyes egységnek megvan a maga értéke. Ha azonban az egységek egymás közt felcserélhetők, és amennyiben sem mennyiségileg, sem minőségileg nincs semmi különbség, lehetetlen, hogy a különböző egységeknek más és más értéke legyen. - A határérték és a határhaszon fogalma alapján az egyéni, alanyi értékelés áll. Ezért aztán ugyanazon termék értéke különböző személyek számára más és más lehet. Függ a személy igényeinek telítettségétől, az általa fölállított kielégítési sorrendtől és a kielégítéshez szükséges anyagi lehetőségeitől. Egy gazdag földművesnek, ha a búzából nagy készlete van, a búza határértéke kisebb, mint egy szegénynek, kinek csak pár zsák búzája van. A csereforgalomban, akinek a jószága v. annak egy egysége elveszett, lehetősége van arra, hogy az elveszett helyébe másikat vegyen magának. Amit tehát elvesztett, nem az elveszett jószág határértékének felel meg, hanem azon javak határértékének, melyeket a károsult kénytelen csereforgalomba bocsátani, hogy megszerezhesse az elveszett jószágot. - Már Gossen is látta, hogy a határérték kiegyenlítődésének előfeltétele a javak oszthatóságán és különböző célokra való használhatóságán kívül az is, hogy az értéküket egy közös értékmérővel fejezhessük ki. Ennek lehetőségét a →pénz használata adja meg. A határértéknek a különböző igényekre vonatkozó kiegyenlítődése azt jelenti, hogy az egyes igények kielégítésére költött utolsó pénzegység egyenlő kielégítést nyújt az összes igényekkel kapcsolatban, vagyis hogy minden egyes igény kielégítésével kapcsolatban elért határérték (határhaszon) pénzértéke egyenlő. Ezen a megállapításon alapul a mat. isk. alaptétele is, ami szerint a gazdálkodás mindig az elért haszon és az áldozat összemérése. - A mat. isk. határhaszon- és élvezeti görbéket szerkesztett, és bevezette az alanyi  összértékfüggvény fogalmát. Az összértékfüggvény lényege: az egyes javakból fogyasztott mennyiség és annak értéke nemcsak a szóban forgó jószággal kapcsolatos igény telítettségi és kielégítési folyamatától függ, hanem függvénye az egyén gazd. helyzetének megfelelően a többi javakból fogyasztott mennyiségnek is. - W. S. →Jevons, aki az osztr. iskolától függetlenül jutott el a határ~hez, a határértéket olyan differenciálhányadosként határozta meg, mely az értéknövedék és a jószágmennyiség növekedése közötti viszonyt fejezi ki. Az összérték szerinte az egyes értéknövedékek integrálja. Az összérték fogalma visszatartotta az elmélet követőit attól a túlzástól, hogy az igénykielégítés folyamatát csupán a határérték-határhaszon szempontjából vizsgálják. A gazdálkodó végeredményben az összérték növelésére törekszik, és a határérték alapján való értékelés is ennek az eszköze. - A termelési javak értékelésével kapcsolatban az alanyi ~ek a tárgyi ~ek ellenkezőjét tanítják. A tárgyi ~ek szerint a termelési javak a magukban felhalmozott értéket adják át a végső terméknek. A tárgyi ~ek tehát a termelési javak értékének meghatározásánál a termelő álláspontját támogatják és meghatározzák a termelési javak alapján a költségtényezők nagyságát. Ezzel szemben az alanyi ~ek azt tanítják, hogy a termelési javak értéke a közreműködésükkel előállított termékek értékének a függvénye. A termékek értéküket tehát nem a termelési javaktól kapják, hanem fordítva: a termelési javak értéke a termék értékéből levezetett érték. Minél messzebb áll a termelés folyamatában egy termelési tényező a végső terméktől, annál kisebb az értéke. Az eszközértéket a cél határozza meg. A termelési javak lényegüknek megfelelően eszközök a termékek előállítására. Értéküket tehát a végső cél, vagyis a termék határozza meg. - Bizonyos termelési javak különböző természetű és értékű termékek előállítására is alkalmasak. Melyik termék határozza meg ebben az esetben a termelési javak értékét? A határtermék, vagyis az, melynek a termelési eszközzel való előállítása még éppen gazdaságos. Egy vastulajdonos elhatározza, hogy vasa egyharmadát kalapácsgyártásra használja, a másik harmadából harapófogókat, a maradékból szögeket gyárt. Az alanyi ~nek megfelelően a kalapács értékét nyolcra, a harapófogóét hatra, a szögekét  négyre becsüli. Ha a vas egyharmada elvész, az érték sorrendje szerint a szögek gyártásáról mond le. Értékvesztesége négy. Ez az érték határozza meg a többi mennyiség értékét is. A legkevésbé értékes előállított termék értéke határozza meg a termelési eszköz értékét még akkor is, amikor a termelési eszköz használatára a legértékesebb kombinációban került sor. - Az alanyi ~ek a fogyasztó oldaláról ítélik meg a termelési javak értékét. A termék értéke a fogyasztó értékelésén alapul, meghatározásánál az alanyi ~ek nem a kínálatból, hanem a keresletből indulnak ki. Minden →vállalkozónak elsőrendű érdeke a keresletkutatás (marketing). Csakis így tudja eldönteni, mit, hol és milyen mennyiségben termeljen. Ez a különböző szolgáltatások „termelésére” is érvényes. Pa.P.

Muzslay 1993:53.