csizmadia (lat. cothurnarius, ném. Tschismenmacher): a 15. század során a →vargától elváló →kézműves mesterség; →céhesedett is. - Cseres bőrből, fonal, faszeg, csiriz, szurok, viasz alkalmazásával, bicska, dikics, ár, tű, kalapács, kaptafa, lábszíj, égetővas, műpad használatával dolgozott. A mustra szerint földarabolt bőrből elkészítette a béltalpat, arra csirizeléssel, varrással ráerősítette a fölsőrészt, a béltalpra csirizelte, varrta, szögezte az alsótalpat, erre csirizelte, szögezte a sarkat; a talp és sarok széleit viasszal, égetővassal besütötte. A mindenkori divatnak megfelelő ffi, női és gyermekcsizmát készített. - Mo-on a török hatásra beállt divatváltás következtében a 16. sz. végétől rohamosan szaporodtak az önálló ~céhek. A ~ mesterség mind a szervezetek számát, mind az egyes céhek taglétszámát tekintve a legnagyobb kézműves szakma volt Mo-on. Védősztje a nemz. jellegnek megfelelően a mindig m. csizmában ábrázolt Szt Imre hg. v. az ucsak jellegzetes m. csizmát viselő Szt István kir., akit legtöbbször abban az ikgr. megfogalmazásban láthatunk a ~k céhzászlóin és jelvényein, amint a szt koronát éppen fölajánlja a Boldogasszonynak. A ~ mesterség annyira kötődött Szt István személyéhez, hogy pl. a szegedi szabású csizmaszár díszes, szív alakú kivágásának szentistvánkivágás volt a neve. Nagyon ritkán más szt is előfordul mint ~-védőszt (pl. az ált. "bőrös" szent, Szt Bertalan a jászberényieknél). B.I.-N.P.

Céhkat. I-II. - Bálint II:220, 225, 448. - Nagybákay 1981:46. - Bogdán 1984.